A Dunántúlon, Nyirádon született s bár felmenői vincellérek voltak, ő nem borász, szakács akart lenni. A szőlővel kora gyermekkorában, dédnagyapja várvölgyi szőlőhegyén találkozott először. Akkoriban nem a szőlőtőkék, hanem az öreg kútban kuruttyoló békák jelentették az élményt a szőlősben.

1976-ban bányamérnök édesapja egy 2 és fél hektáros öreg szőlőst vásárolt a sümegi hegyoldalban. A 14 esztendős kamasz szíve szerint inkább a fakanalat forgatta volna, bevallása szerint a szőlészet és borászat neki akkor még egyet jelentett az életfogytiglan kapálással.

Végül győzött a birtok és a szülői akarat: beiratkozott a budafoki Soós István Szakközépiskolába, amit az egri szakközép követett, ahol szőlő-, gyümölcstermelő és borász képesítést szerzett. Az Egervin alkalmazottjaként végigjárta a szakma minden lépcsőfokát, közben a gödöllői Agrártudományi Egyetemen diplomázott.

Huszonkét évet dolgozott, ebből hatot, mint főborász az egri borgyárban. Ez idő alatt nem csak alaposan megtanulta, de meg is szerette szakmáját. Sike Tamásnak a szőlészet, borászat ma nem csak a biztos megélhetést jelenti, hanem magát az életet.

Állítja, szakmája minden létező mesterségnél különlegesebb. Miért?

Nekünk a természettel kell együtt élnünk, annak minden változására kell figyelnünk. Huszonnyolcadik éve borászkodom, és tudom, hogy a szőlővel, borral soha nem lehet egyformán viselkedni, soha nincs két egyforma év. Mindig minden másként alakult, másképpen kellett beleilleszkedni abba a természeti rendszerbe, amit éppen megalkottak. Azt mondják, az ember élete végéig tanul. Ez ránk, borászokra maximálisan igaz.

Az eltelt esztendőkből ki tudna emelni egy önnek kiemelkedően különlegeset?

Nagy változás volt az 1997-es év. Akkor még az Egervinnél dolgoztam és két másik kollégámmal együtt lehetőséget kaptam arra, hogy elkészítsem a saját boromat, amihez a nevemet is adtam a címkén. Ez óriási kihívás is volt, mert ez a fajta szemlélet teljesen eltér a nagyüzemitől. Aztán 2004, amikor az egri hegyközség tagsága az év borászának választott.

Ez a cím adott lendületet ahhoz, hogy még abban az évben önálló vállalkozásba kezdjen?

Mint minden borásznak, nekem is dédelgetett álmom volt, hogy saját birtokon gazdálkodjak. Évekig készültem is rá. Huszonöt esztendővel ezelőtt már elkezdtem gyűjtögetni a szőlőket. Az első, 3000 négyzetméteres területet Eger határában, Kerecsenyben vásároltam. Akkor még csak a szőlészettel foglalkoztunk. A szőlőből szerzett pénzt a feleségemmel közös megegyezéssel mindig a szőlőbe fordítottam vissza. Ma már 27 hektár szőlőterületnél tartunk – önerőből, a két kezünk munkájából.

Nem kis büszkeséggel mondja ezt.

Azt gondolom, hogy így, 45 esztendősen is óriási nagy élmény az, hogy tudom, évekkel ezelőtt elültettem egy kis szőlővesszőt, és ma van egy gyümölcsöző szőlőbirtok, ami a családomnak jelent megélhetést és remélem, hogy jövőben kenyeret fog adni.

Ennek feltétele, hogy a gyermekei az apjuk nyomdokába lépjenek. Van akinek átadni a stafétát?

Nagyon remélem. Három lányom van, a legkisebb még gimnazista, a két nagyobb a Corvinus Egyetemen tanul. A nagyobb élelmiszermérnök lesz, a kisebb szőlészetet és borászatot tanul. Ők már biztos, hogy ebbe az irányba fognak „elmenni". Azok lesznek az igazán izgalmas évek, amikor önmagukat szeretnék megvalósítani az apjuk szőlészetében, borászatában.

