Az utazónak az egzotikus világ szegényebb és előkelőbb részeibe is sikerült eljutnia, az Egyenlítőn túlra – több napot töltött Balin is –, jelenleg pedig búvárkodni tanul Gili Air festői szigetén.

A Góbé termékcsalád által támogatott bringás több mint nyolc hónapja karikázik a nagyvilágban, kalandjairól blogján is folyamatosan tájékoztatva az útját követőket. Az előző hónapokban nem volt ritka, hogy napi száz-százhúsz kilométert tett meg két keréken.

Az utóbbi hetekre tervezett lazább, „Kobra-barát" programja sem volt mentes izgalmaktól, viszontagságoktól és bosszúságoktól, mivel sikerült kifognia Indonézia esős évszakját. A zord időjárás olykor meglehetősen nehezítette utazását, a Jáva szigetén fekvő Dzsakartába pedig január végén, közvetlenül az ott dúlt hatalmas árvíz után ért el.

Kaotikus forgalom

„Hajóm sötétedés előtt ért be a kikötőbe. BéBikével vártunk, míg kiürült a hajótest, és a végén szálltunk le. Brutális forgalom fogadott a gyengén világított utcákon. A hírektől megijedve inkább a főutat választottam, nehogy véletlenül megrekedjek valamelyik mellékutcában.

Gödrös utcákon könyököltem magam előre a motorosok között, szemből is jöttek az utca mindkét részén, néha kivilágítatlanul, Katmandut juttatva eszembe. Egy fekete macska rám várt, és amint észrevett, keresztülrohant előttem, rá tíz percre kiugratott elém egy kivilágítatlan motoros.

Én ügyesen reagálva fékeztem, de a hátam mögötti motoros már elkésett, és megtaszított hátulról. Ebben a forgalomban nincs mit tenni, tekerek és röhögök. Muszáj megbíznom másokban. Egy pozitívum van ebben az embertelen világban, hogy eszembe jutatja kicsi városom, és hogy milyen szerencsések vagyunk" – számolt be az árvíz utáni fejetlenségről Kobra.

Többször is kifejtette egyébként, a forgalomra a fejetlenség jellemző, ez pedig máskor is sodorta veszélyes helyzetekbe: „Az úton rengeteg az autó, nagy a zsúfoltság, közvetlenül mellettem húznak el. Nagyon veszélyes, szembejönnek a buszok, és ilyenkor kénytelen vagyok lehúzódni, néha leugratni az aszfaltról" – írta.

A motorbicikli a családi jármű

Az emberek többnyire motorbiciklivel közlekednek az indonéz szigeteken: gyakran látni húsz-harminc éves, feljavított motorokat, házilag készített csónakokkal felszerelve. „Itt a motorok a családi járművek, nem ritka, hogy apuka, anyuka két-három gyerekkel szorul a robogón" – mesélte Kobra.

Az indonéz szigetek lakói egyébként barátságos, közvetlen arcukat mutatták Kobra felé. A szokatlanul magas, fehér ember furcsa járgányával ott is különleges látnivalónak számít, így előfordul, hogy egy iskola előtt elhaladva a teljes diákközösség megcsodálja.

„A falusi iskolából minden gyerek kirohant érkezésemre, épp úgy, mint mi annak idején Ceaușescu érkezésére, egyforma ruhában és cipőben" – állapította meg az udvarhelyi fekvőbringás.

A helybéliekkel számos pozitív tapasztalata volt: mecsetekben éjszakázott, ingyen vagy nagyon olcsón – 1-2 lej értékben – jutott kiadós, egzotikus ebédhez. Mint elmondta, felszedett néhány kilót az út további részéhez, és igyekszik minden jellegzetes étket megkóstolni.

Így jutott hozzá például egy helyi palacsintaszerű ételhez, melyet csokival és kávéval kínálnak, de kipróbált egyebek mellett egy es-dawet-hitam nevű különlegességet is, amelyet bizonyára nem sokan kóstolnának meg.

„Ebből csak a jeget ismertem fel, és talán a békalárvát az aljában. Ilyen ízt még nem éreztem, nem is tudom semmihez hasonlítani, de hideg volt. A kaja nagyon olcsó, egy lej értékben három zöldséges gombócot adnak, olajban kisütve, két lejért rendes adag rizses ételt lehet venni" – részletezte tapasztalatait Kobra.

Variációk koldulásra

Nem mindenütt fogadták azonban barátsággal: előfordult, hogy épp egy mecsetnél utasították el: „Az imám nem támogatta ötletem, hogy ott aludjak, mert veszélyes. Ez volt itt az első alkalom, hogy elutasítottak, a szemén látszott, hogy ne gyűjtsem a baját csövezéssel."

Ugyanazon a napon egy másik mecsetben készségesen vendégül látták. „Jó példa volt ez arra, hogy bár egyforma a Korán és akár a Biblia is, de az ember az, aki értelmezi. A jelen embere hatásosabb tud lenni, mint a múlt Mohamedje vagy Krisztusa" – állapította meg a székely világutazó.

Egy másik tapasztalata az volt, hogy az elárusítók olykor csalnak a visszajáró tekintetében, és rengeteg a potyaleső is. „Az utak szélét mindenütt az árusok jelölik. Mindent árulnak, amit el lehet képzelni. Amint kezd cseperegni az eső, nyomják ki az esőkabátokat eladásra. A kedvencem a vízszivattyú-felhozatal volt az árvíz miatt" – írta egyik bejegyzésében.

