A kapitalizmus hirtelen érkezése után a nagy szabadság egyik igazi szele a szabad népünnepélyek megjelenése volt, s ezek gyakran a '89 előtti hagyományokra épültek. Legjellemzőbb létezési formájuk a sörös-miccses, zenével és kirakodó vásárral támogatott eszem-iszom, és ma már nem a májusegy az egyetlen ilyen alkalom, amikor mindenki a legnagyobb természetességgel öntözi meg a kazalnyi miccset egy hordónyi sörrel.

A majálison kívül még akad pár olyan tömegrendezvény, ami szó szerint a tömegeknek szól, és melóstól tanárig mindenki megmerítkezhet a folyékony kenyér és a csórékolbász által fémjelzett eseményeken. Mindezek közül a sörfesztivál tekint vissza a legrégebbi múltra, idén már tizenhatodszor rendezték meg.

Hol vagytok székelyek?

Bizonyára nem kell bemutatni, miről is szól az ilyesmi: Udvarhelyről és környékéről megérkezik egy csomó ember, akik szabványra gyártott, közismert nevén interkosztos asztaloknál és padoknál jóféle vásárhelyi mustárba mártják a miccset, majd a hétköznapok gondjaival együtt sörrel öblítik, miközben a színpadon épp Kusztura Sanyi bácsi a legmenőbb diszkós ütemekre énekli, hogy hol vagytok székelyek.

Az idei sörfesztiválon a szervezők ehhez az egész, utánozhatatlan hangulathoz hozzá is tettek, meg el is vettek belőle. Egyrészt a minifoci-pálya betonteknője, mint helyszín, talán még jobb választás is volt, mint a strand melletti salak, hiszen így a színesen villódzó műanyag kardokkal megpakolt árusokat sikerült kiűzni a fő helyszínről.

Csupán a kihagyhatatlan bokszgép és egy gumimedence maradtak, utóbbiban a levegővel töltött gömbökbe a 100 kilón felülieket ingyenesen várták. Ilyen jelentkező nem sok akadt, inkább a gyerekek vették birtokba az óriáslabdákat.

Helyi zene füleinknek

Ha a bazári jelleget elvették, akkor a helyi sajátosságokat hozzátették az idei sörfeszthez. Ez abból állt, hogy a három sztárfellépőn kívül csupa helyi zenekar énekelt, playback állítólag csak két koncerten volt, ami egészen jó arány, bár még mindig nem tökéletes.

Igaz, hogy volt olyan, akitől a fülünk fájt, de az Orpheusz például remekelt: nem csak azt bizonyították, hogy zenélni tudnak, de a hangulat megalapozásához is értenek ám.

Egy sör nem sör

A helyi jelleghez némi elkerülhetetlen negatívum is tartozik, például az, hogy a sör ünnepének nevezett rendezvényen egyetlen gyártó néhány sörét lehet kóstolni csupán. Ehhez még hozzájön az a gazdasági anomália is, hogy az igencsak vízízűnek tűnő csapolt sört ugyanannyiért adják, mint a kiváló dobozost.

Ezen a problémán túllendülve megállapítottuk, hogy nem sokakat zavar, hiszen szinte mindenki csapolt sört fogyasztott, és a mindenki elég sok embert takar, ülőhelyet már a kora esti órákban is vadászni kellett. Aztán a koncertekre a nézőtér is megtelt, a tehetségkutatók által kikutatott énekesek vitték a prímet, amint az várható volt.

A szervezők empirikus módszerek használatával úgy becsülték, hogy a székelyudvarhelyiek közt László Attila volt a legnépszerűbb, Csobot Adél pénteki koncertjét lepipálta a székelyföldi felfedezett. Vastag „rocksztár vagy" Csaba koncertjére is összegyűlt a tömeg, jellemző motívum volt a fehérpólós sráccal mindenáron pacsizni akaró gyerekek látványa.

A söröket idén is tisztességgel megitták, a miccsek elfogytak, a nép örült. Csak ne hívnák a sör ünnepének.