Panelkertészek 22: itt van az ősz, itt van, s durva
MEGOSZTÓ
Tweet
Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben
Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből
Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...Szeretjük, ha ellátják a bajunkat
Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...Ülni, állni, ölni, halni
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN, CSEDŐ ATTILA
Csedő reggel úgy jön, mintha disznóvágásra érkezne, mert tudja, hogy az uborka ma úgy fel lesz számolva a panelből, hogy a gyökere sem éri a földet. Katona éppen reggeli tojásos szendvicsét majszolja, itt nagyon fontos megjegyezni, hogy mind a paradicsom, mind pedig a tépkedett és rászórt bazsalikom az erkélyen termett.
Az ősz csendben besettenkedett a panelkertbe is, Csedő szomorúan konstatálja, hogy a szag („Illat." – javítja ki Katona) is más ilyenkor ősszel az erkélyen, sajnos az emberfelettire megnőtt paradicsomnövények levelei kezdenek sárgulni, barnulni, kezdi enni az enyészet a leveleket.
Annyira azért nem vagyunk melankolikusak, mint amikor Kosztolányi Dezső volt a Szeptemberi áhitat vagy az Őszi reggeli megírásakor, a szendvics jólesik, csak na, tényleg itt van az ősz.
Az uborkának tényleg annyi, hiába az öntözés, gondozás, kötözés, a szeretet, feladta a harcot: nagy, szúrós levelei fáradtan csüngenek alá az egyébként nagyon jó szolgálatot tevő termopán ablak előtt. Mindössze három termést sikerült leszedni és megenni róla, pedig alatta annyi vizet megivott a finn föld, hogy más egy ágyás zöldhagymát is kihozott volna ennyiből.
Az uborka befutotta az egyik ablakszemet, Katona az apjától hozzákerült szabóollóval vagdossa le a szúrós szárakat, aztán a gyökereket is kitépi az edényből, reményeink szerint valamilyen tartós, télen is minimum leveleket produkáló növény kerülne a megüresedett edénybe.
Az uborka levágása után átmegyünk a kisszobába, ahová azokat a növényeket költöztettük át, amelyektől azt reméltük, hogy több fényt kapnak és csak rájuk jön a teremhetnék – sajnos nem jött, így kénytelenek vagyunk kinyírni egy száraz levelű paprikát és Csedőék Vilma-paradicsomjait is.
Sokáig tartott a türelmünk, de egyszer elfogyott – Csedő nem érti, hogy miért nem teremtek, mert odahaza a szülei kertjében virulnak, de ő is meg kell értse, hogy Katona nem hajlandó megvárni, amíg a levelei egyenként lehullnak, mint valami balladisztikus falevelek, majd csendesen alászállnak a szőnyegre. Nyissz-nyissz, a növény a szemétbe, cserép és a föld pedig jó lesz másra.
Megnézzük a gyökeret is, a paprikánál ez az apró szemcsés fehér még palántakorából maradt, Levente ugyanis ilyenekben hozta az apró palántákat – hejj, de régi is volt az! –, tehát nem méreg vagy betegség vagy valami egyéb.
A növényeket annyira azért sajnáljuk, hogy nem egyből tépjük ki, hanem lassan, óvatosan, a tiszteletet megadva, darabonként vagdossuk le őket, közben pedig sajnálkozunk, hogy ha termett volna, milyen finom lecsókat lehetett volna főzni a Vilmákból és a paprikákból. Még lecsófának is elneveztük volna, komolyan. De nem tehettük.
Félő, hogy a következő hetekben is inkább szomorkodunk, semmint örülünk. Az idő kezd hűvösebbre fordulni, ugyan mi még megpróbáljuk kinyújtani a nyarat (például azzal, hogy továbbra is rövidnadrágban járunk), de be kell látnunk, hogy valami lassan, de biztosan véget ért. De még nincs minden veszve!
Kérnénk ötleteket: melyek szerintetek azok a fűszernövények, amelyek télen is képesek, ha termést nem is, legalább leveleket produkálni?