Van Udvarhelyen egy érdekes házaspár, a város szélén, egy domboldalban élnek és dolgoznak a férfi által épített házban, egy olyan utcában, aminek eddig a létezéséről sem tudtunk. A házba, stílusát tekintve szerintünk kortárs székelykapun át vezet az út, melyet a férj apja készített. A házban otthonosság, tükrök és teknősök egyvelege.

Itt tanulnak Hosszú Tímeától, művésznevén Shameenától (jelentése édes fuvallat) hastáncot a keleti kultúra, egy más mozgásforma és egy másfajta erotika kedvelői középiskolás kortól az ötvenes, hatvanas korosztályig. Van, aki szemérmesebb, mások várják, hogy fotózzák őket, felöltöztek talpig sminkbe. Van, aki megmutatja a hasát, mások szemérmesen eltakarják. De ahogy a dob megszólal, mind mosollyal az arcukon ropják. Könnyedén, kecsesen, bájosan, erotikusan és kevésbé erotikusan.

Timi-Shameenával beszélgettünk a hastáncról, oktatásról és arról, hogy úgy segíti a dobos-pszichológus férjét, hogy lelép otthonról.

Estél-e már transzba a hastánctól?

Ez a tánc olyan, hogy mindenképp egy kicsit más, ihletett állapotba kerülsz tőle. Megszűnik minden, feloldódsz a táncban, ez biztos. Vannak bizonyos ritmusok, főleg a dobszóló, amire, ha nem koreográfiázom, hanem elengedem magam a táncnak, akkor előfordul, hogy transzba esem.

Szoktál csak úgy, a magad kedvéért táncolni?

Számomra a gyakorlás kötelező. Van úgy, hogy nincs kedvem, de akkor is veszem a fáradságot, átöltözöm, bemelegítek és gyakorolok, táncolok. Ez egy olyan műfaj, ami nagyon sok örömet ad, nagyon felszabadít, de ugyanannyi energiát és időt is bele kell fektetni. Naponta, kétnaponta kell gyakorolni. Ha ellustulok, vagy egyéb elfoglaltságok miatt nem jut rá idő, hiányzik. A lételememmé vált.

Hogyan lesz egy udvarhelyi székely leányból hastáncosnő?

Mindig is imádtam táncolni. Nagyon sok hölgy van úgy vele, hogy a tornaórákat nem különösebben kedvelte. Unalmasak, szárazak, kötelességszerűek. Állj kézre, állj fejre, de minek? Hol van ebben a szépség, a harmónia, a folyamatosság, a ritmus, az érzelem? Mindezt a táncban megkapom.

A hastáncra, amikor középiskolás voltam, egy székely leánynak itt Udvarhelyen egyáltalán nem volt lehetősége. Magyarországon, Veszprémben végeztem a tanulmányaimat, egy pár évre hazajöttem, majd újra visszamentem tanulni, akkor hívta fel a figyelmemet egy ismerősöm, hogy hastánc-tanfolyamra lehet járni. Ahogy ezt meghallottam, magamon kívül voltam az örömtől. Nagyon régóta vágytam rá, de itthon nem volt lehetőség rá.

Nem volt meg a technikai alaptudásom, sem a kondícióm hozzá, úgy kellett ellesnem a mozdulatokat. Tornáztam, aerobikoztam előtte is, de ehhez másfajta edzettség kell. Belső izmokat kell mozgásban tartani, elengedni, mást csinál a fej, a láb, a csípő, minden testrész másként mozog. Ezt nehéz megszokni, komplett mozgáskoordináció, összpontosítás kell hozzá. Aki hozzá akar fogni, annak nagy kitartásra, gyakorlásra és időre van szüksége. Időt kell adnia önmagának.Az első óra nagy élmény, és egyben nagyon nehéz is volt, mert nem volt felosztva szintekre a tanfolyam, együtt tanultunk kezdőkként a haladókkal. Nagy volt az ambícióm, a lelkesedésem, de nagyon béna is voltam az elején. Annyira más ez a tánc az általunk megszokottakhoz képest, annyira más testkultúrát, testtudatosságot kíván, hogy ehhez idő kell. Emlékszem, mondta az oktató, hogy rázzad-rázzad, de mit rázzak?

