Amióta az első négy-, pontosabban háromkerekű robbanómotoros drótszekér rászabadult a földutakra, kitűzött cél és elérhetetlen vágyálom az, hogy rábírjanak egy belső égésű motort, hogy a lehető legkevesebbet, közel semmit se fogyasszon. A Hold meghódításával egyenértékű megvalósítás az úgynevezett egyliteres autó megalkotása.

Az egy liter nem a motor hengerűrtartalmára értendő, sőt még csak nem is a a csomagtartó befogadóképességére. Az ominózus érték a 100 km megtételéhez elégséges üzemanyag mennyiségét jelenti. Kvázi hat lejért leroboghatunk Vásárhelyről Kolozsvárra.

Egyesek olyannyira fanatikusan követik

a kitűzött célt, hogy évente nagyszabású versenyeket szerveznek, keresik azt a házilag barkácsolt szekeret, amely beváltja a hozzá fűzött reményeket, és elpöfög egy liter alatt. A szóban forgó tákolmányok inkább hasonlítanak kerékpáralkatrészekből összeeszkábált szappantartókra, mint valódi autóra, így egyértelműen kijelenthető, hogy egészen mostanáig gépjárműnek nem sikerült az egy litert száz kilométeren mutatvány.

De egy német autóóriási karnyújtásnyira van az elképzelhetetlen megvalósításától: életet készül adni az egyliteres autónak.

A szóban forgó csodaautó

hosszabb fejlesztési ciklus eredménye. Volt ideje a Volkswagennek, hogy tanuljon a hibáiból. Az első komolyabb mikrofogyasztású négykerekűt a németek 2002-ben álmodták meg, majd hosszabb fejlesztési periódus és kisebb szünet után 2009-ben debütált az első testbe, azaz kasztniba öntött gépjármű, az L1.

Sorozatgyártásra csak későbbi leszármazottja, a nemrég bemutatott XL1 érett, ezt az elnevezést örökli majd a nagyérdeműnek szánt kivitel is. Érdekes, hogy az L1 iszákosabb volt, 1,28 litert fogyasztott 100 km-en. Az elmúlt három év fejlesztéseivel sikerült lefaragni a fogyasztásból, így az XL1 megelégszik 0,9 literrel 100 kilométeren.

Csészealj négy keréken

Egy ilyen forradalmi négykerekűnek formabontó külső dukál. A kétszemélyes kasztni űrhajóruhában díszeleg, amely nemcsak esztétikai célt szolgál. A cseppformához nagyon közeli, karbonszálas ruhának nagyon alacsony a légellenállási tényezője, amely fontos szerepet játszik a gépcsoda már-már vicces fogyasztási értékében.

Az orrész leheletnyit hasonlít az R8-as Audi-ra. Lapos, ék alakú világítóelemek díszítik, semmi cicoma, talán a nappali fénybumeráng az egyetlen stíluselem a fronton. Ha meghökkentőnek tűnt az eleje, akkor az oldalnézet még fennebb emelheti a szemöldökünket. Sportautós tetővonal, kis légellenállású oldalablakok és egy hiperautó dögös formavilága fedezhető fel az XL1-ben.

A télies körülmények közepette próbálgatott tesztautóra természetesen leheletvékony gumiköpenyt adtak, nehogy ripityára törjék a szupertitkos fejlesztést. A tanulmányautón a visszapillantó helyét kamera és LCD váltotta fel, de a sorozatgyártásra érett modell esetén győzött a józan ész, és a tükröt választották. Még nem érett meg az emberiség erre a futurisztikus megoldásra.

A kasztni vonalai hátrafelé elkeskenyednek, így nemcsak oldalnézetből, hanem felülről is hozza a cseppalakot. Csupán kétszemélyes a beltér, de letisztultan elegáns, a külsővel ellentétben kevésbé űrhajószerű, inkább puritán és funkcionális. Külső méreteit tekintve kisautós a csodabogár: 3,88 m hosszú, 1,66 széles és ijesztően alacsony, mindössze egy méter és tizenöt centi.

Jövőbemutató fejlesztés lévén az autó igazi bányája az űrhajó alapanyagoknak. A kasztni alapstruktúráját szénszálas kalitka biztosítja, amelyet alumíniummal és még több szénszállal vérteztek fel, így az összsúly csupán 795 kg (azaz másfél Trabant).

A lényeg a fényevő szív

Hiába pihekönnyű a kasztni, és az alakja nagyon közelít a vízcsepp formájához, ha nem került a karbonpáncél alá a megfelelő, kisétvágyú szív, akkor lőttek a mikrofogyasztásnak. A VW csodaszekerét egy kettős meghajtási rendszer hozza mozgásba. Igen, az XL1 is egy hibrid, ki gondolta volna.

A belső égésű szív egy kormos aggregát, igazi pöttömdízel a maga 800 köbcentijével. A modern fejlesztésű turbó gázolajos 48 étvágytalan gebe teljesítményét nyújtja, és közben 120 Nm nyomatékot produkál. A másodlagos rendszer fő alkotóeleme a lítium-ion telepek által mozgatott elektromos motor. Nem egetverő a teljesítménye, de így is bőségesen elég a 27 villanylóerő és a 100 Nm forgatónyomaték. A rendszer összesen 75 lovat és 220 Nm-t visz a játékba.

Az erőt a meghajtott kerekekhez egy intelligens rendszer továbbítja, amelynek egyik fő alkotóeleme a megspékelt DSG váltó. Tiszta elektromos módban akár 35 kilométer megtételére is képes a szekér, ha pedig kifogytak az elektronok, akkor sima fali csatlakozóból táplálhatunk kilowattokat az aksiba.

Autópályára is kimerészkedhetünk vele

Annak ellenére, hogy csak 0,9 litert fogyaszt százon, valódi autósorba állítható a VW XL1. Menetteljesítményével gyengébb kisautókat megszégyenítő mutatványra képes. Ha kitapossuk a szemét, és fütyülünk az egyliteres fogyasztásra, akkor 11,9 másodperc alatt sprintel 100 km/órára, és a vége is a tiszteletreméltó 160 km/h.

Ez nem csak egy tisztán városi szekér, ezzel akár az autópályára is kimerészkedhetünk. Ha viszont már-már betegesen szeretjük követni az üzemanyagmérő mutatóját, akkor jó hír, hogy 10 liter gázolajjal és teljesen feltöltött telepekkel akár 550 km megtételére is képes a csodabogár. Ez egyszerűen fenomenális érték.

Bármennyire hihetetlen, de a Volkswagen eltökélte magát, hogy sorozatgyártásban is megvalósítja az XL1-et. Sajnos hozzá kell tenni, hogy csak korlátozott darabszámban: nem születik meg a mikrobogár. Az első hivatalos újságírói teszteken majd kiderül, hogy füllenttettek, vagy valami hatalmasat alkottak. Az első példányokat 2013-ban szállítják majd a szerencsés tulajdonosokhoz.