Ahogy visszatekintünk a magyar női kézilabda bajnokság frissen befejeződött szezonjára, mondhatni az egyik szemünk nevet, a másik sír, a többi pedig boldog, hogy szemtanúja lehetett megannyi színvonalas és izgalmas összecsapásnak, ami után minden elfogultság nélkül kijelenthetjük: a magyar élvonal idén is a BL-sorozat fölé emelkedett!

A Siófok bombaformában kezdett

Nevetünk, mert Orbán Annamária második virágzását éli, a Siófokkal bombaformában kezdték a szezont, az ősz egyértelműen róluk szólt, hisz a KEK-ben is menetelésbe kezdtek. De sírunk, mert január elején tíz nap alatt három vereség is becsúszott, ami nagyon letörte a lendületüket. Két hónappal később kiszivárgott, hogy a sikerkovács Golovinnak kifele áll a szekere rúdja, ez rögtön még egy botlást eredményezett Debrecenben, illetve a KEK-ből is kiestek a Hypo ellenében.

Mégis saját kezükben volt a sorsuk, de az utolsó fordulóban Vácon nem sikerült behúzni a kötelezőt – a váciak hatalmas küzdőszellemről és sportszerűségről tettek tanúbizonyságot. Minden egyes pályára lépőben mintha elnöküket, Kirsner Erát láttuk volna, nem csoda, hogy a végén az egykori kiváló szélső törölgette az örömkönnyeit! Nem jutottak elődöntőbe a siófokiak.

Nevetünk, mert Bakó Botondnak ugyan nem sikerült előrébb lépnie a Fehérvárral, de az erőviszonyokat ismerve, hatalmas bravúr kellett volna megismételni az egy évvel korábbi ötödik helyet is, vigasztalásképpen két alapembert (Kisst és Mayert) is adott a decemberi Európa bajnokságra a válogatottnak és kislánya már Görbicz-cel passzolgatott. Sírunk? Nem sírunk.

Nevetünk, mert végre stabilizálódni látszik a dunaújvárosi női kézilabda helyzete, ami az eredményességben is megmutatkozott. Az ősszel Érdről lapátra tett Triscsuk volt a legnagyobb nyereség számukra, majd némi meglepetésre harmadik helyen zárták az alapszakaszt. Sírunk, mert két évtizednyi újvárosi pályafutást zárt le Ferling Bernadett, búcsúztatása augusztus 28-án lesz egy nagyszabású gálán.

Érden befejeződött egy korszak

Nevetünk, mert az utóbbi évek legszimpatikusabb csapata (Érd) nagyon mélyről küzdötte vissza magát és (a már említett váci segítséggel) idén is bejutott az elődöntőbe. Továbbá az EHF és a Magyar Kupában is négy közé verekedték magukat, utóbbiban bronzérmet szerezve. Sírunk, mert a tavaly elkezdett kisöprés most folytatódik, az ötéves sikeres periódus után a kezdeti keretből mindössze Janurik és Kisfaludy tart ki Szabó mellett, csodáljuk is ezért őket. Sírunk, mert szétszóródott egy szimpatikus és ütőképes keret, a színek, a név marad, de többé már nem lesz az a csapat.

Nevetünk, mert Győrben magukba tudtak nézni, és ha nehezen is fogadták a tavalyi igazolásokat érintő kritikákat, mostani takarításukkal beismerték a ballépéseiket. Isten nem ver bottal – tartja a közmondás. De tizedel – teszem hozzá. Páratlan sérüléshullám, majd szülési szabadságok miatt elvesztette a csapat a sztárjait, de volt egy szakember még a tarsolyukban, aki nem panaszkodott, hanem a kifacsart gárdával is kihozta a maximumot a szorult helyzetben csapatából: utolsó pillanatig harcban voltak a BL F4-ért, így sikerült legalább egyszer megtölteniük a még festékszagú arénát, amiben félgőzzel is behúzták a tehetetlen Fradi által tálcán kínált Magyar Kupát.

Sírunk, mert hiába virít a négykarikás mezen a „A jövő Győrben épül!" szlogen, továbbra is világválogatottban képzelik el azt a jövőt... Miközben a junior bajnokságot fiókcsapatukkal, a Mosonmagyaróvárral karöltve fölényesen nyerték, a ifi korosztályban pedig épp hogy megelőzte őket a Nemzeti Kézilabda Akadémia.