Mennyi ideje táncoltál már, amikor először taníthattál?

Körülbelül három év után kerültem oda, hogy az oktatóm rám bízott egy kezdő csoportot. Ez nagy vízválasztó volt.

Hogy esett rád a választása, említetted, hogy voltak nálad haladóbb szinten táncolók is?

Sokan kimaradtak, de volt egy mag, akik nagyon kitartóak voltunk. Nem tudom, miért esett rám a választása. Számíthatott az is, hogy tanár a végzettségem, meg az ambiciózusságom is. Novemberben kezdtem táncolni, egész júniusig nagyon bénának éreztem magam. Erőlködtem, de valami nem indult be. Nyáron hazajöttem, és rengeteget gyakoroltam abból építkezve, amit addig tanultunk, illetve részt vettem előtte még egy intenzív képzésen is. Ott Vitális Anna nagyon komoly alapokat lefektetett, ami nekem addig hiányzott, azt bepótolhattam.

Egyik nap tornáztam, hogy legyen kondícióm, másnap táncoltam.

Milyen tornával kell edzeni a hastánchoz?

Nem volt elég hátizmom, karizmom. Karhajlításokat, csípőhajlításokat végeztem, nyújtásokat, kevés jógát. A combomra nem kellett edzeni – sokan arra panaszkodnak, hogy nem megy nekik a beülős póz, fáj a lábuk.

Amikor ősszel visszamentem, az oktatóm meglepődött, hogy mennyit fejlődtem, mert általában nyáron kicsit visszafejlődnek a tanulók, elhanyagolják a gyakorlást, elfelejtik a mozdulatokat. Attól fogva egy kicsit megtámogatott, hívott fellépésekre a többi haladó lánnyal együtt. Sokat tanultam tanítás közben: elölről kellett kezdeni az egészet az alapoktól, és ahány embernek adod át a tudást, annyiszor tanulod újra.

Angolt is tanítasz, volt ebből valamiféle külső-belső konfliktusod? Úgy értem, nem túlzottan ismert, elfogadott a hastánc a környékünkön. Akadhatnak, akik pejoratívan értelmezik.

Nekem ilyen szégyenlősségi, gátlásossági problémám nem volt. Most épp nem tanítok iskolában, de a jövőben fogok. A környezetemnek volt inkább ezzel baja, nekem ilyen problémám soha nem volt, hogy hogyan egyeztethető össze az iskolai oktatással a hastánc. A hastánc oktatása hozzásegít ahhoz, hogy jobban megismerjem az embereket. Az iskolában vannak kötöttségek, a hastánc az örömről szól.

Milyen elemeket veszel át?

Ez egy olyanfajta tánc, amihez sok gátlást le kell vetkőzni, ehhez a hastánctanulásra vállalkozó nőket hozzá kell segíteni. Engem is sok gátlás levetkőzéséhez hozzásegített, de mindig lesznek újabbak. Nagyon oda kell figyelni lelkileg is a másikra. Az iskolában lehet, hogy elmaradunk a tananyaggal, de sokszorosan megtérül az odafigyelés, a jó kapcsolat, a bizalom kialakítása a diákokkal. A tánc kapcsán jöttem rá, hogy mennyire fontos a bizalom. Most már az iskola is kezd afelé irányulni, hogy a tanár inkább a segítő, a mentor szerepét tölti be.

Nekem a hastánc során segítenem kell a többi hölgyet abban, hogy ebben magukra találjanak, ne érezzék bénának magukat. Sokszor bizonyos testi mozdulatok azért nem mennek, mert lelki gát akadályozza őket. A lelki gát feloldódásával előfordul, hogy menni fog a mozdulat, de fordítva is érvényes: egy kis technikázással, gyakorlással a lelki gátakat is el lehet tüntetni.

