Főként fiatal anyukák gyűltek össze szerda délután a Zseb kávézóban, hiszen a Zsebszótár, azaz Gyereknevelés A-tól Z-ig első beszélgetése a szülők és a nagyszülők közti kapcsolatról, konfliktusokról és azok megoldásáról szólt.

Dimén-Varga Tünde iskolapszichológussal és gyermekpszichoterapeutával munkatársunk, Balogh Réka Adrienne beszélgetett. Az anyu kontra mama meccshez kollégánk jó szurkolást kívánt mindenkinek.

Ezután megtudtuk, neki nagymamájáról rögtön a túrós puliszkája jut eszébe, míg Dimén-Varga Tündének nem a sütiillatot vagy a vasárnapi ebédet, hanem azt a szabadságot idézi fel a nagyszülők fogalma, amelyet azért tudnak nyújtani, mert a nevelés felelőssége nem rájuk hárul.

Az előadás elején arról az űrről beszélgetettek, amit a gyermek fészekből való kirepülése jelent, illetve arról, hogy ezen üresség ellenére is a serdülőkortól kell egyfajta fizikai és érzelmi visszavonulás a szülő részéről, hogy gyermeke maga találhassa meg identitását. Ha ez nem történik meg, a már felnőtt gyerek is könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy fel kell hívnia a szüleit, mielőtt meghozna egy fontos döntést.

Most akkor ki a gyerek?

Ezt követően a nagymamák kerültek célkeresztbe, akik annak ellenére, hogy már túl vannak néhány gyerek felnevelésén, sokszor nem tudják, hogyan kellene helyesen betölteniük nagyszülői szerepüket, és akkora lendülettel vetik bele magukat az unoka nevelésébe a babakelengye megvásárlásától a szoba színének megtervezéséig, mintha ők maguk szülnék a kiskrapekot.

Dimén-Varga Tünde szerint nagyon áteresztőek tudnak lenni ezek a határok, és sokszor túl későn kapunk észbe, hogy nem kellett volna ennyire belemásznunk egymás életébe. Egyértelműen el kell fogadnia mindenkinek a családban, hogy a szülő a gyerek körüli teendők irányítója, a nagyszülők nyújtotta segítségnek pedig elérhetőnek kell lennie. De ez nem azt jelenti, hogy nekik kell diktálniuk az iramot, még akkor sem, ha néha nem értenek egyet nevelési kérdésekben.

Egy új család van születőben, amelynek hagyni kell, hogy olyanná formálódjon, amilyen lenni szeretne.

Ezért néha a nagyszülőnek háttérben kell maradni, de mégis sugallni, hogy ha kellek, itt vagyok. A fiatal szülők jobb, ha önmaguktól hibáznak és tanulnak belőle, mintha előre kitaposott ösvényen mennének, amiről idővel már letérniük is nehéz. Az iskolapszichológus szerint egyrészt a gyereknevelés folyamatosan aktualizálódik, másrészt egy sokkal individualistább társadalomban élünk, így teljesen jogos, hogy a szülő a saját útját akarja járni.

Az új család formálásában a párunkkal való kompromisszumok elengedhetetlenek, hiszen a várandóság ideje alatt közösen lefektettük a játékszabályokat, akkor kifele is erőteljesebben tudjuk sugallni, hogy mit szeretnénk és mit nem. Egy olyan esetet mesélt az iskolapszichológus, amikor a terápián a férj rárivallt a feleségére, hogy „te mindent az anyáddal beszélsz meg!", a feleség szerint azért, mert a férjjel nem lehet.

A leendő kismamának a leendő nagymamával is jó már a várandóság ideje alatt megbeszélnie és rendeznie a múltbéli konfliktusokat, ezzel segítve, hogy a baba születésével új szintre tudjon fejlődni az anya-lánya kapcsolat. A szülő nem kényszerülhet gyermekszerepbe, mert a gyermekre negatív hatással lehet, ha úgy nő fel, hogy a szülei is gyermekek.

A férfiak gyereknevelésben való részvételét is elemezték a beszélgetőpartnerek, Dimén-Varga Tünde örömmel látja, hogy az apaságot illetően történt egy áttörés, és most már nem annyira húzódnak háttérbe a férfi szülők, mint anno, ezt az is bizonyítja, hogy az ilyen jellegű előadásokon is egyre többen bukkannak fel.

