A rengeteg erőfeszítés ellenére nem kapta meg az ausztrál vízumot, így az eredeti tervben nem szerepelt Új-Zélandot választotta útja további folytatásához a székelyudvarhelyi fekvőbringás világutazó, Szabó Zoltán, becenevén Kobra.

Egy pihentető, ám élményekben gazdag időszak után pénteken több mint 150 kilométert tervez megtenni két keréken, hogy egyik szállásadójától a másikhoz érjen, s a nemzeti ünnepet nyugodtabban tölthesse.

Közel kilenc hónapja indult útjára a Góbé termékcsalád által támogatott Kobra, hogy nagy feltűnést keltő, BéBike névre keresztelt fekvőbiciklijén két év alatt körbekarikázza a Földet. Több mint tizennyolcezer kilométert tekert már, maga mögött hagyva Európát és nemrég Ázsiát is.

A korábbi gyors tempóról – napi 100–120 kilométeres bringázásokról – az egzotikus Indonéziában eltöltött negyvennégy nap erejéig nyugodtabb ritmusra váltott, de nem engedte magát ellustulni: bár Bali szigetén több napig pihent és strandolt, a parányi Gili Air szigetén búvártanfolyamon vett részt, egy korábbi fogadalmát teljesítve.

„Isten szépet alkotott a víz alatt is"

A búvároktatás közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: „a tanfolyam ideje három nap, a tananyag egy könyv angolul – nem székelyek a célközönség –, és az ára 315 dollár. De ez egy fogadalom, amivel tartozom Kobrának" – írta Kobra blogján, még a tanfolyam kezdetén.

A tananyag elsajátítása után következett csak a gyakorlati rész, amit a székely utazó jóval érdekesebbnek talált. „Első búvárkodásom az óceánban tizenkét méter mélyen történt. Csodálatos, színes világot láttam ott lent. Korallok, ezerféle hal és teknősök között lebegtünk.

A kedvencem egy furcsa állatfajta, ami a korallhoz tapadva él: a neve karácsonyfa, és csettintésre eltűnik. Úgy kezdtem röhögni rajta maszkban és légző készülékkel a számban, hogy szinte megfulladtam. Alig tudtam úrrá lenni magamon, kérem szépen.

Alig voltunk lent két percet – az oktató órája szerint 40 percet –, amikor lassan kezdtünk feljönni. Közben elment felettünk pár motoros hajó, ami elég ijesztő volt, de Isten szépet alkotott a víz alatt is.

A második merülés már tizenhét méteren történt, egy kiadós ebéd után. Ez nem volt jó ötlet, mert lent a 2,7 bar nyomás miatt nagyon vissza akart jönni. Láttam hét teknőst, az egyik körülbelül 1 méter hosszú volt. Nagyon békés állatok, közelről is szembe lehet nézni velük" – írta le víz alatti élményeit.

Mesélt a vizsgáról is, amire külön edzett: „Vizsgák következnek a víz alatt. A felszerelésből kivetkőzni, majd vissza, maszk levevése és visszatevése – ugyanezt a légzőkészülékkel és a súllyal is, ami a derekamon volt. Kávéval indultam neki a napnak, majd körbefutottam a szigetet, úsztam, reggeliztem, és jöhetett a kaland.

Tíz óra körül hajóztunk ki. Hamar túlestünk a vizsgákon – nem volt nehéz –, és maradtunk a víz alatt, tizennyolc méteren, 46 percig. Visszajöttünk a kikötőbe, és kézhez kaptam egy bizonylatot, hogy elvégeztem a tanfolyamot. Ezzel bérelhetek búvárfelszerelést bárhol a világon, és merülhetek egy oktatóval közösen. Ezt meg kellett ünnepelni, és onnan már nem mindenre emlékszem" – számolt be blogján Kobra.

Ahol van idő a játékra

A szigeten az esték általában a napnyugtában való gyönyörködéssel teltek, de nem volt magányos az utazó az indonéz szigetvilágban, ugyanis rengeteg érdekes figurával, vidám társaságokkal hozta össze az élet. A búvárvizsga estéjén például a többi „tanonccal" közösen ünnepeltek, egy pétanque nevű, francia eredetű golyójátékot játszva.