Mi pluszt tud nyújtani nekünk a hastánc a hagyományos népi táncokhoz, a társasági táncokhoz képest? Több leszel tőle?

Azt nem mondanám, hogy több leszel tőle, szerintem, ha valaki valamit teljes lelki beleéléssel csinál, attól több lesz. Hogy én miért szeretem jobban ezt a táncot? Egyszerűen nőiesebb. Valami olyan ősi nőiség van benne, női archetípust tudsz kiélni benne, amit a mai társadalom visszafolyt: erősnek kell lenned, helyt kell állni a családban, munkahelyen, ez a tánc pedig egy kicsit visszavezet az ősi női szerephez, amit máshol már nem találsz meg.

Ez abban más, hogy annak ellenére, hogy ebben is van sok forgás, lépés, tehát kifelé irányuló mozgások, mégis elsősorban önmagunkra irányul. Belső energiákkal kell dolgoznunk azért, hogy egy helyben álljunk, és közben olyan hipnotikus mozgást végezzünk, ami nemcsak a táncost, a közönséget is elbűvöli. Mondhatni, egy aktív meditáció.

Ehhez a tánchoz hozzá tartozik a jelmez is. Lehet, hogy az órán csak egy rázóövben vagy egyszerű kendőben nyilvánul meg, de máris az embernek tudatosabban oda kell figyelnie a csípőjére. És egy nőnek a medencéjében van az anyasága, ott vannak a szervei, melyekkel életet adhat, és életet fenntarthat. A jelmez, a kosztüm hozzásegít ahhoz, hogy ezt megéljük. Nincs az a nő, aki nem szereti a szép, áttetsző anyagokat, harmonikus színeket, ékszereket. Ezek mind a kifejezőeszközei.

A mi néptáncunkban ezek nincsenek meg. A székelyruha gyönyörű, de nem annyira áttetsző, nincs benne meg a nőiesség, lengeség, fuvallat-szerűség, amely mindenkit elbűvöl. Az az érdekes, hogy az ősi Egyiptomból eredő hastáncot kizárólag nők járták nőknek, a vajúdókat segítették vele. Később vált show-tánccá. Színpadon eredetileg csak férfiak táncolhatták.

Férfiak szoktak jelentkezni az óráidra?

Nem, még egy sem jelentkezett, valószínűleg ez a székely felfogásban túl különösnek, furcsának tűnne. Magyarországon van férfi profi hastáncos, Seres Zoltán például. A jelmezük férfias, de láttam már olyat, hogy női ruhában járta. Az annyira nem tetszett, a férfi az maradjon férfi. Ugyanannyira elbűvölőek, mint a nők. Ali Hassan például olyan show-t nyom, hogy sírsz a gyönyörűségtől, és megmaradt férfiasnak.

Te milyen hastáncot oktatsz?

Én az ősi egyiptomit kezdtem el tanulni, és maradok ennél. Többféle irányzat van, libanoni, török, szíriai, aztán létezik sokféle fúzió is: arab flamenco, törzsi hastánc, amit érdekes módon az amerikaiak fejlesztettek profi szintre, én maradok az egyiptominál, mert mindegyiknek az az alapja. A törzsit nem is lehet anélkül, hogy lenne három év tanulás mögötted. A török ugrálósabb, a libanoniban több a lábkirúgás, de ahány nő, annyiféle. Az egyéniség teljesen kibontakozhat.