Kinőni az apai árnyékból, saját nevet szerezni – nem kis feladat vár a lányokra.

Én nagyon szeretném, ha ez nekik sikerülne, mert ebben a szakmában az igazán nagy élmény, amikor az ember meg tudja valósítani önmagát. Amikor a Jóisten minden évben „ráerőlteti" azt a szőlőt és ő kitalálja, hogy abból mit szeretne csinálni. És ez nem csak örökös izgalom, hanem folyamatos küzdelem is. A szőlésznek, borásznak mindenkor a természettel, az Isten adta lehetőségekkel kell együtt dolgoznia.

A birtok szépen gyarapodott és a rajta termett szőlő levéből elkészült az első üveg Sike Tamás-bor is. Pontosan mikor?

2001-ben vásároltam egy pincét is. Amolyan hobbipince volt még, oda jártunk borozgatni a barátokkal. Ott készült el az első üveg bor is, azzal a gondolattal, hogy majd a lányok lagzijára jó lesz, de már nincs meg. 2004 végén vásároltunk a Szépasszony völgyben egy tizenhét méter hosszú, százesztendős pincét. Kibővítettük 100 méter hosszúra és végül a borászok egy igazi nagy bázisa lett. Az első felében egy vendéglátó egység működik, ahol borkóstolókat, bemutatókat tartunk, a hátsó fele pedig egy nagyon impozáns borpince, ahol most 120-130 ezer palackban érlelődik a bor és várja a sorsát, hogy megigyuk.

Ezek milyen fajta szőlőből készülnek?

Az éghajlat, a talajminőség szempontjából is nagyon különleges, 6500 hektáros borvidék az egri, legalább negyven fajta szőlő terem rajta. Egy szőlőt egy életre ültetünk, ezért nekem igen nagy gondot jelentett most meglévő 16 szőlőfajta kiválasztása. A két legismertebb fehér magyar fajta az Olaszrizling és a Hárslevelű, az illatos fajtákból a Muscat Ottonel a Cserszegi Fűszeres terem, de van Szürkebarát, vagy Chardonnay is. A vörösbort adó fajták közül említhető a Kadarka, a Cabernet Savignon, a kis burgundi néven elhíresült Pinot Noir, a nagy burgundi néven ismert Kékfrankos és a Syrah.

Gondolom, a borász úgy van a boraival, mint a szülő a gyermekével: mindegyik egyformán kedves számára.

Ez azért is igaz, mert a boroknak, akárcsak az embereknek, megvan a maguk egyénisége, sajátossága. Amikor egy bort megkóstolok, mindig behunyom a szemem és megpróbálok megfogalmazni egy hozzá illő emberi tulajdonságot.

Például?

A Leánykám például egy bájos, 16-17 éves, fehér ruhába öltözött, érintetlen, teljesen tiszta, szűz lánykára emlékeztet. A rosé illata egy még mindig bájos, de érettebb, idősebb, vörös ruhás, bujább hölgyre emlékeztet. A Chardonnay illata tele van parfümmel – egy olyan hölgy, aki igényes, a legjobb, legdrágább parfümöt választja meg. Van egy bölcsesség, hogy amit eszünk, azzá válunk. Ezt a borra is kiterjeszteném: a kiválasztott bor hasonlít az ember stílusához.

Ez a választás, a megfelelő borkultúra hiányában, nem mindig tudatos.

Valóban. Épp ezért nekünk, borászoknak feladatunk, hogy elvigyük mindenhová a borkultúrát és elérjük, hogy minden ember asztalára jó minőségű bor kerüljön.

A jó bornak kell a cégér?

Abszolút igen. Miután nem volt sikerem a kereskedőknél és biztos voltam abban, hogy a boraim jók, beneveztem a versenyekbe és sorra nyertük a nagy nemzetközi és hazai elismeréseket.

Mégis felhagyott a versenyzéssel. Miért?