A nagypapák nehézségeire is kitért: „ők a családfenntartó szerepben léteznek, és néha nem is olyan egyszerű visszavenniük abból, hogy itt én irányítok. Szokás is ezt mondani, hogy egy férfi akkor válik felnőtté, amikor a vendéglőbe már ő maga fizeti a számlát".

Bezzeg a nagyinál!

Az iskolapszichológus szerint annak ellenére, hogy a szülőnek kell diktálnia, a nagyszülőket hagyni kell néha kiteljesedni, hiszen nekik több idejük van a gyermek kívánságait lesni, mint a szülőknek, akiknek rengeteg dologra kell egyszerre odafigyelniük.

Mivel a nagyi a gyermek szabadidejével jobban tud gazdálkodni, egyfajta lazaság, cinkostársi viszony alakul kettejük között. Szerinte néha belefér ez a viszony és az, hogy egy kicsit később fekszik le, hogy egy kicsit többet néz tévét, de még az asztal alatt átcsúsztatott csoki sem árt a gyereknek, hacsak nem cukorbeteg.

Ha nem tartják be a szülő által meghatározott irányvonalat a nagyszülők, azt hamar visszahallja a szülő, hiszen a gyerek azzal fog jönni, hogy „bezzeg a nagyinál!", de erre jöhet a válasz: „igen, a nagyiéknál ezt lehet, de itthon nem lehet!". Így megtanulja a gyermek, hogy különböző környezetben különböző dolgokat szabad, vagy nem szabad megtenni, másak a szabályok. „A gyerek mond meggondolatlanul ki dolgokat, szülőként akkor hibázunk ha ezt örök érvényűnek tekintjük és azt mondjuk, hogy akkor menj nagyanyádhoz. Ha a gyerek azt mondja, hogy engem a mama jobban szeret, azt kell mondani: örülök, hogy így szeret!"- magyarázta a kismamáknak Dimén-Varga Tünde.

Ezt követően arra terelődött a beszélgetés, hogy mennyire múlik a szülőkön, milyen lesz a nagyszülő-unoka viszony. Ha a gyermek otthon az egyik fél szapulását hallgatja, az idővel nyomot hagy benne és mindkét fél irányában befolyásolja a kapcsolatát. Szintén fontos az, hogy rá merjük bízni az óvódás korú gyermekünket néhány napra a nagyszüleire.

Bár legtöbb esetben a kamaszkorra halványulnak a szülő és nagyszülő közti konfliktusok, van eset, hogy az unokát beleráncigálják ezekbe a harcokba,ezért előfordul, hogy a serdülő a nagyszülei felé húz, és az iskolában azt emlegeti, hogy nagyihoz költözik, még ha csak pillanatnyi is a fellángolás. A nagyszülőknek itt is nagyon fontos szerepük van, hogy ne elmélyítsék ezt a konfliktust, hanem erősítsék az unokában, hogy mégiscsak a szülők az elsődlegesek. Dimén-Varga Tünde elmesélte, találkozott olyan szélsőséges helyzetekkel, hogy a nagyszülőnek kellett láthatási engedélyt kérnie, de olyannal is, hogy a tizennégy éves serdülő még mindig a nagyival aludt.

A beszélgetés után a közönségnek is akadt néhány kérdése a szakértőhöz, mindenkinek készségesen válaszolt Dimén-Varga Tünde. Megtudtuk, néha inkább nézzük el a dugiban adott csokit, minthogy rossz kapcsolat alakuljon ki unoka és nagyszülő, avagy szülő és nagyszülő között, és mérlegeljünk, az elveink a fontosabbak, amiket egy bébiszitter betarthat, de sosem lesz olyan közvetlen a kapcsolat vele, mint a nagyszülővel, vagy a kapcsolat, amelyben néha megszegik az elveink.

A kellemes beszélgetés konklúziójaként levonhattuk, hogy a kismama irányít, de egy őszinte szülő-nagyszülő kapcsolatban megosztható az anya vállára nehezedő fizikai és az érzelmi teher is. Az biztos, ha a szülők és a nagyszülők nem egymás mellé, hanem egymással szembe állnak, annak a meccsnek csak vesztese lesz.