Úgy döntöttem, magam mögött hagyom minden bánatom, és gyereknek állok. Ezért beköltöztem a Zseblakba egy délutánra. Mondanom sem kell, hogy a felnőttek rögtön kiszúrtak, úgyhogy csak fokozatosan, a bátorságpróbákat kiállva tudtam beférkőzni a játékbirodalom szívébe, a nagy sárga csúszdához.

Azt, hogy a csúszda a legjobb az egészben, Csengétől tudom, aki hatéves, és rendszeresen jár ide játszani a kisöccsével.

Erzsó és Bogi, akik azért vannak ott, hogy vigyázzanak mindenkire, most is ott őrködtek a kapunál, ami csak akkor nyílik ki, ha ők azt akarják. Aztán persze rájöttem, hogy egy titkos gombbal irányítják az egészet.

Szülinapom-pom

Tudtomon kívül egy nagyon zsúfolt délutánt választottam, akkora volt a nyüzsgés a játszóházban, mint egy hangyabolyban. A gyerekek csak úgy özönlöttek anyukástól, apukástól, nagymamástól. Aznap két szülinap is zajlott a belső teremben, egymás után jöttek a virágok, ajándékok, torták.

Gondoltam, amíg ilyen sok a dolog, segítek egy kicsit a lányoknak, hátha később játszhatok én is. Csakhogy a dolog nem lett kevesebb három óra elteltével sem.

Akik a szülinapra jöttek, azokat külön listára kellett felírni, a cipőjüket a pult elé sorakoztatni, hogy ne keveredjenek el, és a kabátjaikat is külön sorba akasztottuk vállfára. Miután az első csapat végzett, gyorsan ki kellett takarítani, és újrarendezni a szülinapos termet, mert a második ünnepelt már meg is érkezett.

Volt pörgés rendesen,

meg is ijedtem, hogy ez végig ilyen lesz. Akik nem ünnepelni, csak játszani jöttek, azoknak a nevét be kellett vezetni a számítógépes programba, elindítani az idejüket, kinyomtatni az erről szóló papírt, távozáskor pedig ismét nyomtatni a papírt, számolni az árat, kezelni a kasszát, kiadni a kabátot, a gyereket, stb.

Ha anyuka elment közben vásárolni, akkor elkértük a telefonszámát, hogy szólhassunk, ha baj van, mert például Ádámka visszafele mászott a csúszdán és kitörött a tizenharmadik tejfoga.

Egyébként ez volt a leggyakrabban elhangzó figyelmeztetés: Nem szabad a csúszdán visszafele mászni! Ezt kb. minden tizedik percben elkiabálják a felügyelő lányok, mert minden tizedik percben megpróbálkozik valaki a mutatvánnyal.

Nem tudom, hogy azért-e, mert ha lefele csúszni jó buli volt, akkor visszafele is annak kell lennie, vagy mert a gyerekek így akarnak gyorsabban visszajutni a csúszda tetejére repetáért.

Ezt a délutánt szerencsére mindenki megúszta komolyabb sérülés nélkül, bár volt egy-két pillanat, amikor nem tudtam eldönteni, hogy miből születtek a gyereksikolyok örömből vagy inkább fájdalomból. A gyakorlott felnőttfülek persze tudták, ez csak játék. Őszinte sírás csak akkor volt, amikor nagymami haza akarta vinni a tomboló unokáját.

Csak még öt másodpercet, légyszi!

- könyörgött a világ legbánatosabb szemű kisfiúja. Nagyi pedig hagyta, hogy játsszon még legalább egy félórát, de még így is bömbölve tudtak csak hazamenni szegények.

A lányok mesélték, hogy szinte mindenkit biztatással lehet csak elrángatni a játszóházból, és hogy a gyermeki őszinteség ilyen esetekben is zavarba ejtő tud lenni. Például annak az anyukának, aki hazafele terelte volna a családot:

-Gyere ki, mert megyünk, kicsim!

Mire a csemetéje további programot javasolt:

-Megyünk, megyünk. A kocsmába!

Az emlékezetes párbeszédek közé tartozik az is, amikor Erzsó rájött, hogy a testvéri szeretet nagyon sajátosan értelmezhető. Két verekedő gyereket próbált jobb belátásra bírni, és rászólt az egyikre, hogy ne verekedjen. Erre a kisember felmentő magyarázata: „De hát ő a testvérem!"

Decibel

Amikor a szülinaposok is befejezték a tortaevést, és kiözönlöttek a játékok közé, olyan szintre emelkedett a hangzavar, hogy arra gondoltam, kár volt eddig halogatni a jelnyelv megtanulását, mert most hasznát vehetném.

A lányokkal és Szaszával konzultálva arra jutottunk, hogy valószínűleg minden gyerekbe be van építve egy erősítő, ami az évek múlásával elsorvad, csak néhány embernél marad meg felnőttkorára is, belőlük lesznek az operaénekesek vagy a hangos fociszurkolók.

Játék közben a csemeték annyi időre álltak csak meg, amíg megittak egy fél pohár vizet. De azt sokszor. Egy-kettőre kiürült az ötlitres palack, és mehettem poharakat mosni. Aztán a játékokat összeszedni Bogival, ami egyébként külön tudományág. Más-más dobozba és polcra járnak a fajátékok, a kisebb építőkockák, a nagyobb építőkockák, az autók, az autópálya, van persze vegyes kategória, és olyan, amit nem is kell dobozba rakni. Bonyolult volt na.

Megjelent a kék bálna

Estefelé kicsit csillapodni látszott a hangulat, már többen rajzoltak, mint szaladtak, így megpihenhettem én is a törpeasztalok mellett, és vártam, hogy Bence rajzolja meg a hajót, amit egész délután ígérgetett (mint egy igazi pasi). A nővére közben kék bálnát rajzolt, szerencsére az ártatlan fajtából.

Amikor mindenki hazament, mondták a lányok, hogy nincs még vége, ki kell porszívózni, a szemetet levinni, a kasszát lezárni. A felnőttek ilyeneket csinálnak a nap végén.

Mondtam, hogy jó, csinálják, én csúszdázok egyet.