„Mely idők, mely erkölcsök!" – kapnának szívükhöz a dédik, ha vetnének egy pillantást a nézőtérre és meglátnák a farmeres, pulóveres vagy éppen köldökmutogatós ruhákban tapsoló utódjaikat, akiknek eszük ágában sincs egy délutáni, esti előadásra kiöltözni. Színházi módi Székelyudvarhelyen 2011 októberében.

Elsőként egy talpig feketében férfinézőt vallattunk ki, aki szerint nyugdíjas tanítónő nagymamája és mindig elegáns édesanyja úgy öltözött a színházba is, mintha misére mentek volna. Gyerekkorában őt is kirittyentették: kisöltönyben, fehér ingben és horgolt piros nyakkendőben kellett prezentálnia. Elmondta, a 60-as években még kötelező volt az ünneplő viselése, mindenki a legszebb ruháját vette fel, ha színházba ment.

Utcai, kopott ruhában, koszos cipőben megjelenni egyenesen szentségtörésnek számított volna. Senkinek meg sem fordult a fejében, hogy abban az öltözetben üljön be a nézőtérre, amit a munkahelyén vagy a hétköznapokban viselt.

„Ez ma már nem dívik, de nem csak itt, Budapesten sem. Eszembe sem jut, hogy öltönyt vegyek fel, a nyakkendőről nem is beszélve. Vigyázok, hogy ne legyek rongyos, koszos és ápolatlan, de ez a maximum" – számolt be kulturális öltözködéséről.

A színház előcsarnokában faggatózva kiderült, a rendszerváltás előtt még jellemző divatparádéról nem beszélhetünk, mint ahogy a polgárpukkasztó csöves szereléssel és a népművészeti viselettel sem hívta fel senki magára a figyelmet.

Férfisálak divatja

A feltűnést egyébként is kerülő erősebbik nem a farmer vagy szövetnadrág, egyszínű vagy kockás ing, csípőig érő vagy félhosszú dzseki összeállítást preferálta. Se nyakkendő, se zakó.

A nők élményre vágynak

A pultnál vásároló két művészhölgy viselete üdítő színfoltnak számított, de klasszikus ízlésű nagyanyánk inkább a tanárnő visszafogottabb eleganciáját értékelte volna.

„Egy délutáni előadásra az ember kicsit elegánsabban öltözik fel, egy estire mindenképpen kimondottan úgymond színházba járó ruhát vesz fel magára, mert az öltözettel nem csak a kultúrát tisztelem meg, hanem a miliőt is, amibe belecseppenek. Van színházba járó ruhám, persze. Most éppen egy szolidabb blézert vettem fel pantallóval, de ha este jövök, akkor egy black dress-be öltözöm ehhez passzoló kiegészítőkkel: karkötő, gyöngysor, fülbevaló. Ahogy illik."

Véleményét osztotta a fiatal szőkeség is, akinek galambszürke kabátja alól fáradtrózsaszín csipkeruha villant ki.

„Igyekszem másként öltözni, mert van hangulata. Mostanában erre kevésbé fektetnek hangsúlyt, farmerben és tréningben is képesek eljönni. Régen különlegesebb alkalmakkor kiöltöztek, készültek. Nem járok gyakran színházba, de olyankor normálisan felöltözöm."

Az arany középút híve az egyszerű, de szőkeségéhez remekül passzoló halványkék blúzt viselő fiatal tanárnő is.

„Nem azért jövök, hogy magamat megmutassam, hanem, hogy én magam lássak, élményekkel gazdagodjak, sőt, akár polgárt is pukkaszthatok azzal, hogy nem öltözök ki" – mondott némileg magának is ellent a hanyag eleganciával felszerelt nő.

„Amikor bérletes előadásra jövök, felkészülök lelkileg és öltözet szempontjából is. Fesztiválokon a színház közelebb kerül a hétköznapokhoz, az ember beugrik egy előadásra, szinte várakozás nélkül, hiszen a darabokról sem, a színészekről sem tud semmit. Ilyenkor azt várja, hogy minden külsőséget félretéve azt az élményt kapja meg, amit vár a színháztól. Ez nem függ a ruhától" − vélekedett a tanítási órák után a délutáni előadásra „beugró" magyartanárnő.

Egy másik, régi színházba járó hölgy nosztalgiával gondolt vissza az egykor valóban ünnepnek számító előadásokra, de nem ítélte el a kevésbé rongyrázó, farmeres jelent.

„Régebb valóban kiöltöztünk, mert ritkábban volt előadás, ezért nagyobb ünnep volt, ünnepi volt a hangulat is. Most, hogy gyakrabban van előadás, mert helyi színházunk van, az sem baj, ha valaki a kopott farmerében vagy egy pólóban jön színházba.

Nekem van három kabátom, három nadrágom, nincs kimondottan színházba járó ruhám. A tanítványaimnak mindig azt mondtam, az a lényeg, hogy jöjjenek az előadásokra. Koszosan senki nem jön, a fiatalságnak pedig még azt is el lehet nézni, ha a blúzból a köldöke kilátszik – attól ő még lehet fogékony a színházi élményre".

A színház ruházkodási etikettje óriásit változott.

A régi, belépni csak ünneplőben íratlan szabályt levedlettük. A színház nem divatbemutató s nem is volt soha az. Ma már nem ciki a farmer, a miniszoknya és a műtoprongy sem, ám most is kötelező a tisztelet.

Hiába pompázunk Armani kosztümben, ha a Gucci retikülből előkerül előadás közben a recsegős papírba csomagolt cukorka és a méregdrága zakóban megcsördül a mobiltelefon.

Ez sokkal nagyobb merénylet a színház ellen, mint az, ha gyűrött a kockás ingünk és kicsit nyúzott és kopott a pólónk.