A rendszerváltás után társadalmunk gyökeresen megváltozott és ennek egyik kihatása a hazai sport összeomlása. Ez alól sajnos városunk sem kivétel, mert habár van egy-két sikeres sportágunk, a többi csak vegetál vagy a megszűnés határán áll.

Az okok sokrétűek, megoldásuk legfőképpen az emberek mentalitásában rejlik.

Hol és mit sportolnak a mai fiatalok?

Miért van az, hogy egyre kevesebb gyerek van a sportpályákon?

És ami engem kifejezetten érdekel: hol és mikor focizhatnak az udvarhelyi fiatalok?

Miért van az, hogy a városbeli sporttermekben vagy a műfüves labdarúgópályákon az esti órákban csak középkorú vagy kopaszodó, pocakosodó öregurak rúgják a labdát?

A válaszokat keresve visszagondolok arra, mikor a 80-as években naponta 1-2 órát rúgtuk a bőrt valamelyik iskola udvarán vagy a tömbházak közti területen a porolót használva kapunak. Persze mindezt az edzés után... És télen-nyáron.

Mi változott az óta?

A társadalom és a mentalitás. Ugyanazok a szülők, akik nemrég még órákat töltöttek a szabadban, ma – engedve gyerekeik kéréseinek számítógépet, videojátékot, „okos telefont" vásárolnak.

Ha csemetéik rossz fát tesznek a tűzre vagy netán rossz jeggyel térnek haza az iskolából, azzal büntetik, hogy szobafogságra ítélik, vagy eltiltják őket az edzésről. Ugyebár ezek nem mozgásra ösztönző cselekedetek? A gyerekek pedig engedve a modern technika és az internet csábításának megelégednek a FIFA videojátékaival egy jó kis grundfoci helyett.

És a focicsapat helyett egy online közösséghez csatlakoznak, ami véleményem szerint nem tudja pótolni a közvetlen emberi kapcsolatokat.

Ehhez társul még a túlterhelt iskolai tevékenység, az angol, román, matematika „pluszórák", a különböző témájú körök, amik természetesen szükségesek, de lehetséges forrásai a fent említett problémának. Itt kell megemlítenem a hazai tanügyi törvényt is, amely heti egy vagy maximum két órában (elemi iskola) állapítja meg a testnevelési órák számát.

Véleményem szerint e tények összessége az ifjabb generáció „elpuhulásához" vezetett, ami abban nyilvánul meg, hogy a fiatalok többsége vagy teljesen távol marad a sportpályáktól, vagy csak alkalomszerűen sportol.

Ez még nem minden

Rohamosan csökken a natalitás, nő a kivándorlók száma, a tömbházak között ma már nem lehet focizni a sok autó miatt, az iskola udvarát nem használhatjuk, mert nem jut pénz a felújításra.

A hazai társadalomban a sport ma nem prioritás, a városi költségvetésekből nem jut pénz az infrastruktúra felújítására, a befektetők nem látnak fantáziát sportbázisok kiépítésében, a közmunka nem divat. Ha nincs pálya, korszerű öltöző, a gyerekek nem is érezhetik jól magukat abban a közegben, ezért inkább távol maradnak.

Udvarhely szinten pedig, ehhez adódik még egy fontos tényező. Felnőtt csapat hiányában, ami ugyebár megint csak pénz kérdése, a gyerekeknek nincs céljuk, nincs motivációjuk, nincsenek példaképeik, ezért egy bizonyos életévet elérve abbahagyják az aktív sportolást és más területek felé irányulnak. Még csak nem is hibáztathatjuk őket, hiszen más választásuk nincs.

Úgy gondolom, hogy sürgős szemléletváltásra van szükség, ellenkező esetben a fiatalok sporttól való elidegenedése tovább folytatódik, és ha nem teszünk lépéseket ennek megakadályozásáért, sportlétesítményeink üresek maradnak.

Erről ismét eszembe jut a székelyudvarhelyi labdarúgópályák állapota. No, de ez már egy másik cikk témája...