„Először Vietnámban láttam ezt, majd hosszan az országokban. Igazi csoportos játék, vasgolyókat dobigáltunk a homokba, egy kis műanyag golyóhoz minél közelebb. Nekem a csoport tetszett, igazi barátságos, életet és szabadságot szerető emberek. Közben a nap nekifogott festegetni az ég alját, szólt a zene, fokozódott az izgalom, és csak akkor hagytuk félbe a játékot, amikor már nem láttunk.

Ültünk a meleg homokban, fogytak a hideg sörök, és boldog voltam, hogy együtt lehettem ezekkel a jó emberekkel" – számolt be a közös szórakozás élményéről Kobra.

Az indonéz szigetvilágban való tartózkodást végül így foglalta össze, megfogalmazva útjának eddigi egyik legnagyobb tanulságát: „megint megszerettem egy helyet, embereket, akiket nehéz itt hagyni. Kipipáltam bakancslistámon a búvárkodást, egy új szerelmet. Az a baj az én listámmal, hogy mire mind kihúzogatom és kitépem a lapot, alatta újabb teleírt lapokat találok."

Másutt pedig: „első napjaim egy keresztény templom oltalmában meghúzódó szegény negyedben teltek. Ittlétem alatt végigkísért az első napok benyomása: az embereknek van idejük egymásra, a vallásukra, játékra, zenére."

Ausztrália helyett Új-Zéland

Kobra végül március 4-én hagyta maga mögött a lazítást jelentő mesés szigeteket, hogy megpróbálja megsürgetni az ausztrál beutazási engedély elbírálását. A vízumhoz számos iratot, igazolást kellett beszereznie és leadnia, s még egy barátjának az Ausztráliában élő testvére is közbenjárt vízumügyben – hasztalan.

„Nem volt elég meggyőző a blogom és a rengeteg újságcikk linkje rólam. Igaz, hogy ez nem egy munkahelyi igazolás, amit kértek, de igazolás arra, hogy nem is akarok" – írta, kudarcán tréfálkozva. Akkor azonban már eldöntötte: a következő állomás Új-Zéland – az indulás előtt kijavította BéBike meghibásodott alkatrészeit, kicserélte letört lámpáját, megfoltozta ruháit és hátizsákjait.

Indulás előtt csomagjából minden ehetőt és ihatót elajándékozott, ám még így is közel hatvan kilogrammos poggyásszal érkezett meg Aucklandba – ott már szállási lehetőséggel várta néhány új ismerős, akikkel egy, az utazók számára létrehozott közösségi portálon vette fel a kapcsolatot.

„Több címről jeleztek, hogy vannak már biciklisek a vendégszobában, és csak pár nap múlva, de szívesen látnak. Otthon kevésbé elterjedt ez a vendégfogadási szokás, mint itt. Remélem, pár év múlva otthon is nagyon sokan ülnek bringára és cserélnek szállást" – fejezte ki óhaját az udvarhelyi bringás.

Az országban tapasztalt szigorú óvintézkedéseket is leírta, tájékoztatásul azoknak, akik esetleg oda szeretnének utazni: „érkezésemkor komoly vizsgálaton mentem keresztül. Ajánlatos mindent bevallani, mert hamar büntetnek.

Kiszedtek mindent, megnézték a jegyet, foglalást, tervet is kértek. A végén még meg kellet várnom a használt sátram és rögzítő szegei bakteriális vizsgálatát is. Veszítettem két órát így, és még össze kellett szerelnem BéBikém."

Spórolós időszak következik

Az ország lakói részéről eddig tapasztalt barátságos fogadtatásnak bizonyára jó hasznát is veszi, ugyanis Új-Zéland nemcsak fejlettségével, hanem különösen magas áraival is meglepte: Kobra bevallása szerint ez a legdrágább az általa eddig meglátogatott országok közül.

„Hol vannak azok az útszéli árusok, akiknél jól lehet lakni egy dollárból? Valószínű, hogy Új-Zélandon tartózkodásom alatt nem sok gasztronómiai élményt fogok megosztani: a következő útszakasz nehézsége a drágaság kijátszása lesz" – feltételezte az utazó, ám pozitívumként írta le, hogy néhány helytől eltekintve a vadkempingezés megengedett, így könnyebb takarékoskodnia.

A székely világutazó májusra szeretne Észak-Amerikába érni, az Egyesült Államokba szóló vízumát mindössze tíz perc alatt megkapta. Kobra útjának következő szakaszáról hamarosan ismét tudósítunk.