Én jobban szeretem a botos és kardos hastáncnál a fátylast, az Ízisz fátylat és a legyezőfátylat. A legszebb hernyóselyemből készül, egy darab anyag hossza 2,5–3 méter közötti, a táncos magasságától függően. Ezzel egy még líraibb, ihletettebb állapotot lehet teremteni. Az Ízisz fátyol olyan, mint egy pillangó: rakott anyag botokra erősítve, Ízisz istennő szárnyait jelképezi. A legyezőfátyol pedig két botra kötött két vég anyag, ez nem olyan ősi. A színeiből adódóan olyan, mint egy láng. Kicsit spanyolos behatású. A nőnek szárnya, lelke van, fátyol pedig a lélek és a test meghosszabbítása.

Van még a shamadannal, a hétágú gyertyatartóval a fejen való tánc, van még az arab tangó, vagy hastánc tangó, ami nekem nem tetszik annyira. Ezt esküvőkön szokták táncolni, a hastáncos hasára teszi az ifjú pár a kezét, hogy termékenyek legyenek. Régen, amikor nem volt utcai világítás, a hastáncos a fején levő gyertyákkal világította be a násznép útját.

A férjed hogyan barátkozott meg a gondolattal, hogy te hastáncos vagy?

A férjem eleve hastáncosként ismert meg, ő is nagyon szereti ezt a táncot, zenét, az egész kultúrát, ő a hastánc csoportom dobosa, imádja az egyiptomológiát. Szerencsére nem úgy találkoztam vele, hogy jaj, úristen, az én feleségem biztos nem lesz hastáncos, én ezt nem engedem meg. Ő ebben maximálisan támogat. Lelkesen dobol a tanítványaimnak, úgyhogy ebben is támogat, aminek nagyon örülök, mert tudom, hogy ritka példány.

Tényleg, a férfiak többsége nem így viszonyul ehhez a tánchoz: addig rendben van, amíg más nők táncolnak nekik, de hogy az ő feleségük táncoljon másoknak, az picit kerülendőbb téma.

A hastáncban valóban nagyon benne van az erotika, ezt kár lenne tagadni. De ez egy egészséges erotika. A férfiak kocsmába szeretnek járni, ezt találják férfiasnak, a nők meg táncolni szeretnek. Kicsit magamutogatás, az biztos, de ez hozzátartozik a nőiséghez. Vannak olyan hastánctanulók is, akik szeretnek táncolni, de nem akarnak színpadra állni, produkálni magukat. Ezzel sincs semmi gond, a lényeg az, hogy jól érezzék magukat.

Mit szóltak a lányok ahhoz, hogy ezeket a mozdulatokat egy férfi előtt kellett nemhogy előadják, hanem megtanulják, ami együtt jár némi félszegséggel?

Amikor megismerkedtünk, nekem már volt hastánccsoportom, ők az elején nem vették túl jó néven azt, hogy megjelent a férjem az órákon. A többi csoportnak, amelyeket akkor indítottunk, nem volt ellenvetése, amikor bemutattuk, hogy ő Alpár, a férjem, és a dobosom is, főleg miután elkezdett dobolni. Ugyan nem kérdeztük a lányokat, azt hiszem, ők már természetesnek veszik a jelenlétét. Ha véletlenül egyéb elfoglaltsága akad, már kérdik, hogy hol a dobos, hiányzik a dobos. Persze, vannak olyan poénkodások, hogy kinek hiányzik?

Egyébként nagyon jól kisegít engem, mert amikor alapozunk, technikázunk, annyira együtt dolgozunk, ő rögtön tudja, hogy mikor kell bekapcsolódnia, és nekem nem kell bíbelődnöm a zenelejátszóval. Nélküle nem lenne ennyire színes az óra.

Te is ugyanígy a pszichológus férjed keze alá dolgozol?

Mivel az övé egy diszkréción alapuló munka, és a házunk egyelőre olyan állapotban van, hogy a falnak is füle lehet, én azzal segítem őt, hogy amikor páciense van, lelépek.

Hogyan viselitek azt el, hogy a házatok úgymond átjáróház, idegenek, majdnem idegenek jönnek-mennek?

