Általában stoppal vagy vonaton, bliccelve érkezik a fesztiválhelyszínre – még az úton csapódik hozzá egy olyan társasághoz, akiknél van pia. Vígan isszák a kannásbort vagy a pálinkát, műanyagpalackból a negyvenfokos melegben.

Van nála is valamennyi, no meg valamennyi pénz is. Üvöltenek, énekelnek, kilógnak a vonatablakból, pofáznak az ellenőrrel, valahogy megérkeznek.

A fesztiválbejáratnál nem megy minden simán – mivel italt nem lehet bevinni és nem dugta jól el, kénytelen a bejárat előtt behúzni az egészet. Ez még egyet üt a fején, de bátrabb is lesz. A helyszínre beérve egyből

még egy sör, majd még egy,

majd még egy, s még nem evett semmit, de legalább öt baráttal találkozott, s közülük négyet úgy lefárasztott az idegesítő szövegével, hogy otthagyták. Nagy nehezen felveri a sátrat, majd elindul ismét meginni valamit. Fesztigyál, fesztigyál, fesztivállapot, kezd beállni rendesen. Ténfereg a sátrak között, megbotlik egy kifesztített sátorkötélben, kiloccsan a sör, káromkodik.

A legrosszabb az benne, hogy békésen üldögélő, sörözgető idegenek asztalához kérezés nélkül ül le, s úgy kezd beszélgetni, mintha ezer éve ismernék egymást. Beszélgetés közben többször is utal rá, hogy szívesen fogadna egy újabb sört vagy egyebet, mert tulajdonképpen mindent megiszik, mint Pelikán gátőr A tanúban.

Elkezd esni az eső, perceken belül dagonyában fürdik a fesztiválterület, ő bírja ezt is, szakadt kínai tornacipője cuppog a lábán. Ha vénasszonyok potyognának az égből, akkor sem érdekelné, csak az, hogy minél több sörnek csúfolt meleg húgylevet tudjon magába dönteni. A cigije rég elfogyott, negyedóránként potyáz egyet.

Potyázik, lejmol, tarhál

Megkezdődnek a koncertek – és egyben az az időszak, amivel másnap úgy lesz, mint Ozzy Osbourne a nyolcvanas évekkel (nem emlékszik rá). Elmegy egy délutáni metálkoncert elejére, de leunja, mert nem tudja felvenni az ívet, szédeleg, újabb sört vesz.

Aztán jön a potyázás, lejmolás, tarhálás: "Aggy eggy cigit!", "Srácok, van valami aprótok?", "Figyelj, van egy sörrevalód?", "Amit nem eszel meg, nekem adod?" és hasonlók. Unja már mindenki az arcát, de el kell viselni, mert karszalagja van, kifizette a bérletet.

Sajnos olyan koncertekre is betéved, amik egyáltalán nem érdeklik, mégis úgy tesz, mintha. Ezt előbb-utóbb megunják a körülütte állók, leköcsögözik, visszaszól, továbbáll.

Amikor már annyira részeg, hogy lépni sem tud, kifekszik oda, ahol éppen jár. Át kell lépni rajta, sokan megteszik. Látványa nem szívderítő, de legalább nem fáraszt senkit.

Rászáll az este és a legyek, felébred.

Hányik egy iszonyatosat egy sáncszerűségbe, érzi, hogy éhes, a maradék apróra vesz egy fesztiválhamburgert, tömi a fejébe. Majd jöhet a józanító sör és az éjszakai levezető bulik. "Na, előkerültél." – mondják az ismerősei, amikor betámolyog az egyik bulisátorba, telefonján huszonhárom nem fogadott hívás van. De mindegy neki, akárcsak az, hogy éppen Tusványoson, Félszigeten, Szigeten vagy Rockmaratonon van.

S az is mindegy, hogy a Pokolgépet, az Omegát, a Quimbyt vagy éppen ATB-t látja. Mert minden mindegy, csak sör legyen. Éjszaka megpróbál csajozni, de már olyan savanyú a szája szaga, hogy képtelenség a kommunikáció vele, szavait nem érted, még azt is alig, hogy "fizecceggysört?".

Már kivirradt, sehol semmi, egy bő óra alatt valahogy visszaér a sátrába, közben négyszer esik el, feltápászkodik, tovább szerencsétlenkedik. A cipzárat nem tudja elhúzni, ott dől ki végleg előtte, ott alszik a nedves fűben, csapzott haja a sárba ragad. Még egyet okád, vacog, reszket.

Délben nagyon kemény napsütésre ébred, új napra virrad. Eltámolyog a toi-toi vécéig, mindent kienged magából. Kijön, szétnéz, keresi az elhagyott napszemüvegét. Megtörli a szája szélét, maradék pénzére vesz egy sört, majd megeszi az egyik asztalon hagyott pizzaszelet végét. Beszól egy törölközővel körbetekert kiscsajnak. Az ránéz, lefitymálóan végigméri: "Fogd be, köcsög, s húzz a jó büd..." – szól vissza.

Köp egyet. Minden kezdődik elölről. Mert nagy buli van, fesztigyál.