Szerencsére már csak múlt időben beszélhetünk róla. De az ördög nem alszik, személyisége itt lapul, még a büdös, savanyú szagát is lehet érezni, ha az ember nemcsak orral jól beleszagol a levegőbe.

Reggel borotválkozik, Ladával megy be a Néptanácshoz. Dolgozni. Építeni a szép új világot, aminek nem volt ő kitalálója, de hamar rájött, még fiatalon, hogy ez nagyon feküdne neki a hátralevő életében. Gyerekkorában ugyanis az iskola sem ment, később a munka sem, de a párt mindig figyelt az ilyenekre, kiemelte, s a Gyurkapista-egyetem elvégzése után kijárta a szamárlétrát,

egyre fennebb került a ranglétrán,

nem véletlenül vette szó szerint azt, hogy föl, föl, ti rabjai a földnek. Proletárok dühe gerjedt, a bunkócska odacsapott, s a kollektivizálás-agitátorok versenyén annyira jól teljesített, hogy egyszer csak ott találta magát egy kisváros pártittkári posztján. Nem ez a harc lett a végső, de bebetonozódott oda a rendszerrel együtt.

Titkárnőt a szülőfalujából „hozatott", neki biccent reggel, majd elolvassa a Scînteiát, az Előrét, a feleségének hazaviszi a Dolgozó Nőt. Délelőtt az üzemek, gyárak teljesítményét ellenőrzi, telefonon kioszt egy-két igazgatót, akik neki köszönhetik posztjukat, fenyegetőzik leváltással, áthelyezéssel, néha (megszokásból) Duna-csatornával. „Párttitkár elvtárs, elnézését kérjük, meglássa, egy hét alatt túlteljesiccsük a nórmát!" – jön a válasz a vonal túlsó végéről, verejték cseppen a kerek telefonkagylóra.

Ebéd a néptanács kantinjában, bőséges, folyik le a zsír a száján kétoldalt, még most is megbecsül minden egyes falatot, mint annakidején a nagy elődök az illegalitásban. Pocakot eresztett, nehezen mozog, de a lényeg, hogy rettegjenek tőle az amberek. Múltkor valaki szólni mert, hogy kevés az élelmiszer a boltokban, éhezik a nép, mire odavetette, hogy

„Van aprólék elég!"

S benzin is, kenyér is, vaj is, ez is, az is. Jegyre, „bonra", persze. Beosztottjai közül az egyik nem merte kimondani a „Dögölnél meg már, te köcsög, a rendszerrel együtt!", mert még valószínűleg azon az estén a Szekuritáté pincéjében találta volna magát vagy másnap megkapta volna a behívólevelet „koncsentrára".

Büszke arra, hogy a városban, amit vezet, jól spórol a nép a villannyal, a vízzel, az élelmiszerrel, a benzinnel, hónap végén büszkén jelenti a megyének telefonon vagy gépelt papírlapon. Neki nemcsak páros vasárnapokon lehet furikázni a kocsival, hanem a páratlanokon is.

Életének legnagyobb napja akkor volt, amikor a nép hőn szeretett fia látogatást tett a kisvárosban – izzadt, nedves tenyerét reszketve nyújtotta, s a Nagy Elvtárs tenyerének érintése után napokig nem mosott kezet. Egyébként sem szokott túl gyakran, s nyaka – főleg nyáron – gyakran hagy szürke nyomot vasalt ingének gallérján. Előtte hetekig loholt, futott, telefonált, intézkedett, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Leszóltak s beszóltak a megyétől,

két hét alatt megevett egy doboz Antinevralgicot,

de valahogy sikerült elintéznie, hogy a boltok arra az egy napra tele legyenek, az utcákat megtisztítsák a kosztól. Sokat tesz ő a városért, csak hát hálátlan ez a mocsok utókor, s a mai fiatalok semmit se tesznek a rendszerért, me' csak a kiszökésen jár az eszük. „Adok én nekik Magyarországot meg Jugoszláviát olyant, neféjj, hogy bajusz se marad a képükön!" – szokta harsogni a titkárnőnek, amikor megtudják, hogy megint disszidálni akaró fiatalokat hoztak haza a határtól.

Néha perzsára hívják, néha Bukarestbe, néha a megyéhez, naggyűlésre – ilyenkor ugrik az első sorban, tapsol, körbenéz, hogy ki nem teszi ezt lelkesen. Szerinte is az a gyanús, aki nem gyanús, s a régi módszerek nem koptak meg a tarsolyban, csak egy (piros) telefonjába kerül, s a Szekuritátén leverik a vesédet, ha rendszerellenes viccet mondtál a bodegában.

1989 végén elsodorta egy forradalomnak álcázott, megszervezett eseménysorozat, amiből őt – mint utólag rájött – kihagyták a társak. A történelem vihara azonban nem tudta teljesen széjjeltépni, nem tudott belerohadni az időbe. Fizikailag is éldegél valahol, nosztalgiázik, a fia egyébként nagyon jól viszi. Huszonkét év után is nyomokban felfedezhető a mindennapokban a jelenléte, a személyisége, utódai is képesek megkeseríteni az életedet.

Mint mondják, az ilyen nem vész el, csak átalakul.