Nem mondom, hogy teljesen zavartalanul, de ezt mi akartuk így. Nekem álmom volt, hogy hastánctermem legyen, és ezt nekem a férjem megadta. Ezt a házat ő a két kezével építette fel az édesapja segítségével. Így akkorra tudjuk időzíteni az órákat, amikorra akarjuk. Kicsit többet kell takarítani, de nem baj. A tánc, a zene az életünk, Alpárnak a pszichológia az élete.

Az, hogy átjáróház az otthonunk, hozzásegít ahhoz, hogy a táncosokkal jobb kapcsolat alakuljon ki, meg tudjuk kínálni egy kávéval, teával, intenzív tanfolyamokon mindig van egy kis eszem-iszom. Ezt egy bérelt helyiségben nem tudtuk volna megvalósítani.

Meg lehet a hastáncoktatásból élni Udvarhelyen?

Nem mondanám azt, hogy ebből meg lehet élni, de jó kis pluszt jelent egy alapmunkahely mellett. Akkor lehetne jól megélni, ha hívnának fellépésekre. Az az érdekes, hogy Udvarhelyen nem nagyon hívnak, inkább a környező településekre vagy még távolabb.

Hol táncolnátok a legszívesebben?

Színpadon, mert ott jönne ki szerintem igazán ennek a táncnak a művészi ereje. Ha a világítás, a nézőtér és a táncos közötti távolság megfelelő. Ez még nem nagyon adatott meg. Habár mégis. Egyszer a Tamási Áron Gimnáziumban volt egy rendkívüli nap, amikor a tanárok színdarabot adtak elő a diákoknak, abban volt egy hastáncos jelenet több másik tanárnővel közösen, és mind a színdarab, mind a jelenetünk nagy sikert aratott.

Aztán volt egy orientális est, melyet csak nőknek szerveztek, nagyon jól sikerült, megvolt a családiassága és a sejtelmessége egyben, megvolt az a hangulata, amely ehhez a tánchoz kell. Étteremben is el tudom képzelni, volt olyan is, hogy falunapokon léptünk fel, sörfesztiválon. Van úgy, hogy a közönség nem úgy fogadja, ahogy kell, hanem túl nagy lelkesedéssel: bekiabálnak. Ez is azt mutatja, hogy ezen a vidéken még nem annyira elfogadott ez a tánc.

Mit tanácsolnál, hogyan győzze meg egy nő a féltékeny férjét arról, hogy hastáncolni, esetleg más férfiak előtt fellépni szeretne?

Először is, a cél sosem a fellépés, főleg nem más férfiak előtt, hanem az, hogy egy olyan mozgásformát tanuljon meg, amelyben olyan öröme telik, ami semmilyen más táncban. Valami sejtelmesebb, nőiesebb, szebb dolgot akar, és ezt itt, a hastáncon megkapja. Másodszor ez a tánc nagyon egészséges: szebb lesz a tartása, a belső szervei erősödnek, lelkileg nyitottabb lesz. Nem a viselkedésében, hanem az empátiában: valószínűleg nyitottabban tudja megközelíteni a férje problémáit is.

Ha már az iskola is beveszi, tavaly bolondok napján felkértek, hogy tartsak egy félórás tanfolyamot, akkor mi rossz lehet benne? A diáklányok nagyon örültek neki, és lelkendeztek arról, hogy ez mennyire más, mint amivel eddig megismerkedtek. Én minden iskolába, ha nem is hastáncot, de valamilyen ritmikus mozgásformát, gyakorlati zenét, nem kottázást, betennék a kötelező tanrendbe. A fiúknak például dobolást.

Ha a nő olyan szintre jut a hastáncban, hogy ezzel színpadra is tud állni, akkor a férjének büszkének kell lennie arra, hogy a felesége ennyire ügyes, hogy elsajátított egy ilyen nehéz táncot. Hogy egyáltalán kedve kerekedett erre. És ennyi neki is járhat. (A férje hozzáteszi: jár!)