Eltűnő mesterségek nyomában: a szíjgyártó
MEGOSZTÓ
Tweet
Húsz éve halottnak hitték
Kiderült, hogy az elmúlt két évtizedet egy Iași-i...Legalizálták a marihuánát Kanadában
Már nem csak orvosi célra lehet alkalmazni, de az...Disznófejet akart átvinni a határon
De egy jó szimatú határőr kiszagolta a dolgot....2012_0206_szijgyarto
ÍRTA: KAKASY BOTOND
„Mesterem másodmagával nyitotta meg a műhelyt, három hónapja volt s a másikot kifizette, mert szerette az italt. Mesterem spórló ember volt, kifizette s elment volt a másik, akkor vett fel engemet. Mesterem, Pózna Dávid" – így kezdi történetét Rudolf Nándor – bár őt mindenki csak Nándi bácsinak szólítja. A mesterrel szerény otthonában beszélgettünk, miközben felelevenítettük a múltat.
Fotó: Kakasy Botond |
A mesterember már a nyolcvanas éveit járja, így történetünk messzire nyúlik vissza. Mesterségét 1944-ben kezdte, három évig volt Baróton Pózna Dávid inasa. Itt tanulta el a szakma csínját-bínját.
A felszabaduláskor adtak egy pár Burger csizmát,
vagy egy rendruhát, akkor divat volt. „A három év alatt megvolt a kosztpénzem" – emlékszik vissza Nándi bácsi. Három év után az inasokat szélnek eresztették és vették fel a következőket, hogy ne kelljen fizetni. Rudolf Nándor a szíjgyártás mellett bányaipart is tanult, így 1947-ben a bányában kezdett dolgozni.
Miközben az bányász szakma lépcsőfokait járta, bekerült Udvarhelyre. Itt egészen 1977-ig munkálkodott a bányásziparban, majd amikor ez is kezdett alábbhagyni, illetve több munkafolyamatot is gépiesítettek, más megélhetés után nézett. Ekkor kanyarodott vissza másik tanult szakmájához, hiszen, ahogyan ő fogalmazott: „én lószabó vagyok".
„Valahová el kellett húzódni. Ismertek a szakik, mert aki szíjgyártó volt itt Udvarhelyen az is valamikor csizmadia volt. A kisipari szövetkezet nyitott egy szíjgyártó műhelyet, oda transzferrel mentem át. Szíjgyártó munkásként dolgoztam, volt egy főnököm ő vállalta a munkát s mi a munkatársammal csináltuk. 1980-ba átmenetem a siménfalvi szövetkezet műhelyébe, majd '82-ben eljöttem nyugdíjba. Még Siménfalván tanítottam ki három inast, mert a siménfalvi szíjgyártó sem volt tökéletes szakember. Ő is úgy tanulta idősebb korában. Siménfalván mindenki szíjgyártó akart lenni" – kacagja el magát a mester.
Nándi bácsi nyugdíjas éveiben egy kis mellékes keresetért otthon vállalt el egy-egy javítást. A ház pincéjében alakított ki egy kis műhelyt. A jó mesterembernek még csak híre sem kellett menjen, hisz a környéken mindenki ismerte. A kollektív megszűnésével az emberek visszakapták a rossz hámokat, amelyek legtöbbször Nándi bácsinál kötöttek ki. A javítások mellett a teljes hámok készítése is egyre gyakoribb rendelés volt.
„A fiam is beletanult a szakmába, s bár ő járt szakiskolába, szabadidőnkben ketten csinálgattuk a javításokat. Teljes hámot csak úgy vállaltam, hogy a megrendelő itt várt, amíg kivágtuk az anyagból darabszámra, hogy miből mi lesz. Mert egyszer én is mentem, hogy vegyek bőrt, s az eladó azt mondta ebből pár hám kitelik, de tudtam, hogy nem lehet mind beletenni. Ha két lovat beterítettem vele, akkor elégnek kell lennie, ha a szíjgyártó a felét el nem lopja, mondta az árus. De köszönöm, tudom én, hogy mihez mennyi kell" – mesél az árusok trükkjeiről.
Agyonütötték a mezőgazdaságot, agyonütötték az ipart
A mezőgazdaság hanyatlásával és a gépiesedéssel egyre kevesebb lovat tartanak, ezért munka is kevesebb van, a szakma kezdett leépülni. „Udvarhelyen az utolsó vagyok, aki tanultam a szakmát" – mondja nem ok nélküli büszkeséggel a szíjgyártó.
Ma már Nándi bácsi sem dolgozik, csak az ismerősöknek, ha akad egy-egy javítanivaló munka, azt bevállalja. A saját keze munkáját nemhogy ő, de még a piacon is megismerik, s megmondják, hogy ezt Nándi bácsi csinálta.
Az öreg mestert kis kérlelés után sikerült rávennem, hogy lemenjünk a műhelybe. A pince torkát elhagyva a házi kedvenc őrzi a műhely ajtaját. Nem mintha azt úgy kellene őrizni, csak a hideg elől ide van elrejtve az eb. Rögtön a gazdája tenyerébe nyomja két mancsát, így üdvözli őt.
A műhelyben, mint a kórházi műtőben, minden a helyén, a legnagyobb figyelemmel elrendezve pihen. Egy igazi mester sosem tudja letenni a szerszámot, így műhelye szinte naprakész. Nándi bácsi kézbe is kapott egy bőrdarabot és már mesélte is a munkafolyamatot.
Az anyag kettőbe hasított marha méretében kerül a műhelybe. Első lépésben a bőrt állapotától függően kezelik, majd a szabályozható kés segítségével méretre vágják. Ha az anyag túl vastag, akkor szintén állítható serfoló késsel gyalulják a megfelelő méretre. Ha az anyag vékony, akkor duplázzák – mindig a funkciónak megfelelő keménységre kell összeállítani.
Az összevarrásnál speciális szerszámmal alakítják ki a rovátkát, hogy „a cérna belehaljon". Ezután a varrószéken összevarrják a különböző elemeket, majd szappanos vízzel kezelik, ez fényt ad neki.
A műhelyben minden visszakerül a helyére, majd Nándi bácsi zárja az ajtót utánunk. Nincs nagy érték odalent, csak számára, a szerszámok legjavát például saját maga készítette.
Hogy mikor nyílik újra a műhely ajtaján a zár, nem lehet tudni. Talán már holnap berobog valaki egy szakadt hámmal, de az is lehet, hogy most csuktuk be végleg a szakma ajtaját.