Nevetünk, mert egy teljesen elcseszettnek tűnő idény fejeződött be konfettiesővel a Népligetben. A szeptemberi, siófoki nyaklevesre azt hittük, hogy épp időben tekeredett a csapatra, de pár nap múlva jött a lipcsei kisiklás, így a Fradinak mindössze annyi dolga maradt őszre, hogy formában tartsa a válogatott játékosait. Nem sikerült. Legtöbbször unottan tologatták a labdát, a régi bajnokok által annyit emlegetett csapatszellem tényleg szellemmé vált, legkorábban Steinbachnak lett elege ebből. A tavaszi 2-3 vereség után egyre hangosabbak lettek az Eleket kritizáló suttogások, Tomori távozásáról legendák születtek, mint ahogyan az öltözőn belüli viszályokról és viszonyokról is. Végül az alapszakasz zárásaként egy sima meccsen legyőzték a szárnyaszegett Győrt. Sírunk, mert ezzel a győzelemmel ha be is fogták az elégedetlenkedők száját, az összképet illetően a problémákat csak besöpörték a szőnyeg alá.

Sajnos, a rájátszás eleje már nem hordozott izgalmakat magában, mint ahogyan a tisztújítás sem a szövetségben. A leköszönő elnök elrendelte, hogy Dr. Kocsis Máté legyen az utóda – és úgy is lett... Az alsóház első meccsén (mindkét kispadon már új edzővel) remek második félidejének és a jó formában levő Tóth Gabinak köszönhetően Óvár nyert a Tromos-csarnokban az MTK vendégeként, így eldőltek a bent maradók és kiesők. Bakó Botiéknak az 5-8. helyekért zajló rájátszásban rögtön becsúszott egy debreceni vereség, de később korrigálták, így egy fordulóval a vége előtt hazai pályán ünnepelhették a hatodik helyet. Orbánék is gyorsan leszögezték, hogy az ötödik helyhez másnak semmi köze, így százszázalékos teljesítménnyel, sikeresen kóstolgatták egymást az idő előtt távozó Golovin helyére érkező dán szakemberrel, Dalmoseval.

Tegnap már tét nélküli volt az udvarhelyi párharc, ennek megfelelően inkább gálázott a két csapat. Szünetre két gólos előnyt szerzett a vendégcsapat, amit meg is duplázott a 36. percre, de ekkor villant Erdősi, 150 mp alatt négy kontrát fejezett be góllal, majd tíz perccel később ismételt: újabb három villámgyors ellentámadás és a meccs eldőlt. Érezte Bakó is, aki a játékvezetőknél addig reklamált, amíg válaszként a „Csak a hiszti!"-t kapta a lelátóról. Ekkor már nem volt a pályán Orbán, a második félidőben csak pár percet vállalt fájó achillesze miatt, amúgy is inkább a távozók és az újoncok voltak a főszereplők.

Az elődöntőket mind a négy csapat inkább csak felkészülésnek használta ki a helyosztók előtt. Pedig Triscsuk és Bulath lövőkedvének köszönhetően kiegyensúlyozottnak indult a belső párharc népligeti meccse, megtörtént az a csoda is, hogy az első félidő derekán Szucsánszki a kispadon találta magát.... Kétgólos vendégelőnynél Elek letörölte Vértenről a port, akinek beállásával megfordult a meccs: az épp azelőtt (a lépcsőn ücsörgő Dávid Kornél örömére) Görbiczet is megszégyenítően cunderező Azarinak megálljt parancsolt, majd három labdaszerzést követően jó helyzetfelismeréssel és gólpasszokkal jeleskedett a lerohanásban, a második félidőben pedig az évtizeddel ezelőtti vébé „Legjobb balszélső" címet kiérdemlő önmagát idézve vágott négy gólt. Apropó, második félidő: összesen 42 gól született a játékrészben, ami inkább gálameccset tükröz, mintsem bajnoki elődöntőt... A második összecsapás (és ezzel a döntős kiléte) még korábban eldőlt, Vérten folytatta a szép búcsúját, Szamoránsky pedig remek tavaszi formáját.

A másik ágon leginkább a kapusokról szólt a párharc, de nem a parádék miatt. Az immár csak NB1-ben érdekelt címvédő négy kapust nevezett, így röviddel szülése után visszatért Lunde, aki megkapta Martintól a lehetőséget a búcsúzásra, nem úgy a másik oldalon Oguntoye, akit a hazai közönség előtt már ettől is megfosztott Szabó Edina. Ja, Herr és Grimsbo is gólt szerzett...

Kovács és Oguntoye belakta leendő otthonát

A bronzcsata nagyon simán kezdődött, de a vihar és áramszünet miatt szünetben lefújt meccset két nappal később újra kellett játszani. A csúszás nem osztott, nem szorzott, ugyanúgy öt gól volt az Érd előnye szünetre: az újvárosi Triscsuk – Bulath páros bombázott rendületlenül, de az érdi fal jól blokkolt, ha pedig áthatolt a labda, Janurik hibátlanul őrizte kapuját, így nem is csoda, hogy a kilencedik percben született az első Kohász-gól. De közben az elakadt lövések törvényszerűen hozták a kontrákat, ami fekszik a bajnokság legjobb szélsőjévé avanzsált Krpeznek, aki termelte is a gólokat rendesen. A második félidőben Oguntoye is jól szállt be, hetest is védett, így nem férhetett kétség, hogy Érd előnnyel utazhat Újvárosba. Mátéfi lányai fogadkoztak nagyon, sokkal kombinatívabb játékkal rukkoltak elő, de az érdiek sem hagyták magukat, sőt, Oguntoye védései után szünetre háromgólos előnyt alakítottak ki.

