1939. szeptember 30-án született Kovásznán, bár később a születési dátumát többször is meghamisította. Például azért, hogy bekerülhessen egy sepsiszentgyörgyi szövőgyárba. Idősebbnek kellett hazudnia magát 15-16 évesen.

Egy katonatiszt felesége lett, így került Temesvárra, majd egy Jura nevű orosz repülőtiszt feleségeként Moszkvába. A kovásznai Gocz Elvira az akkori szovjet fővárosban tanult hadiápolónak, így ejtőernyővel ugrani és Kalasnyikovval lőni, de vízből embert menteni is tudott.

Az egyszerű székely lánynak mesébe illő, nagyon kalandos élete volt, ahogy ez a múlt héten, Székelyudvarhelyen is bemutatott könyvből és a könyvbemutatón elhangzottakból is kiderült.

Moszkvában, férje halála után már néha énekléssel is kereste a kenyerét. Az ötvenes években történt meg az, hogy egy elég alacsony repülőtiszt, Jurij Gagarin a színpadra szaladt egy csokor virággal és kezet csókolt neki...

Elvira mégis visszaköltözött Romániába, ahonnan 1967-ben lépett le: fogta a néhány éves gyerekét, Valentint és Jugoszlávián keresztül Triesztbe szökött, majd Olaszországon át, Ventimigliánál, a sziklákon át Franciaországba.

Ott cseléd, takarító volt, aki néha mulatókban énekelt, de filmstatisztaként is dolgozott, végül mentőápolóként kereste kenyerét.

Monte Carlóban egy énekversenyt, a La Cigale d'or-t is megnyerte 1970-ben, majd Párizsba költözött, ahol a rengeteg orosz és más kelet-európai emigráns között élt – többek között ott találkozott a későbbi híres román zenésszel, Gheorghe Zamfirral.

Figyelték is, hiszen szovjetunióbeli évei miatt a nyugatiak kémnek vélték. A szökés során Triesztben börtönben is fogva tartották néhány napig, amíg tisztázta magát.

Nehéz felsorolni mindent róla, hiszen ezer fokon égett egész életében. Alapvetően nővér volt, ápoló, aki bekerült Nyugat-Európa arisztokráciájának felső köreibe.

Amikor az ember jó ajánlólevéllel rendelkezik, akkor már kézről kézre adják – Elvira egy volt angol királynénak, Windsor hercegnőjének is volt az ápolónője, de Robert Mitterand-nak (a volt francia elnök, Francois Mitterand testvére) és Nadine de Rotschild-nak is.

A nyolcvanas évek végén a francia külkereskedelmi miniszter és ékszerkereskedő, Jean-Pierre Roget felesége lett, de az a házasság sem tartott sokáig („Nem bírtam sokáig, hogy az ujjaimat forgassam egész nap.").

A Nemzetközi Vöröskereszt is kitüntette, majd a 89-es decemberi forradalomkor Bukarestbe jött – ő azonosította a fővárosban a harcok alatt meghalt francia újságíró, Jean-Loius Calderon holttestét.

A könyv

Gocz Elvira életregényét tavaly adták ki. Monumentális, nagy életregény, szerzője a szintén kovásznai fizikus-újságíró, Gyila Sándor. Elvira asszonyt hazaköltözése után néhány évvel az utcán állította meg az újságírót, hogy írja meg a történetét. Két és fél éves, fáradságos munka következett, a kötet egyes rövid részei, történetei a Háromszék napilapban is megjelentek.

 

A titokzatos kovásznai asszony című életregény egy terjedelmes, részletes, Elvira elmondása alapján készült mű – a kötetbe beleolvasva az alapossága fog meg. És az, hogy ha valahány százaléka esetleg ki is van színezve, akkor is egy lebilincselő könyvet tart a kezében az olvasó.

Gocz Elvira nyugdíjas éveit tölti Kovásznán. Élete utolsó éveire hazaköltözött, házat épített, folyamatosan jótékonykodik, felújított egy városi borvízforrást, amit azóta Elvira kútjának hívnak a helyiek

„Maga egy szimbólum lett!" – jegyzi meg egy járókelő a kút mellett abban a filmben, amit az udvarhelyi Fábián Kornélia szerkesztő, a Székelyföldi Stúdió munkatársa készített Elviráról. A filmet itt lehet megnézni, de a történethez hozzátartozik, hogy a kút mellől néha maga Elvira kénytelen összeszedni a szemetet.

A lemez

2003-ban lemeze is jelent meg Bukarestben az Electrecord kiadónál, Elvira și cântecele sale nemuritoare címmel – ebből itt néhány dalt meg lehet hallgatni, főleg román nyelvű darabok vannak rajta, de magyar dal és Edith Piaf-számok is kerültek a lemezre.

Egyvalami hibádzik szerintem: a könyv címe. Szerény véleményem szerint Gocz Elvira egyáltalán nem tűnik titokzatosnak – habár rengeteg nehézségen, szomorú történeten, eseményen ment át, tartása, nyíltsága és őszintesége mindvégig megmaradt, s most, 74 évesen is egyenes, nyíltszívű embert ismerhetünk meg benne.

Életregényének udvarhelyi bemutatója után a legismertebb Edith Piaf-dalt, a Je ne regrette rien-t is előadta – talán a sorshasonlóság miatt, hiszen Piaf is szegénysorból lett híres énekesnő. Elvira viszont túlélte a huszadik század második, talán jobb, kicsit vidámabb felét. Vagy a szomorúbbat.