2000 május elsején egy húsz éves udvarhelyi fiatalember, Bekő Csaba hat napot feküdt infúzió és oxigénmaszk alatt egy viperamarás miatt.

Kirándulás közben egy sátor mellett megfogott egy keresztes viperát, szakszerűen, viszont a kígyónak sikerült úgy átfordulnia, hogy egyik méregfogát beleszúrta Csaba bal mutatóujjába. Kevés méreg jutott a szervezetébe, de ez elég volt ahhoz, hogy a keze és a karja a kétszeresére dagadjon és szívritmus-zavara legyen.

Mint egy gyenge tűszúrás, annyi lehetett

„Fával lenyomtam, megfogtam a feje alatt, ahogy kell. Amikor engedtem el, egyik kezemből át akartam rakni a másikba, s a feje annyira kiszabadult, hogy az egyik méregfoga elérte az ujjamat. Nem harapott rá, de elérte. Mint egy gyenge tűszúrás, annyi lehetett. Nem éreztem semmit, de később láttam, hogy az ujjam és a kézfejem kezd megdagadni, s mikor a kórházba beértünk, az alkarom úgy megdagadt, hogy olyan volt, mint egy nagy szivacs. A marás feje kicsit fájt, de más nem – a karomat, kézfejemet jegelték egyfolytában, pár nap alatt lejött a duzzanat." – emlékszik vissza Csaba.

Elmondja azt is, hogy halálfélelme nem volt, de egyszer olyan szívritmuszavar tört rá, hogy „éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéből", de aztán elmúlt. Viperaméreg elleni szérum nem volt akkor sem. Egyetlen ampulla kb. 100 euróba kerül és pár hónap alatt lejár a szavatossági ideje.

Az ember azt hinné, hogy ha valakivel ilyesmi történik, másnaptól kezdve kíméletlenül irtani kezdi az eléje kerülő csúszómászókat, de Csabánál ez másképp történt. Több mint tíz éve kutatja, megfigyeli, fényképezi a környék kígyóit – azóta nagyon sok viperát és más kígyót gyűjtött be, ugyanakkor tart is kígyókat (hondurasi királysiklót), illetve madárpókokat.

„Engem a kígyók mindig érdekeltek"

– mondja Csaba, akinek a nagyapja erdész volt, s gyerekkorában már volt szerencséje különböző siklókat megfigyelni, megfogni. A viperamarás után viszont szakkönyveket kezdett olvasni, majd internetről rengeteg információt szerzett be, ezenkívül pedig nagyon sokat kirándul, „viperászik"

"Elsősorban azt próbálom felmérni, hogy hol fordul elő keresztes vipera. Nem sok helyen. Amikor azt mondják, hogy itt a Rezen meg a Kerekerdő aljában van, nem igaz – Udvarhely közvetlen környezetében nincsen" – mondja tapasztalatát Csaba, aki az elmúlt tíz éve alatt több tucat kígyót fogott meg, illetve fotózott le.

Legközelebb a zetelváraljai víztározó környékén vannak viperák, illetve a Szentegyháza és a Csíki-medence közötti részen, az ottani tisztásokon, bokros részeken. „Kell egy bizonyos klíma, illetve tengerszint feletti magasság a viperának, hogy megéljen." – mondja, majd hozzáteszi, hogy a város közelében is élő rézsikló valóban összetéveszthető a viperával, mert színe szürkés, fekete minták vannak a hátán.

Fogott meg ilyet is, nem is egyet – a rézsikló egyébként a viperától eltérően agresszív, ha megzavarja az ember. Mérge nincs, de apró, éles, több sorban elhelyezkedő fogaival tud kisebb sérülést okozni. A vipera – aminek jellegzetesen két méregfoga van – nem támad, félénk állat, a föld rezdüléseit érezve elmenekül az állat és az ember elől.

A kígyótól való félelem még gyerekkorban beleáll az emberbe – Csaba véleménye szerint legtöbbször a felnőttek ijesztenek rá a gyerekekre, s tulajdonképpen beléjük nevelődik. „Általában a csúszó-mászóktól, a kígyóktól és a pókoktól fél az ember, de ez nevelés kérdése" – teszi hozzá. Ha kirándulás közben kígyót lát az ember, az a legfontosabb teendő, hogy

békén kell hagyni, ki kell kerülni.

„Olyan soha nem volt, hogy rámtámadjon, amikor észreveszem – kizárólag olyankor, amikor próbáltam megfogni. Nagyon éberek, nagyon figyelmesek a viperák, pillanatok alatt elmenekülnek – ha meg akarom fogni, akkor védekezik. De ha a megszokott kirándulótempóban megy az ember, nem támadja meg."

Nyáron nehezebb észrevenni a felnőtt fű miatt, csak a gyakorlott, kereső szem tudja beazonosítani a mozdulatlan, vagy lassan kúszó kígyót. De van úgy, hogy a kifejlett, nagytestű vipera a fűben vagy kövön sütkérezik.

A nőstény viperát a színe különbözteti meg a hímtől: világosabb és barnásabb színe van, míg a hímnek szürkésfekete – mindkettejük fején azonban jól megfigyelhető egy V-alakú minta.

Csabát ismerősei is felkeresik információkkal vagy információkért – olyan is volt, hogy agyonütött viperát hoztak neki. Ő felboncolta és akkor derült ki, hogy a vipera teste miért volt annyira vastag... A keresztes vipera egyébként elevenszülő.

Csaba néhány éve kígyókat is tart – ezek természetesen nem mérgesek, tenyésztőktől rendeli őket. A kedvence a hondurasi királysikló, vannak azonban madárpókok (tarantulák) is, ezeket interneten vásárolta. Szereti őket, gondozza, hiszen ezek az állatok is igénylik a törődést, a jó ételt (Csaba tenyészt fehér egeret is, de csak a kígyók táplálása miatt), a megfelelő hőmérsékletet.

A beszélgetés végére sikerül is „összebarátkoznunk" az egyik hondurasi királysiklóval, még a színünk is talál. S már nem feltétlenül hiszünk a „kígyót melenget a keblén" mondás igazában.

(A cikkben szereplő fotókat Bekő Csaba készítette, illetve – amiken ő is szerepel – ismerősei fényképezték)