A faluban most csend van és hőség, de múlt hétvégén itt zsibongott a második Levendulafesztivál. A főszervező lelkészasszony a papilak árnyékos tornácán fogad, a padon kosárban száradnak a lila virágok, árad a levendulaillat.

A fesztivál szenzációsan sikerült, meg tudtuk valósítani, amit elképzeltünk – mondja széles mosollyal Noémi. Az idei rendezvény két nap alatt a falu több pontján zajlott, bevontak helybéli családokat is a szervezésbe.

A látogatók sétálhattak a 80 áras levendulaföldön, kézműveskedhettek, levendulás finomságokat kóstolhattak, fotókiállítást, illóolajkészítést nézhettek meg. Családias hangulat volt, jól érezték a vendégek magukat, nagyon sokan egy egész napot eltöltöttek a faluban – foglalja össze a sikereket az esemény megálmodója.

„Ez nem egy hagyományos fesztivál, itt nincsenek árusok, kirakodóvásár vagy zenekarok. Azt szeretnénk, hogy a közösség adjon hozzá amit tud, és akar a megmozduláshoz"– mondja a lelkésznő, akinek a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület külföldi önkéntesei, és férje diákjai is segítettek a szervezésben.

„Nem is gondolja az ember, milyen nagy munka volt."

A legmeglepőbb, hogy mennyire tudatosan készültek a programokra az emberek. Már szombat reggel, a levendulás fotókiállítás megnyitójára többen jöttek, mint gondolták, a fesztivál záróeseménye, Kádár Annamária előadása pedig tömeget vonzott Csekefalvára.

A falu teljes hosszában két sorban álltak az autók, minden utca tele volt. Sokan jöttek Brassó megyéből vasárnap, mert látták a tévében az ajánlót – meséli a levendulakoszorús lelkésznő.

Noémi 1998-ban költözött Csekefalvára Marosvásárhelyről a földrajz-történelem szakos tanár férjével, Moldován Gergellyel. Fiatal házasok voltak, nagy lendülettel fogtak hozzá a munkához, második évben már templomot renováltak, majd a papilakot újították fel, bővítették ki. Azóta két kislányuk született, a nagyobb 16, a kicsi 9 és fél éves.

Akkor még újdonság volt a női lelkész, de egy ideje lelkipásztor nélkül voltak már a falubéli unitáriusok, és a püspökre bízták, hogy ki kerüljön a gyülekezet élére. „Megszerettük, elfogadtuk egymást"- mondja a híveiről Noémi, aki mindenképpen falun szerette volna a hivatását gyakorolni.

A falu két temploma, a református és az unitárius majdnem szemben van egymással, és mindkettőnek a tornya a másik irányába hajlik, mintha tisztelettudóan köszöntenék egymást a keleti szerzetesek.

 

A két felekezet szinte megegyező lélekszámú, a kapcsolat is jó közöttük, rendszerint szerveznek közös imahetet, öregek vasárnapját, március 15-ét, szilveszteri istentiszteletet.

 

Az unitárius templom 1833-ban épült, a tornyot valamivel később, 1837-38 körül fejezték be. Néhány évre rá azonban dőlni kezdett a torony, 1844-ben már mérnököt hívtak Udvarhelyről, hogy vizsgálja meg az épületet – tudjuk meg a lelkésztől. A szakember megállapította, hogy le kell bontani, de hamarosan kitört a '48-as forradalom, a bontás elmaradt, a torony pedig azóta is áll. Igaz, fémpántokkal stabilizálták a szerkezetet, ma nem is látszik vészjósló repedés a vakolaton.

 

A kis templom belsejében még látható néhány az eredeti festett kazettákból, 1843-ból és azelőttről is, de azokon sajnos nincs évszám – mutatja a kincseket Noémi. A karzat freskói feltárás alatt vannak, a templomajtó nemrég volt restaurálva. Itt van még egy olyan búzakoszorú is, amit a két világháború között volt divat aratáskor fonni, a falu legügyesebb leányának jutott a megtiszteltetés, hogy elkészítse.

Az unitárius lelkésznő eredetileg közgazdásznak készült. De amikor meghallotta, hogy lányokat is felvesznek a teológiára, levitte a pincébe a matek és földrajz könyveket.

A hivatását segítségnyújtásnak érzi, és néha nehéz feladatnak: „Mindig része volt az életemnek a templom. Megérett bennem ez a döntés, úgy gondoltam, hogy így tudok az embereknek a legjobban segíteni. Olyankor a legnehezebb, amikor az embereknek nincs szükségük rád."

Főzzünk csókból baracklekvárt

A gyógynövények fiatal korában is foglalkoztatták, ezt egy nemrég előkerült középiskolás kori botanikus könyv bizonyítja. Akkor talán még többet tudtam róluk – mondja. Pedig városi leány volt, a nagyszülei sem falun éltek, hogy ott ragadt volna rá valami.

A levendulaszerelem pedig egy véletlen találkozással kezdődött. Hét évvel ezelőtt Noémi a csekefalvi asszonyokkal csatlakozott a Civitas Alapítvány egyik projektjéhez, és levendulás baracklekvárral nevezett a Gyümölcsfesztivál lekvárfőző versenyére.

Eredetileg rozmaringot tett volna a barack mellé, de azt nem talált a faluban, így esett a választás a levendulára. A lekvár díjnyertes lett, azóta is minden évben elkészül a recept.

– Egyszer a férjem mondta, hogy vegyünk földet, levendulát telepítünk – így született meg a döntés, kezdődhetett a munka. Megvettük a földterületet, és elindultunk palántakeresőbe.

