A harminc éves agyagfalvi Miklós Levente és két társa, Lajos Mózes, valamint Farkas László évek óta kútásással foglalkoznak – a csoportvezető Levente szerint esetükben évi ötven kúttal, tehát hetente eggyel lehet számolni. Jelenleg Farcád és Székelyudvarhely között egy telken ásnak – a kútban a víz már „jelentkezett", így hamarosan elkezdik a betongyűrűk földbe helyezését, néhány héten belül pedig már iható lesz a legújabb kút vize.

A víz keresésével kezdődik

Több módszer is van arra, hogy hogyan keressék meg a vizet a talajban, de ezt nem a kútásók végzik el. A legismertebb módszer az L-alakú rézdróttal, a másik pedig a fűzfavesszővel való keresés – az ún. vízkeresők a kútásók szerint egy olyan adottsággal rendelkeznek, amivel az átlagember nem.

Miklós Levente két vízkeresőt említ a környékről: az egyik Gombos József Székelyudvarhelyről, a másik pedig a zetelaki Bíró Árpád – mint mondja, 90%-ban biztos, hogy jó helyre mutatnak ezek a szakik. „Senki sem mondja azt, hogy biztos, csak kilencven százalékban" – teszi hozzá az egyik kútásó.

Meghintáztatta a kút, nem adta a vizet

Miklós Levente tizenöt éve foglalkozik kútásással. Évekig a bögözi Farkas Mózessel dolgozott, tőle tanulta a mesterséget, hat éve hárman dolgoznak (Farkas Mózes ma Bögöz község polgármestere – szerk. megj.). Az általuk ásott kutak belső átmérője pontosan 115 centiméter.

Ezt a kereső által kijelölt helyen lefektetik, a mesteremberek pedig elkezdik az ásási folyamatot. Ásóval, csákánnyal, lapáttal csinálják, ha pedig kemény, köves a föld, akkor légkalapáccsal.

A kút mélysége mindig attól függ, hogy hol jelenik meg a víz – az általuk ásott legmélyebb kutak 19 és fél, illetve húsz és fél méteresek voltak (utóbbi a szombatfalvi Templom utcában van), a legkisebb pedig alig két méteres, ezt Bikafalván ásták.

„Olyan volt a föld, hogy ígérte, hogy vizet ad, aztán mégsem adott, lennebb kellett menni. Öt métertől jött már, csak nem elég, meghintáztatott" – emlékszik vissza a legmélyebbre.

A legfelsőbb réteg a termőföld, ez alig fél méter, utána pedig (ez jellegzetes vidékünkre, a Székelyföldre) az agyag következik – ennek vastagsága változó, több méteres, de alatta kavicsréteg van. A forrásvizek erei általában itt vannak, utána következik a palaréteg, ami már „nem ad vizet". A kútásók régészeti leletet soha nem találtak eddig még a földben.

Hat-hétszáz kutat ásott ki eddig

Arra a kérdésünkre, hogy hol volt a legnehezebb, egy szovátai esetet említenek a kútásók. „Szikrázott minden, naponta hat centit haladtunk, tiszta kőszikla volt az egész, mint amit a Transzfogarason vagy a Békás-szorosban látsz" – emlékszik vissza Levente az egyik legkeményebb kihívásukra, de így is megcsinálták, azóta is jön a víz a kútból. Számításai szerint eddig hat-hétszáz kút kiásásánál dolgozott.

Amikor megbizonyosodnak róla, hogy elég a vízhozama a kútnak, kiszivattyúzzák a vizet az aljából és elkezdik belehelyezni az előre legyártott betongyűrűket (régebb kövekkel rakták ki a kút oldalát, de a betongyűrűs módszer biztonságosabb), amiket egy speciális eszközzel engednek bele a lyukba. A gyűrűket egymáshoz illesztik, a talaj és a betoncső közé pedig kavicsot tesznek.

A betongyűrűk behelyezése után két hétnek kell eltelnie, ezalatt a felgyűlt vizet kétszer kell kiszivattyúzni a kútból, utána pedig még öt-hat alkalommal. Az új kút vizébe ajánlott néhány dekányi oltatlan meszet tenni, illetve egy fél ökölnyi sókristályt, utóbbit egyben, nem őrölve – ezeknek az a szerepe, hogy természetüknél fogva kitisztítsák a vizet.

Az elkészült kútban a víz magassága legalább másfél méteres kell legyen, hogy az ember kényelmesen belemeríthesse a vedret, ezért általában a víz jelentkezésétől további egy-másfél méterre ásnak le. Az egy méteres vízkészlet már elegendőnek számít.

A kutak vizének íze különbözik, mert a környékbeli magasabb helyeken, pl. Ivóban sokkal lúgosabb, hígabb, lágyabb, ásványosabb, mint a városban és közvetlen környékén. Homoródfürdőn is többször ástak kutat, előfordult, hogy borvíz jött belőle, a tulajdonos megtartotta, de más kutat ásatott. Tusnádfürdőn pedig egyszer meleg víz jött a talajból. „Olyan meleg volt, hogy meg lehetett volna fürödni benne" – mondja Miklós Levente.

Nem szárad ki

Manapság, a vezetékes víz egyre nagyobb elterjedése ellenére mégis nagyon sok helyen ásatnak kutat a mesteremberekkel. „Ezt egyszer fizeti meg, s örökké tart a jó víz benne. Ha minden kötél szakad, akkor is van vize, ezt nem zárja el senki" – mondja Levente.

Szerinte csak az a kút szárad ki, amelyik nincsen jól megcsinálva, ha nincsen elég mélyre ásva. A régi kutak egy része nem szakszerűen volt kiásva, akkoriban még nem volt szivattyú, csak veder, amivel mérni lehetett a vízhozamot az ásásnál.

Kétszer az is előfordult, hogy megsemmisült az általuk kiásott kút. „Otthagytuk éjszakára, eljöttünk, s éjjel lett egy nagy eső, a víz belefolyt s teljesen összeomlasztotta. Azt újra kiásni már nem lehetett, másikat kellett készíteni melléje. Ez ilyenkor a mi kárunk" – mondja Levente. Az is előfordult, hogy bizonyos megrendelők nem fizették ki az előre megegyezett árat, a hat év alatt 4-5 ilyen esetük volt.

Ami a pénzt illeti, általában 350 lejbe került egy méter kiásása (ebben benne vannak a kútgyűrűk, a szerszámok, a munka, a szállítás, minden) – az már a megrendelő szerencséje, hogy a kút a felszíntől hány méterre ad vizet.