Extázistól a fáradt katarzisig a kézi Eb-n
MEGOSZTÓ
Tweet
Hazai pályán jól megy a Szejke SK-nak a játék
Megszerezte második hazai győzelmét a kézilabda...Kupameccsen kapott ki a Szejke SK
A kézilabda Román Kupa legjobb tizenhat közé kerülése...Nem jött össze a pontszerzés
Nagyon küzdelmes találkozón van túl a...Kezi_kezieb08
ÍRTA: LUKÁCS ZSOLT
Ahogy egy sportoló életében, úgy az újságíróéban is kiemelkedő egy világeseményen való részvétel. Az akkreditáció a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságra nem ment épp zökkenőmentesen: mivel a román válogatott nem jutott ki a kontinenstornára, így a szervezők csak korlátozott számú sajtóbelépőt bocsátottak ki azon országok újságíróinak, amelyeknek a válogatottja nem vett részt a versenyen.
Szinte magától adódik a kérdés: mikor történik majd meg, hogy ne kelljen több szűrőrácson átmennie a romániai újságírónak, hogy bebocsátást nyerjen. A válasz egyszerű, a kivitelezés sokkal nehezebb. Vagy az ország válogatottjának kell kijutnia a tornára, vagy Románia kell legyen a házigazda.
Mindkettő nagyon hosszú távú tervnek tűnik.
Mert ami a csapatot illeti, az épp az Eb előtt kapott ki a fehéroroszoktól a vébé előselejtezőjében. Tehát nem tartozik az elithez, még a legnagyobb jóindulattal sem. A másik feltételezésről, hogy mikor rendez versenyt az ország, jobb nem is beszélni. Egyetlen sportcsarnoka van, ahol találkozókat lehetne lebonyolítani, de ott is csak csoportmeccseket.
Bizarr a kérdés: miként lehet az, hogy Szerbia sikeresen pályázzon egy, az olimpiát megelőző sporteseményre. Ott, ahol olyan fontos kérdésekről döntenek, arról, hogy ki szerez olimpiai kvótát. Azért, mert van négy olyan sportlétesítménye, mely legalább ötezer szurkolót képes befogadni. Aztán van egy arénája is, ahol húszezren nézhetik az utolsó felvonást, a döntőt.
Azért, mert ez a nép valóban őrjöng a sportért, legyen szó bármelyikről. Azért, mert van kellő infrastruktúrája, egyik helyszínről a másikra 2-3 óra alatt el lehet jutni. Nem utolsó sorban pedig van egy olyan válogatottja is, amely bejutott a legjobb négy közé.
Ahol pár évvel ezelőtt még lőttek,
ott most béke honol. Mivel több nemzet él egymás mellett, megtanultak toleránsnak lenni: a szerb ugyanúgy kifütyüli a horvát himnuszt, mint a macedónt, de este már együtt tudnak mulatni a szórakozóhelyeken. Mikor azok bezárnak, az utcán folytatódik a hangoskodás. A rend őrei pedig nem fenyítenek, hanem csak jelenlétükkel biztosítják azt, hogy pár bekiabálás után lassan mindenki eltűnjön az éjszakában.
Ilyen légkörben játszottak a magyarok az Eb újvidéki csoportjában. Mindenki féltette őket, mert a halálcsoportba kerültek. Ők azonban megmutatták, hogy képesek a saját kezükbe venni sorsukat.
Majdnem minden összecsapásukon négyezres szurkolótábor buzdítását élvezve legyőzték az elmúlt években mindent besöprő franciákat. Döntetlent játszottak a spanyolokkal, akik aztán mindenkit vertek eddig. Szintén egyenlő lett az oroszokkal, akik így biztosan nem lehetnek ott a londoni olimpián. Pedig ezidáig egyről sem hiányoztak.
A fáradtság aztán legyőzte őket,
így kikaptak azoktól az együttesektől, amelyek talán velük egy súlycsoportba tartoznak: Izland és Szlovénia válogatottjától. Majd zárásképp, már csak a statisztikusok kedvéért lejátszott meccsen ikszeltek a cseresorral játszó horvátokkal. A hetedik helyért nem rendeznek találkozót, így a pontok alapján a nyolcadik helyen zárták a kontinenstornát.
A magyar válogatott ismét megmutatta, hogy őket lehet szeretni. Mi meg testközelből észlelhettük, hogy ők is hús-vér emberek, nem robotok. Bárkit kérdeztünk a meccs végén, senki sem sarkított, azt mondta, amit a szíve diktált. Mert ő maximálisan odatette magát a csapatért.
Ennek a válogatottnak nem volt vezéregyénisége ezen az Eb-n. De volt lelke, volt tartása. Amikor meg már a kéz nem bírta a sok fáradtságot, akkor jöttek a hibák, a vereségek.
A magyar nép újból megszerette a kézilabdát. Akik az évek során elfordultak tőlük, azok most visszatértek. Beszédes adat, hogy a szlovénok elleni, az elődöntő szempontjából sorsdöntő találkozót 1,7 millióan követték a képernyők előtt.
A csapatkapitány, Ilyés Ferenc szavait idézném. Ő az izlandi vereség után azt mondta: "Fel a fejjel!"
Frici, ti emelt fejjel járhattok, nekünk meg hadd engedtessék meg, hogy, ha egy pillanatra is, de fejet hajtsunk előttetek. Nagyon halkan azt kívánva, hogy még többen szoríthassunk nektek – ekkor már a tévékészülékek előtt – a londoni olimpia képsorait nézve.
Hozzászólások | Szabályzat |