Aztán az öltözőben ragadtak, mert a Kohász 5-0-s periódussal megfordította az eredményt, de még időben ébredt a vendégcsapat, felváltva vezettek a felek, Kovács alaposan megszórta leendő csapatát, 80 mp-cel a vége előtt ismét kettővel ment az Érd. A Kohász nem hagyta annyiban, 2 mp-cel a vége előtt Vincze szélről egyenlített, így (mily meglepő, csakúgy mint tavaly mindkét meccsen!), büntetők döntöttek, hogy lesz-e harmadik meccs vagy Érd megvédi a bronzérmét. De ez nem volt kérdés (noha a hazaiak egyszer már örültek), mert Gridnyeva bizonyította, hogy nem csak a bajnoki mezőny legidősebb játékosa, hanem még mindig a büntetővégrehajtók réme, ezen a meccsen hatszor is! A szétlövésben Kovács Anna megdobta 750. érdi gólját, Gridnyeva megbabonázta Takácsot is, Érd pedig újból valahonnan a pokol gyomrából visszatérve diadalmaskodott. A bronzérmes csapatot szurkolóik fogadták saját csarnokában, ahol a saját készítésű érmekkel és ajándékokkal díszítették fel és búcsúztatták a távozó kedvenceiket.

A finálé előtt az volt a kérdés, hogy a Fradi képes-e legyőzni önmagát, hisz ez az ezer sebből vérző Győr nagyon is verhető volt. A népligeti összecsapás kísértetiesen hasonlított a márciusira: szünetre elhúzott a Fradi négy góllal, amit utána 7 perc alatt ledolgozott a címvédő. Csakhogy ezúttal nem érték be ennyivel, Szeny és Kovacsics tarthatatlan volt, de az volt Szucsánszki, Pena és Szamoránsky is, Martin pedig talán Lunde kisugárzásában bízott, mert hogy egyelőre nem volt formában, az biztos. Eközben a másik kapuban Tomasevics halmozta a bravúrokat, majd Szikorának sem tudtak betalálni szélről. Löke csak értetlenkedett, hogy merészelnek ellene fújni a bírók, a percek pörögtek a döntetlen állással, az utolsó percben két gólváltás is esett: előbb szerencsésen mindkét oldalon, majd Kovacsics és Szucsánszki bombája akadt be (utóbbi másfél mp-cel a vége előtt, de ezúttal is dicsérendő Vérten helyzetfelismerése!). A büntetők sem döntöttek az öt párbaj után, jöhetett a szétlövés, ekkor húzott nagyot Elek, cserélt a kapuban, Szikora pedig addig táncolt, hogy Korsós egy teniszlabdát sem tudott volna bedobni, a népligeti kapitány pedig megkoronázta élete meccsét (végre rászolgált a kapu mögül rendre felhangzó rigmusra: Szucsánszki egy kézis királylány!), 16. góljával nyert a Fradi.

A győri meccsre úgy utazott a Fradi, hogy most vagy soha, hisz a kifacsart hazaiak nem tudnak egymás után kétszer úgy teljesíteni, mint a fővárosban, meg aztán ott van Tomori fogadalma, aki megígérte, hogy Győrbe távozása előtt még nyerni fog valamit a Ferencváros színeiben. S mivel azóta kiestek a KEK-ből és a Magyar Kupát sem sikerült elhódítani, nem volt más választása, mint győzelemre vezetni aktuális csapatát. Ennek megfelelően is kezdett: rátapadt Lökére, nem engedte labdához jutni, támadásban pedig az első adandó alkalommal beköszönt talpról, közben a rájátszásban Szucsánszki már legalább tucatszor találta meg Szamoránskyt a falban, gólt érően.

Ja, és Pena hozta világklasszis formáját, így a félidő derekára egyértelművé vált, hogy a hazaiaknak nem terem babér. A hazai tábornál népesebb (!!!) és lelkes fradisták nem engedték lazsálni csapatukat, úgy csordogált a meccs , hogy a négykarikásoknak esélyük sem volt az eredmény megfordítására. Pláne úgy, hogy Löke nem csak labdát, levegőt is alig kapott Tomori és Mészáros között, utóbbi nevéhez méltóan radírozta le a pályáról a norvégot, a kapuból pedig Tomasevics magabiztosságot sugárzott, elől pedig rendre betaláltak. Három év után először láttuk Ambros Martint tehetetlennek, mégis erőltette a passzív és fáradt kezdősort, egyedül a távozó Hornyákot aktiválta, de több válogatott játékost is jegelt a padon.

