Tíz ember ült a kocsmában, olyan volt, mint egy edzőmeccs két ismeretlen csapat között. Hangulat nulla, átlagos kisemberek egymás mellett, lejöttek meccset nézni az „alsó Gébe". Szóval G Music Pub.

Mindenki a magyaroknak szurkol, van, aki a csíkszeredai hokimeccsről érkezett drukkolni, már az első gól után ér be, de ordít, ahogy a torkán kifér. Minden egyes jó magyar megmozdulást öröm kísér, s habár zászlót vagy sálat senki sem hozott, és mindenki nyugodtan sörözget, a háttérben meg csendesen rockzene szól, egy-egy magyar helyzetnél azért emelkednek a karok a magasba. És sokan azt beszélik, hogy milyen jó hangulat lehet a stadion mellett.

És gól! Magyar gól. Kihallatszik az utcára, eldobott cigi, eksztázis.

„Innen tovább semmi se történjen, maradjon így!" – üvölt ki a baseball sapka alól egy legény, taps jön a mondat után. Szól valaki, hogy valaki mondja meg, mikor nyertek utoljára a magyarok a románok ellen. Jön a válasz, 1981-ben. Megmondják, erre egy másik asztaltól: „Akkor már ideje lenne nyerni!"

„Ez az, szopassátok!", mert játszanak a magyarok. Sör, pálinka, és tényleg elhisszük, hogy lehet itt nyerni. Mert a kocsmában azok nyertek, akik a magyaroknak szurkoltak... Itt legalábbis igen.

Mint utólag kiderült, minden idők egyik legigazságtalanabb labdarúgó-mérkőzését nézzük – persze mondják, hogy ilyen a foci, nem is akartuk leírni, de itt és most muszáj volt. Aztán úgy folytatódik, hogy „Gyerünk gyerekek, gyerünk, gyerünk, gyerünk, meg kell verni a románokat!" És tényleg megvan. A kocsmaközönség minden megmozdulást megtapsol, és díjaz. Félidő: volt, aki eddig bírta.

Aztán gyürkőzzünk neki megint. Izzadságszag, de ez így van jól. És a tizenegyes-váltás. Mutu berúgja, közben meg néhányan berúgnak, vagy legalábbis úgy néznek ki, s nem bírnak széken ülni. S egyébként sem lehet leírni a hangulatot a magyar 11-es befújása után. „Visszakaptátok, bazdmeg!"

Dzsudzsák bevágja, a plafonig ugrik mindenki, csapják a falat. „Beleszartál Haginak a bakancsába!" – üvölti valaki a fal mellől, amikor a román szövetségi kapitányt mutatják a közeli képen. Városi legenda, talán így avatták fel a legendás román játékost. Talán nem.

„Meg lehet csinálni, gyerekek, meg lehet nyerni a meccset! Húzzátok ki, gyerekek!" – s ez megy végig, addig is, amikor a románok egyenlítő gólja jön.

Van, aki eldobja a cigarettát. Olyan is, aki fogja a fejét. „Nem igaz..." – rebegi egy harmadik. Teljes letargia.

Kicsit olyan ez, mint a csend a Népstadionban. Olyan személyes. Nem lehettünk ott, de mégis ott voltunk. Ez semmihez sem hasonlítható. Az élet igazságtalan, s ez egy péntek esti kocsmában is igaz.

Az meg nem igaz, hogy vegyünk egy sört, és felejtsük el ezt az egészet.

S ne mondják, hogy ilyen a foci. Most ne szólaljon meg senki. Maradjon csendben, mert úgy a jó. Vagy nem.