Legutóbb 2007-ben versenyeztünk – egy arany- és egy ezüstérmet hoztunk haza Bordeaux-ból. A 2006-os, zseniális Szürkebaráttal nyertünk. Nem akarok nagyképű lenni, de a nevem már jól ismert, a boraim is jók. Nem is az a stílusú borász vagyok, aki, akinél a bor árát az aranyérem megduplázza.

Tegyük fel, hogy mégis benevez. Melyik borával versenyezne?

A két 2009-es fehér óborral, az egerszalóki Olaszrizlinggel és a Chardonnay-vel, a 2009-es classic Egri Bikavérrel és Syrah-val, valamint a 2006-os Merlot-val. A desszert kategóriában a 2008-as Pinot Noir aszúval, ami egy igazi különlegesség.

Több borkülönlegesség is fűződik nevéhez, például a 2009-es Mindenkor. Bemutatná?

Minden évben megválasztom azt a különlegességet, ami egyedivé teszi a mi borászatunkat, illetve azt az évjáratot – ez mindig egy késői szüretelésű szőlőből készült desszertbor. 2010 katasztrofális év volt, nem szüreteltünk, de 2009-ben elkészült a több pince házasításából készült Mindenkor. Ez a borunk azért érdekes, mert olyan a stílusa, hogy bárki, bármikor fogyaszthatja. Az is, aki nehezebb, az is, aki a frissebb, de akár az édesebb ízeket kedveli.

Borait Európa-szerte ismerik. Nem szűz terület Székelyföld sem, bár a székelyek inkább pálinkások. Mennyire sikerült meghódítani ezt a régiót?

A boraink 50 százalékát exportáljuk, elsősorban Lengyelországba, de van forgalmazónk Németországban, Belgiumban, Svédországban és egy kis angol piacunk is van. Itt 2006 óta vagyunk jelen. Évente háromszor-négyszer erdélyi körjáratokat, bemutatókat szervezünk. Udvarhelyen a helyi üzletlánc forgalmazza a boraimat, de a Küküllő Szállóban, a Gondűzőben már voltak ingyenes bemutatók, borkóstolók.

Ezek az események Dávid Botond fotográfus nevéhez is kötődnek. Boraival most, október 28-án, a Gondűzőben nyílt legújabb Dávid-kiállítást tette Dionüszosz ünnepévé.

Minket a bor hozott össze . Évek óta járok Botond kiállításainak megnyitóira és boraimmal próbálom megtámogatni az ő fantasztikus művészetét. Az ő fotóin látható szép nők és a kiváló borok szépsége tökéletesen kiegészíti egymást.

Dávid fotóinak világa az álom és valóság határán örökíti meg a pillanatot. Sike Tamás szokott álmodni?

Álmom rengeteg van. Mi mindent manuálisan végzünk – a palackozástól a dugaszolásig, minden üveget legalább negyvenszer kézbe veszünk – ezt gépesített technológiával lehetne könnyíteni.

A borászat mellett a gasztronómia a nagy szenvedélyem. Álmom egy olyan vendéglátó egység, ahol a vendégeimet nem csak saját borokkal, de saját készítésű ételekkel is megkínálhatom.

Borban az igazság. Ön szerint milyen igazságokat rejt a jó bor?

Igaz, hogy amikor az ember felönt a garatra, kicsit oldottabbá válik a nyelve, és olyankor megpróbál igazat mondani. Véleményem szerint a borban élet lakik. Benne van a borász minden gondolatával, az egész lelkével, stílusával. És aki megveszi valakinek a borát, az a borászt vásárolja meg. A borásznak a munkáját, az életét, a mindennapját.

Nem véletlen, hogy a borászok hihetetlenül érzékeny emberek. Nehezen lehet kizökkenteni a lelki nyugalmukból, de borzasztóan meg lehet sérteni azzal, ha megbántják a borát.

Van egy vicc, miszerint minden borász három fajta bort ismer: bor, jó bor és az én borom.