Először egy Kolozs megyei melletti bio-levendulásból szerették volna beszerezni az elültetnivaló növényeket, de ott legalább egy évet kellett volna várni a palántákra, végül Magyarországról érkezett a lavanda angustifolia és került a földbe 2013 őszén Csekefalva határában.

Levendula? Az micsoda?

A terület évekig parlagon volt, nehéz volt szántani. „Senki nem értette, hogy mi, akik mezőgazdasággal soha nem foglalkoztunk, mit akarunk, hát jön az ősz. Mondták az emberek, hogy nem kell boronálni, nem kell tárcsázni. Megjöttek október vége felé a palánták, kezdtük ültetni, akkor még ugyan nem értették. És mi mondtuk, hogy levendula, de azt nem is tudták kiejteni, valami ismeretlen szó volt" – emlékszik vissza a falubéliek első reakciójára Noémi, aki azóta a kerti vetemény helyére is levendulát telepített, ott kelnek ki a már saját termesztésű magból a palánták.

Aztán a szomszéd bácsi fogalmazta meg a magyarázatot a lelkészék furcsa viselkedésére. A lelkésznőék szerelemmagot ültetnek – ezt mondta az embereknek, és ez így fenn is maradt, meséli Noémi.

„Soha nem imádkoztunk szerintem annyit, mint azon az első télen, hogy azok a palánták megmaradjanak, hogy a mag kikeljen. Volt veszteség is, minden évben van fagykár, vagy más hiány, de most már ez a negyedik szüret lesz."

Kivonni a virág lelkét

A levendula mediterrán növényként él a köztudatban, de vadon a hegyek között lehet megtalálni. Ezért is kapta a Lavanda Montana Transylvania nevet a csekefalvi ültetvény – árulta el a telepítő. A termesztés csínját-bínját a tapasztalatok tanították meg a családnak.

„Az volt az egyik elképzelés, hogy azért ültetünk ilyesmit, mert évelő növény, nem kell szántani minden évben. De azt nem tudtuk, hogy mennyit kell kapálni." Évente hatszor kell kézzel megkapálni a növények körül a földet, a sorok között pedig géppel is fel kell lazítani. A levendula magját fagyhatás kell érje a talajban, hogy kikeljen, de utána sok napsütés és jó nagy tér kell neki, a napos domboldalt – amilyen itt is van – nagyon szereti.

A gyógyhatású levendula antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatással bír, aromaterápiában használva feszültségoldó, enyhíti a fejfájást, az alvászavarokat megszünteti.

 

A pattanásos, gyulladásos bőrt bekenve nyugtatja, enyhíti a napozás okozta leégést. Csökkenti a reumás- és izomfájdalmakat, fáradtságot, ha masszírozáshoz használjuk.

 

Hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is.

 

Fürdővízbe cseppentve és kevés tejet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen a bőrünk.

 

Csillapítja a rovarcsípéseket, segíti a horzsolások, kisebb sebek gyógyulását.

A szüretelésnél is több dologra oda kell figyelni, a csokornak szánt virágot még azelőtt le kell szedni, hogy kipattannának a szirmok, az illóolajnak viszont már szinte hervadó virág kell, és az sem mindegy, hol vágják el a növény szárát, milyen alakúra metszik a bokrot. Ezért csak gyakorlott kezek szedik sarlóval a levendulát az ültetvényben az egyhónapos szüret alatt.

A termést helyben dolgozzák fel családi összefogással, bár sokan hiszik, hogy felvásárolja valaki a levendulát. „Meg vannak győződve, hogy azért ültettük, másképp nem fogtunk volna ilyen őrültségbe" - mondja Noémi. Ő a leszedett virágokból friss vagy szárított csokrokat, levendulaszörpöt, kecsketejes levendulaszappant készít. Tavaly óta levendulavizet és -illóolajat állít elő a férje az udvaron felállított lepárló készülékkel.

Aromaterápia és kapanyél

A 250 literes tartály alatt órákig kell tüzelni, hogy a vízpára áthaladva a 700 darab levendulacsokron, kivonja a „virág lelkét". A folyamat végén a pára kicsapódik a hűtőberendezésben, és körülbelül 5 liter levendulavíz a tetején két ujjnyi levendulaolajjal lesz az eredmény.

Egy francia szakértő szerint, aki tavaly látogatta meg a csekefalvi levendulást, az illóolaj értékét növeli a minél nagyobb tengerszint fölötti magasság, az ültetvény déli irányú fekvése és a virágok színbeli változatossága. A halványabb daraboknak erősebb az illata.

Nem ártana naponta kijárni, és dolgozni az ültetvényben, de mindenre nem jut idő – magyarázza a kétgyermekes családanya. A papilak ablakából legalább látszik a föld, az megnyugtató látvány.

A gyomnövények és az emberek az illatos bokrok legnagyobb kártevői. Az első években több száz palántát kellett pótolni, mert eltűntek a földből, ellopták. A vadak nem bántották eddig a télen szunnyadó növényeket, csak az őzek sétáltak az ültetvény szélén, a nyomokból látni lehetett.

Nem számoljuk, csak tesszük bele a pénzt, amikor szükség van rá – válaszolja a kérdésre, hogy vajon megtérül-e a befektetett munka. A kapálást amúgy is lehetne terápiás céllal alkalmazni a depresszió elűzésére – állítja nevetve Noémi. Az egyik falubeli bácsi szokta mondani, semmije nem fáj, a vérnyomása is rendbe jön, amikor az ültetvényen dolgozik.