A hajrában mégis felkapaszkodott a hazai gárda (főleg Hornyáknak és Lundének köszönhetően), többször is támadhatott az egyenlítésért, de Tomorinak eszébe jutott az ígérete: három támadásban is főszerepet vállalt! Már javában ünnepelt a Fradi-tábor, amikor az aranyköpéseiről is híres Elek Gábor kiadta az utolsó, de győztes utasítást, a norvég beállós kiállításával kapott még egy Lökést a vendégcsapat, Kovacsicz pedig beállította a végeredményt. Szokták mondani, hogy minden kapcsolatban fordulópont a hetedik év, így az ETO kapcsolata is a bajnoki címmel a hetedik évben szakadt meg, a Fradi pedig nem hagyta megelőzni magát, a bajnoki címek örök rangsorában egyaránt 11-gyel álltak a 15-szörös bajnok Vasas mögött, most már 12-nél jár az újdonsült Bajnokcsapat!

Mámoros ünnep a lépcsőházban

A győriek vendégszeretetét ezúttal is megtapasztalhatták a fővárosiak. Már a kupadöntőn is csak a Fradi-tábor alatti mobil lelátót tolták be, hogy a szurkolók ne férkőzhessenek a játékosok közelébe, ugyanígy jártak el most is a rendezők. A hivatalos ceremónia után a bajnokcsapat tagjai megpróbáltak felmászni az őket végig űző-hajtó sereghez, végül a lépcsőházon keresztül támadták hátba őket, hogy nyolc év után együtt ünnepelhessenek bajnoki címet. Ki ne emlékezne a 2007-es sikerre, amikor a lefújás után elözönlötték a pályát a fanatikus szurkolók. A pezsgős táncikálásról természetesen videófelvételek is készültek.

A szezon felfedezettje: Háfra Noémi

A Ferencváros 1999-es születésű játékosa Laura Steinbach távozása után került be a felnőtt keretbe. Első meccsein szükség volt a népligeti csapatra és szurkolóira jellemző pozitív hozzáállás: biztatták, noszogatták, dicsérték, vigasztalták, labdákkal tömték és éljenezték! A szokásosnál rövidebb lámpaláz után Nóni berobbant, biztos kézzel osztogat, betör, hetest harcol ki, amit be is lő (a finálé büntető párharcában is magabiztosan értékesítette), blokkol, átlövéseket is vállal.

Másfél évtizeddel ezelőtt ugyanígy áradoztunk egy bizonyos Görbicz Anita nevű kislányról, azóta eléggé ismertté vált a neve... Még úgy is tele van energiával és lendülettel, hogy a felnőtt csapat mellett további három sorozatban érdekelt, hisz az NB1/B-ben, az ifjúsági és a junior bajnokságokban is szerepel, eddig 74 mérkőzésen 363 gólt szerzett. Csak így tovább!

Kitölti siófoki szerződését

Orbán Annamária 13 élvonalbeli szezonon van túl (2002 – 2011 Debrecen, 209 mérkőzés, 994 gól, 2011 – 2015 Siófok, 118 mérkőzés, 680 gól) és hiába volt már ezüstérmes, gólkirály, külső szemlélőként az egyik legsikeresebb szezonjának ítélem meg a tegnap befejezettet. Nem csak csapatkapitánya a Balaton-parti együttesnek, hanem a csapat motorja, szíve, lelke és a közönség kedvence. A Cápalányok téli botladozása megtörte az ő lendületét is, hisz addig vezette a góllövőlistát, végül a negyedik helyen végzett a 27 mérkőzésen szerzett 152 találatával. Első helyen Nerea Pena található 163 góllal, akit elméletileg Tóth Gabriella megelőzhet, hisz szombaton még van egy meccse, de kevés rá az esély.

„Még egy évig érvényes szerződésem van, azt mindenképpen kitöltöm. A továbbiakról korai lenne most beszélni. Egyelőre élvezem a játékot, de a 60 perc már kezd sok lenni, pláne ilyen színvonalon. Az is motivál, hogy Dalmosetól megint újat tanulhatok, hisz a skandináv kézilabdából érkezett. Maximális hozzáállást követel, de teljesen más stílusban. A munka megszállottja, igazi őrült" - nyilatkozta a tegnapi meccs után, majd belevetette magát a végtelen fotózkodásba és autogramm osztogatásba.

Ha június közepén Udvarhely utcáin összefutnak Annával, ne lepődjenek meg, hisz minimum egy hetet idén is itthon fog tölteni a családjával.