Szabó Zoltán közben orvosolta útja alatt elszenvedett első defektjét, s a tengerszintről szédítő magasságokig kapaszkodott fel. Elmondása szerint közérzete sokat javult a magas hegyek közt. A székelyudvarhelyi világutazó jelenleg is teljes gőzzel halad előre, immár több mint egy hónapja.

Kobrát teljesen lenyűgözte a török kultúra, életforma és vendégszeretet – olyannyira, hogy a barátaitól való bulgáriai elválás után elhatalmasodó magányérzetét is sikerült leküzdenie. Múlt héten a vízumszerzés gondja is megoldódott: Isztambul és Erzurum követségei után Trabzonban végre engedélyezték Iránba történő beutazását – s tervei szerint ma át is kel a határon.

Így a Góbé termékcsalád támogatását élvező fekvőbringás egy darabig zavartalanul folytathatja útját, mostani tervei szerint Nepál felé. Az oda vezető legrövidebb út azonban Pakisztánon át vezet, ahová, úgy tudja, igen nehezen adnak vízumot, így az utazónak más lehetőségeket is ki kell eszelnie – elmondása szerint már a sokadikat.

A legfontosabb szempont számára az, hogy a tél beállta előtt forróbb éghajlatú vidékre érjen, ezért igyekszik naponta minél hosszabb távokat megtenni s minél kevesebbet időzni egy-egy városban, faluban. „A turistáskodást, városnézést inkább télire hagyom” – mondta.

Megint a magasban a székely

Így sem mondható azonban egyhangúnak az utazás. Mint arról Kobra korábban beszámolt, a török táj száz kilométerenként változik, ennek ellenére szombaton és vasárnap majdnem kizárólag emelkedőkön karikázott. Ez jelentősen lassította, ugyanis a több mint száz kilométernyi, változóan meredek hegyoldalt több részen a bringát taszítva hódított meg.

13-án a tengerszintről több mint 2 400 méter magasra kaptatott fel, 14-én pedig – némi ereszkedés után – ismét egy ugyanilyen magas hágót hagyott maga mögött. A szintkülönbség nem viselte meg, hőmérséklet-különbséget pedig nem tapasztalt, így ezek a tényezők nem befolyásolták e nehéz szakaszon. Ám még így is óránként állt meg pihenni, és alig talált üzletet, ahol enni- és innivalót vásárolhatott volna.

Ráadásul, mivel beköszöntött a Ramadán hava – amikor a muzulmánoknak napkeltétől napnyugtáig böjtölniük kell –, ezekben a boltokban is alig talált bármi ehetőt. Ennek ellenére közérzete jobb, mint néhány napja volt, hiszen csodálatos tájakon utazik, és feldobja, hogy csavaroghat.

Álmok helyett kihívás

„Örvendek annak, hogy itt lehetek, a Föld ezen pontján, életem ezen szakaszában, részese vagyok egy nagy csavargásnak, próbának, kihívásnak” – vallotta be a góbé. Ugyanis, mint kiderült, átértelmezte tervezett utazását: most már nem álmának megvalósítása hajtja, hanem a vártnál nagyobb próbatételként tekint az önként vállalt feladatra.

Útja során rengeteg érdekes emberrel találkozott már: helybéliekkel, akik – más kultúrához tartozva – új szemszöget, új felfogást ismertettek meg vele; skótokkal, akik szintén kerékpárral utaztak Törökországban, és ismét találkozott a fekvőbiciklis franciákkal is, akiknek napelemmel felszerelt járgányaikat alaposabban tanulmányozta, s rájött, saját, BéBike nevű bringája a maga ötven kilogrammos össztömegével még könnyűnek számít: a többi Nazca márkájú kerékpár ugyanis 150 kilót nyomott.

Törökország délkeleti részére érve Kobra az utóbbi napokban Kurdisztánon vágott át. A többségében kurdok által lakott régió Törökország, Irak és Irán határvidékén, kismértékben pedig Szíria és Örményország területén fekszik. Lakói évek óta sikertelenül küzdenek az autonómiáért vagy saját állam létrehozásáért. Az itt uralkodó szegénység, elnyomás miatt az utak, épületek és szolgáltatások minősége is gyengébb, így csak ritkán volt internetezési lehetősége az elmúlt héten.

Mint arról Kobra beszámolt, a Kurdisztánban uralkodó állapotok az embereket is érezhetően agresszívebbekké tették: bár többségük itt is barátságos, segítőkész, azért itt már szúrósabbak a tekintetek. Sok elhagyatott házat látott e vidéken, szombaton egy ilyenben töltötte az éjszakát.

A veszélyesebb helyeken való éjszakázással kapcsolatban kijelentette: valószínűség-számítást végez fejben arról, mekkora lehet az esélye annak, hogy ártó szándékkal közeledjenek felé. „Azért van bennem is egy adag agresszivitás: ha meg akarnak támadni és ébren vagyok, szembemegyek pár emberrel” – vallotta be a világutazó góbé.

Néha rendőr is kell

Különösebb kellemetlenségek azonban szerdáig nem érték. Az előző nap beállt izomlázon kívül az egész napos koplalás is kínozta, továbbá a gyenge utakon a hőségtől megolvadt a szurok, a bringa kerekei pedig csúszkáltak a folyékony masszán. Aznap Agri városában két agresszív fiatallal is meggyűlt a baja, akiket csak egy rendőr segítségével sikerült leráznia. Ezen a vidéken már gyakoribbak a kéregetők is – számolt be az utazó.

Iránba való átkelése előtt jelentősebb mennyiségű készpénzt kellett magához vennie, ugyanis az országban nem működnek a nemzetközi pénzintézetek. Agriban próbált pénzhez jutni, ám olyan bankautomatát, amelyből eurót tudott volna kivenni, nem talált a városban. Így a bankszámláján lévő lejt előbb török lírára váltotta, azt pedig euróra – ez körülbelül két órát vett igénybe.

Napja ennek ellenére kellemesen ért véget, ugyanis a sátorozóhelynek kinevezett, benzinkút melletti parkos részen megvendégelte egy éppen ott piknikező család – teli gyomorral pedig már egy fokkal optimistább az ember, főként akkor, ha már háromezer kilométert hagyott maga mögött.

Ezenkívül találkozott egy Adrien nevű francia utazóval is, aki már fél éve utazgat Európában, és Kirgizisztán felé tart. Mivel mindketten bizonytalanok a további vízumszerzést illetően, megegyeztek abban, hogy Teheránban találkoznak, és együtt próbálnak szerencsét az ottani követségeken. Addig azonban még tudósítunk a székelyudvarhelyi bringás további útjáról.