2001-ben a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közvélemény-kutatást végzett, ugyanakkor javaslatokat kért a városlakóktól a kommunizmusban elnevezett, illetve átnevezett utcák neveinek megváltoztatására. Ezek egy részét át is nevezték, habár még maradtak olyanok, amelyek teljesen idegenek Székelyudvarhelytől, amint ezt jeleztük.

A szombatfalvi Jövő utcát ekkor nevezték el Biró Lajosról, a gimnázium egykori főigazgatójáról, aki amellett, hogy az iskola tanára és igazgatója volt, igen jelentős közírónak, tanulmányírónak és lapszerkesztőnek számított. 135 éve, 1877. február 8-án született Zetelakán.

Diákként már az Ébredés szerkesztője volt

Mint ismert, a gimi lapja, az Ébredés nem a rendszerváltás után jött létre, akkor csak újjáalapították – még meg sem volt a mai főépülete az iskolának, amikor a lap már működött, egyik szerkesztője pedig a hetedikes diák Bíró Lajos volt, aki később nemcsak az iskolaújságba írt, hanem a Székelyudvarhely című napilapban is jelentek meg írásai.

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett, de nem felejtette el, hogy honnan érkezett – egyetemista korában rendszeres tudósítója volt az Udvarhelyi Híradónak, ugyanakkor az Ellenzék lapnak volt a munkatársa.

Kézdivásárhely, háború, Székelyudvarhely

Biró Lajos az egyetem elvégzése után Kézdivásárhelyen kezdett tanítani – az újságírás azonban itt is hamar előjött, ugyanis hosszú évekig szerkesztette a Székely Hírlap nevű, hetente kétszer megjelenő lapot – itt vállalt először közéleti szerepet is, hiszen tizenkét évig a kézdivásárhelyi városi tanács tagja volt.

Kötete is jelent meg itt: Birót sokat foglalkoztatta Petőfi Sándor, illetve a költő életéhez és halálához kapcsolódó történetek, s Kézdivásárhelyen írta és jelentette meg Adatok a Petőfi kultuszhoz című tanulmányát.

Azonban jött az első világháború, s a fiatal tanár a frontra került – főhadnagyi rangja volt, több kitüntetést is szerzett. A háborúból való hazatérése után, 1917-ben került Székelyudvarhelyre, ahol húsz évet tanított.

Az igazgató-újságíró

Biró Lajos nemcsak tanára volt a nagynevű intézménynek, hanem 1931 és 36 között igazgatója is – közben pedig olyan lapokban publikált cikkeket és tanulmányokat, mint az Ellenzék, a Hírnök, az Erdélyi Tudósító, az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz, vagy a Székely Közélet. Általában egyház- és irodalomtörténeti, illetve iskola- és helytörténeti munkákon dolgozott, de jelentős volt közéleti szerepvállalása is.

Fontosabb írásai ebben az időszakban: Neves jezsuita plébánosok és írók a székely anyavárosban, (Székelyudvarhely, 1937), Udvarhely megye elhunyt jelesei az irodalomban, (Székelyudvarhely, 1943), Visszapillantás a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid Róm. Katolikus gimnázium három és félszázados múltjára 1593-1943 (Székelyudvarhely, 1943).

Az írás mellett előadásokat, felolvasóesteket tartott, a visszaemlékezések szerint kiváló szónok volt. Székelyudvarhely köztiszteletben álló polgáraként élt, a negyvenes évek elején, a kicsi magyar világ idején vitézi széktartó is volt.

Nyugdíjba vonulásakor, 1936-ban Tompa László költő így búcsúztatta a Székely Közéletben: „... állandóan annyi téren vállalt munkát, felelősséget s lelkiismeretesen állott helyt akkor, amikor annyi a felelősséget kerülő, lelkiismeretlen .(...) Így vállalkozott minden tiszta és becsületes munkára, ahol szükség volt rá, úgy Kézdivásárhelyen, mint a világháború után Székelyudvarhelyen, de ugyanígy félre is állott, ha ez valamely ügy érdekében a legtávolabbról is szükségesnek látszott. (...) mi hisszük, hogy el fog jönni az ideje annak, - egy olyan tisztultabb kor - amikor életminta, nevelési példa lesz az emberek, különösen az ifjúság számára a Biró Lajosokból! (...) Férfiut énekeltem!"

Horváth József nyugalmazott gimnáziumi tanár így emlékszik vissza egykori tanárára: „Az idő már eljárt felettünk, nem vagyunk már gyermekek, legfeljebb nagytaták. De azért mély tisztelet Biró Lajos igazgatónk emlékének, aki az egykori Rez-tetői kirándulásról úgy hozott vissza - s erre emlékezni kötelesség -, hogy zöld ággal a kezében, ez élen menetelve velünk együtt énekelte: "Ha diák vagy, ne tanulj..." stb. Na, erre mi nem is kezdtünk tanulni, aminek aztán komoly következményei lettek, bár az igazgató énekelte velünk. De aki erre nem emlékszik, az - bocsánat a kifejezésért - vénember lett."

1945-ben már nyugdíjas volt, de az iskola tanári gárdája annyira megfogyatkozott a menekülés miatt, hogy őt is visszahívták, sőt néhány hónapig igazgató is volt a háború utáni zűrzavaros időkben.

1967. július 16-án hunyt el városunkban, sírja a római katolikus temetőben van – ha kisétálunk a temetőbe, Soó Gáspár (szintén a főgimnázium igazgatója volt) impozáns síremlékétől nem messze, balra találjuk Bíró Lajos sírját – akárcsak elődei és kollégái közül néhányan, ő is imádott gimnáziumától nem messze alussza örök álmát.

Cikkünkhöz felhasználtuk Kápolnási Zsolt történész, valamint Péter Attila ny. tanár korábbi írásait, Bíró Lajos fényképei a Tamási Áron Gimnázium igazgatói szobájából származnak