Süt a nap a Gordon lába alá, az autók jönnek-mennek az országúton, dél van Szentéleleken, a templomozás lejárt, de nincsenek sokan a meccsen. Mondjuk kevesen sem, mert a szentábrahámi vendégcsapat nézői közül is jöttek páran – ők nem a szentlélekiek között, hanem a pálya másik felén ácsorognak.

Ibrahimovics nélkül

Habár nagy múltja van a szentléleki focinak, a jelen kissé egyenetlen, mint amilyen a mostani pályájuk is – korábban a Nyikó mellett volt a pálya, aztán a múlt rendszer utolsó éveiben lett az út melletti rétből (egyrészt) focipálya. Ma eredeti tulajdonosától bérli a közbirtokosság, s arra számítanak, hogy sikerül egy cserét megejteni a szomszédos egyházi területtel, s akkor minden rendben lesz. A csapattal sincs minden rendben, hiszen az elmúlt években jobban teljesített, de jelenleg utolsóelőtti az A-csoport táblázatán.

A narancsmezes hazaiak becsütettel nekiugranak a mérkőzésnek, de inkább a vendégek lőnek néhányat kapura: de a hazai kapus megmutatja, hogy ma nem fog könnyen menni a góllövés. Hajtja a közönség is a hazaiakat, hisz jó volna végre egyet győzni itthon is, s a múlt is (valószínűleg) tüzeli a fiúkat, hiszen a szentléleki foci atyja, a néhány évvel ezelőtt elhunyt (négy hónap híján száz évet élt!) Bartha Miklós bácsi emléke is viszi előre őket.

„Láttátok-e, Ibrahimovics mekkora gólt rúgott az angoloknak?" – megy a beszéd a pálya szélén, de itt nincsenek Ibrahimovicsok, nem is az a szint, s ezzel nincs is semmi baj. Van viszont itt is egy Kompót becenévre hallgató magas csatár (Hajdó László), aki egy perc alatt kétszer lő a tizenhatoson kívülről kapura, s a másodikat már úgy eltalálja, hogy a labda védhetetlenül vágódik a jobb hosszúba. Van is öröm a vaskorlát mögött.

„Teszi csípőre a kezit, mint Albert annakidején..." - jegyzi meg egy néző a gólszerzőre, majd hangosabban közli: „Azért annyira nem vagy jó, na..." Szünetig van még egy lesgól, de Fodor játékvezető ezt nem adja meg, tiltakozás van, de nem nagy. „Most már ihatsz te is egy sört, vezetünk egy-nullra."- jegyzi meg a mellette levőnek az egyik szurkoló.

Nem kellett kalcium-injekció

Azonban nem sokáig vezettek, mert alig kezdődött meg a második játékrész, a vendégek tizenegyesből kiegyenlítettek, a csapatkapitány Gindella nem kegyelmezett a büntetőből.

Volt egy-két keményebb belépő is („Egymást ne tegyük tönkre, na..!"), s az a vélekedés volt az elfogadott, hogy az a csapat, amely a következő gólt lövi, meg is nyeri a meccset. S milyen igazuk volt! Az addig középhátvédként robotoló, de előrehúzódó Képíró Róbert találta szemben a kapussal magát, s elpöckölte mellette a játékszert, 2-1 a szentlélekiek nagy örömére. Innen kezdve tényleg egy csapat maradt a pályán, előbb Béla Levente rúgott egy okos gólt (addig forgolódott a fehérmezes védők között, hogy nem túl erős lövése a jobb kapufáról pattant be), majd öt perccel a vége előtt Sala István szabadrúgás után maradt egyedül, s ő sem hibázta el a lehetőséget, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

Habár a közönség vérszemet kapott ennyi gól láttán, még többet akart, hajtotta a csapatot, a fiúk nem futottak már. Még akkor sem, amikor egy néző az egészségügyi asszisztenst is bevetette volna a gyorsaság és az állóképesség fokozására. „Irénke, adjál kálciumot neki, te!" – keltett általános derültséget ez a beszólás.

De a kalciuminjekció nélkül is elégedett lehetett az illető - meg is jegyezte valaki, hogy „ez az első örömünk itthon, mert még idehaza nem nyertünk!" Folytatás tavasszal, addig a körzeti foci téli álmát fogja aludni.

Amit láttunk, hallottunk

Pálya: egyenetlen, vonalak fűrészporból, szerencsére száraz, a gyep is tűrhető

Eredményjelző: nincs

Öltöző: a pálya mellett nincs

Nézők: kevesen vannak, pedig szép idő van

Durvaság: talán kettő volt komolyabb, villant is a sárga

Összkép: egyértelmű hazai siker, szép búcsú a közönségtől tavaszig