A szombati Kalapács-koncerttel lezárult a Thunder Rock Club több mint három éves története: az üzemeltető Boér Zoltán kénytelen volt bezárni a klubot, mert az elmúlt félévben már annyira kevesen jártak a koncertekre, hogy muszáj volt megszüntetnie a tevékenységet.

A klub 2009 tavaszán nyitotta meg kapuit a rockzenekedvelők előtt, és nemcsak: a három év alatt ugyanis nem csak kimondottan a kemény rock rajongói kaphattak hétről hétre minimum egy koncertet (volt olyan hétvége is, hogy összesen hat zenekar lépett fel a klubban!), hanem az alternatívabb, esetleg a ska- és a folkrock muzsika kedvelői is megnézhettek-hallgathattak főleg magyarországi produkciókat. Az első két évben a klubba belépő ellenében lehetett koncertekre járni (ami tőlünk picit nyugatabbra teljesen természetes, hiszen mint köztudott, a magyarországi zenekarok nem ingyen lépnek fel, sőt útiköltségük is van), később

belépőt sem kellett fizetni,

az utolsó periódusban pedig csak bizonyos idő után (este 9 vagy 10 óra után) kellett befizetni. Az italárak nem voltak magasabbak, mint máshol, a diákzseb is elbírta, s a klub nemcsak koncerteket kínált, hanem más kikapcsolódási lehetőségeket (rockbulik, filmvetítés, darts, asztalitenisz, zeneaudíciók, stb.) is, de az is előfordult, hogy a metal műfajában annak számító világsztárt léptetett fel Tim Ripper Owens személyében.

Ám Székelyudvarhelyen bármennyire is vallják egyesek rockzenekedvelőnek magukat, nagyon sok hétvégén a klub kongott az ürességtől – habár emlékezetes, teltházas koncertek is voltak, a produkciók többségén alig gyűlt össze az ötven-hatvan ember, s emiatt a klub kezdett veszteségesen működni.

És itt álljunk meg egy szóra. Nem célunk ítélkezni, csak a téma kapcsán gondolatokat felvetni.

A város szórakozóhelyein, kocsmáiban „otthon levő" fiatalok lépten-nyomon abba a kijelentésbe ütköznek-ütköztek, hogy

„Udvarhelyen nincs semmi, nincs hova menni".

Holott nemcsak a Thunder Rock Club, hanem a többi, ún. kultúrkocsma is rendszeresen kínál koncerteket, rendezvényeket, legtöbbször ingyen vagy jelképes összegért. Sok székelyudvarhelyi fiatal (és nemcsak) azonban nem megy el ezekre, vagy ha el is megy, egyáltalán nem érdekli. Számtalan esetben történt meg, hogy vagy a G.-ben, vagy a Kalaposban teljes érdektelenség és értetlenség fogadott egy zenekart vagy dj-t – történt olyan is, hogy xy rászólt az éppen „szolgálatos" Dj-re, hogy halkítsa le már picit a zenéjét, mert nem tud beszélgetni.

Az egyik kutya itt van elásva vagy elesve: kis közösségünkben vannak olyan emberek, akik egyszerűen képtelenek elviselni azt, hogy az adott pénteki vagy szombati napon a baráti társaság nem éppen rájuk figyel, hanem egy, a kocsmában vagy klubban zajló produkcióra. Lehetne mesélni a szétdumált, szétröhörészett koncertekről, amikor az ilyen típusok elemükben vannak – rájuk tényleg nem lehetett számítani a Thunderben sem: ott ugyanis hangosan mentek a koncertek, valóban nehezen lehetett beszélgetni a koncertek alatt.

A másik kérdés az ízlésé, illetve a pofonoké. A rockzene nem mindenkinek kedvence és szívügye. Tény az is, hogy az utóbbi években-évtizedben a klasszikus metal csillaga már leáldozóban van. Pont ezért volt szélesebb a TRC kínálata, hiszen például egy Bohemian Betyársz, egy Paddy and the Rats, egy Záhony Unplugged Project nem igazán számítanak metálbandának, s ha utánanézünk, akkor rájöhetünk, hogy Magyarországon nagy népszerűségnek örvendenek, bármilyen klubba (belépő ellenében!) simán bevonznak száz-kétszáz embert. A Thunderben esetükben alig húsz-harminc volt ez a szám. Vagy ha olyan zenekart veszünk, mint a Superbutt, amelyik Hollandiában és Dániában ismertebb, mint Magyarországon és valami olyan stílusú metált játszik, amire még a fanyalgók is azt mondhatják, hogy „igen, ez valami menő"... S nem egyszer jártak a Thunderben...

A fiatalok. Igen, az ember azt hinné, hogy egy Foo Fighters tribute-bandre a tizen-huszonévesek letépik a csillárt, pláne úgy, hogy a gyomaendrődi csapat kiválóan, egy az egyben nyomta Dave Grohl csapatának eddigi életművét – erre fel öten csápolnak előttük, s közülük kettő rég nem tizenéves... Az önmaga tribute-zenekarának számító P. Boxra viszont megtelt a hely, mert huszonöt-harminc évvel ezelőtti, klasszikus magyar hardrock-dalokat nyomnak – ez is elgondolkodtató.

Mint ahogy az is, hogy amíg a Thunderben koncert van, az önmagukat lokálpatriótának, rockernek és zeneileg műveltnek tartó fiatalok egy része inkább olyan kocsmában ül órákig, ahol éppen nem történik semmi. Ahol nem hangos a zene, ahol ugyanaz a kínálat hétvégéről hétvégére, ahol nincs buli, nincs rendezvény. Sör van, le lehet ülni, lehet dumálni, az egy hétig tartó Facebook-on való lógás és okoskodás után végre élőben is lehet dumálni. És nem is kell semmi, jól van ez így, ahogy van, legyen cigi meg olcsó sör, a többi nem számít. Közben meg arról beszélgetünk, hogy nincs hova menni és minden unalmas.

El lehet ezeken gondolkodni most, hogy a város szegényebb lett egy klubbal.