„A turistaváró részeken érződik a pénzvágy. Például nem annyira segítőkészek: egy helyen szállást kerestem, és egyből volt tíz jelentkező, aki el akart vezetni egy drága szállásra. Kérdeztem, merre találom, ekkor már nem segítettek. Ebből élnek, és nem akarnak lemondani a megélhetőségüket jelentő ügyintézésről" – írta le a helyzetet Kobra.

Felhívta a figyelmet még egy érdekes jelenségre: „Egy fickónak van saját sorompója, és amikor jön a vonat, lezárja az utat. Ezért a szolgáltatásáért természetesen várja az adományokat. A kisebb utcáknak a főútra vezető kihajtójánál vannak inkább ilyen rendészek.

Amikor felgyűl a forgalom a kis utca felől, kilépnek ezek a főútra, leállítva a forgalmat, így elindulhatnak kifelé. Az ablakból nyújtják ki nekik a pénzt, úgy kell elképzelni, mint a Nyugatiban, amikor a kéregetők helyet mutatnak, segítve a parkolást" – írta Kobra.

Látogatás a Bromo vulkánnál

A lazább program eredményeképp nyert szabadidőt – no meg a vízumhosszabbítás miatt beiktatott kényszerpihenőket – Kobra mindenütt igyekezett hasznosan tölteni. Az ananász- és teaültetvények tarkította egzotikus táj, a másféle világ nyújtotta rengeteg újdonság, a számos barátságos arc feledtette vele korábbi honvágyát is.

„Olykor nagyon hiányzik az otthonom, ilyenkor elhatározom, hogy ha hazaérek, többet nem mozdulok ki Udvarhelyről. Viszont amikor újabb álmok születnek meg a fejemben, az agyam felpörög, a szívem elkezd zakatolni, és már el is felejtettem fogadalmam" – vallotta be Kobra.

Ahol csak tehette, ellátogatott a múzeumokba: például Balin, a művészetéről híres Denpasarban, illetve Jogdzsakartában, ahol a szultáni palotát és egy éppen ott zajló előadást is megtekinthetett. Az egyik legemlékezetesebb élménye azonban a Bromo vulkánnál tett látogatás volt.

„Hatalmas vulkáni kúpok, gőzölgő kráter és holdszerű táj sejteti a föld erejét. Első alkalom, hogy ilyet látok. A nap már lenyugvóban van, csak nézek a messzeségbe, és hatalmas hálát érzek, hogy itt lehetek" – írta le a földöntúli érzést az udvarhelyi fekvőbringás, ám hozzátette, prózai tényezők is színesítik az összképet: „Közelebb érve árusok és lovasok remélnek bizniszt a turistáktól" – jegyezte meg.

A zene, mint közösségformáló erő

A másik legkellemesebb élménye a Batam-szigeten élő fiatalok már-már hagyományszerű esti éneklése volt, melybe többször is volt alkalma bekapcsolódni. Egy ilyen alkalmat ekképp írt le: „Több helyről gitár hangja és éneklés hallatszik. 25–30 éves, házasság előtti fiúk verődtek össze, akik nemrég értek haza a munkából.

Csillagos az ég, hűvös szellő hordozza a kanális bűzét, de ez nem zavarja az itt lakókat. Egyszerűen gitároznak, és énekelnek kedd este. Nem az almási barlangnál, nem a hétvége miatt... csak úgy, mert jól érzik magukat. Amint észrevettek, odahívtak. Tudom, nem nyernének felvételt a Palló Imre zenesuliba a tudásukkal, de engem csodával ajándékoztak meg.

Olyan természetes volt számukra és többi ott lakó számára is az éneklés, mint nekünk a tévé bekapcsolása. Az ilyen korú fiúknak itt még nincs szerelmi kapcsolatuk, valószínűleg ez az oka a szenvedélynek, ahogy énekelnek. Bármilyen szegénységben is éljen az ember, valahogy megtalálja módját a boldogságnak. Sokáig hallgattam éneküket, és boldog voltam, hogy részem lehetett ebben az egyszerű szépségben" – számolt be az utazó.

Búvárkodik a góbé

Kobra jelenleg Gili Air szigetén tartózkodik, és egy régebbi fogadalmát teljesíti: búvároktatáson vesz részt. „A part tényleg olyan, mint a fotókon, a homok is fehér, az óceán vize meleg és átlátszó. A szigeten keresztülbiciklizni tizenöt perc. Pálmafák alatt meghúzódó, fából rögtönzött éttermek vannak itt, mintha csak a hétvégi vásárra jöttek volna.

A hangulat is hasonló, az év minden napján. Sétáltam mezítláb a fehér homokon, lebegtem az átlátszó vízben, visszatartottam lélegzetem sokáig, hogy most álljon meg az idő. Felfogadtam még a tibeti hidegekben, hogy ha sikerül elérnem ezeket a szigeteket, akkor elvégzem a búvártanfolyamot.

Érdeklődtem, hogy működik ez a víz alatti felfedezés, mert nekem, hegyi embernek ismeretlen ez a világ. A tanfolyam ideje három nap, a tananyag egy könyv angolul – nem a székelyek a célközönség –, és az ára 315 dollár. De ez egy fogadalom, amivel tartozom Kobrának" – magyarázta döntését.

A tanfolyam után Ausztrália felé folytatná kétévesre tervezett útját, melynek hamarosan 18 ezredik kilométerét is megteszi bringán. Az ausztrál vízum megszerzése azonban nem egyszerű, megítélésére még vár. A fekvőbringás világutazó további útjáról hamarosan ismét tudósítunk.