Pontosan harminc éve, 1986. július 24-ének napsütötte csütörtök délutánján sporttörténeti esemény színhelye volt a székelyudvarhelyi stadion. A másfél hónappal azelőtt a Bajnokcsapatok Európa Kupáját elhódító Bukaresti Steaua labdarúgócsapata látogatott egy barátságos mérkőzésre, és az akkor harmadosztályban játszó helyi Haladás együttese 4–2 arányban legyőzte.

Bár egy barátságos mérkőzésről volt szó, a találkozót a nyolcvanas évek legnagyobb udvarhelyi sporteseményének nevezhetjük, hisz legkevesebb ötezer néző zsúfolódott be a sétatéri stadionba. Az akkori labdarúgók segítségével megpróbáljuk felidézni a mérkőzés hangulatát és körülményeit. Tudomásunk szerint filmfelvétel nem készült a meccsről, néhány fénykép viszont fennmaradt, ezeket mellékeltük cikkünkhöz.

Szovátáról jöttek át

1986. május 7-e a román labdarúgás egyik legnagyobb sikerének dátuma: e szerdai nap késő estéjén a spanyolországi Sevillában a Bukaresti Steaua labdarúgócsapata elhódította a Bajnokcsapatok Európai Kupáját, miután hosszabbítás és 11-es rúgások után 2–0-ra legyőzte az FC Barcelona együttesét.

A döntő leginkább azért maradt emlékezetes, mert a csapat kapusa, Helmut Duckadam mind a négy büntetőlövést kivédte (Alonso, Alesancó, Pedraza és Marcos lőtték), a román csapatból Majearu és Bölöni kihagyta, míg Balint és Lăcătuş berúgta.

A nagy győzelem után 1986 nyarán a csapat megkezdte a felkészülést a következő idényre – ennek jegyében júliusban Szovátán is edzőtáborozott. A Székelyudvarhelyi Haladás akkori edzője, Fazakas József a Bölöni Lászlóval való jó kapcsolatát latba vetve tudta elintézni, hogy a kupagyőztes csapat egy barátságos mérkőzést játsszon a C osztályos Haladással Székelyudvarhelyen.

Persze akkor sem ment ingyen mindez, a visszaemlékezések szerint a városnak hetven- vagy nyolcvanezer lejt kellett fizetnie a katonacsapatnak a meccsért – ez akkor körülbelül egy Dacia személygépkocsi ára volt.

Duckadam nem jött, a gólok potyogtak

A várva várt napon, 1986. július 24-én, csütörtökön délután öt órától kezdődött a mérkőzés, a stadionba több mint ötezer udvarhelyi zsúfolódott be, a régi fényképeken is jól látszik, hogy a kerítésen is ülnek. Az udvarhelyi Haladás felállása a következő volt: Kiss József – Niţu Marius, Rózsa Árpád, Dezső László, Gergely Csaba – Mihály Imre, Kis Lajos, Mán Ervin, Jére Csaba – Bodoni Sándor, Szávuj Attila (csereként pályára lépett még Szabó, Dombi, Dósa és Frunză). A csapatnál éppen kapuskrízis volt azon a nyáron, Kiss a rivális keresztúri Egyesülés kapusa volt, ő ugrott be erre a találkozóra.

A Steauából hiányzott a sevillai hős, Duckadam, akinek ezen a nyáron kezdődött a betegsége, ami miatt abba kellett hagynia a labdarúgást, helyette Dumitru Stîngaciu védett. A Steaua a kapuson kívül a legerősebb felállásban kezdte a játékot: Iovan, Bumbescu, Miodrag Belodedici, Bărbulescu – Tudorel Stoica, Majearu, Bölöni, Balint – Lăcătuş, Piţurcă, és pályára lépett még Radu II, Bălan és Pistol.

A találkozót egy udvarhelyi játékvezetői hármas, Ilyés László, illetve Gegő Antal és Vajda Antal vezették – sajnos Ilyés és Gegő azóta elhunytak. A Haladás kirobbanó formában kezdte a játékot, a bajnokcsapat pedig nagyon lazán vette a délutáni focibemutatót. A Marosvásárhelyről leigazolt Bodoni Sándor hamar meglépett egy indítással, és a közönség nagy örömére már 1–0-ra vezettek a hazaiak.

Idegesebbek lettek a bajnokcsapat tagjai, Stoica és Bölöni folyamatosan szidták társaikat – ennek meglett az eredménye, jobban kezdtek játszani, és Tudorel Stoica jó tizennyolc méterről lőtt az eredményjelző alatti kapu vinklijébe (1–1). Azonban a félidő vége előtt már 2–1 volt ide, Mihály Imre büntetőből szerzett ismét vezetést, a tizenegyest Szávuj buktatásáért fújta be a játékvezető.

A második félidőben nőtt a Haladás előnye, ismét Bodoni volt eredményes: Mán ugratta ki a támadót, aki a hosszúba vágta a labdát. A katonacsapat a csereként beállt Radu II révén ismét faragott a hátrányból (3–2). Bölöni László lőtt egy hatalmas kapufát, aztán Piţurcă fölé lőtt egy tizenegyest.

A meccs vége felé Szávuj Attila egy jobboldali bedobás után végigkígyózott a védelmen, és Stîngaciut is elfektetve adta meg a kegyelemdöfést a bajnokcsapatnak (4–2). Bumbescu kotorta ki a hálóból a labdát.  

Óriási meglepetésre egy vidéki kiscsapat simán tudta legyőzni az Európa legjobbjának bizonyult Steaua gárdáját, a többezer néző állva tapsolt és harsogta, hogy „Szép volt, fiúk!".

Néhány sor az újságokban

A neves sporteseményt az akkori megyei sajtóorgánumok, a Hargita és az Informaţia Harghitei újságok is beharangozták, de a találkozó másnapján alig néhány soros hír jelent meg a meccsről. Az Informaţia Harghitei 1986. július 25-ei száma ennyit jegyez meg a találkozóról: „Ieri, la Odorheiu Secuiesc, echipa locală de fotbal Progresul, din divizia C, a învins, într-un meci amical, formaţia Steaua Bucureşti, cu scorul de 4–2 (2–1)."

A Hargita ugyanezen a napon már valamivel több információt közölt: „Tegnap Székelyudvarhelyen a helyi Haladás C-osztályos labdarúgócsapata barátságos mérkőzésen 4–2 (2–1) arányban legyőzte a fővárosi Steaua együttesét. Gólszerzők: Bodonyi (2), Mihály (büntetőrúgásból) és Szávuly, illetve Stoica és Radu II. A Steaua kihagyott egy 11-est (Piţurcă révén)."

Akkoriban nem illett világgá kürtölni, hogy az agyonajnározott Steaua sima vereséget szenvedett egy vidéki, ráadásul magyar kiscsapattól. A Steaua és Haladás játékosainak a stadion mellett kellett volna együtt vacsorázniuk, de a bukarestiek ezt visszautasították, azonnal buszra ültek és távoztak, az udvarhelyi játékosok így maguk között ünnepelték a győzelmet.

A plakát ma is megvan

A mérkőzést természetesen napokkal azelőtt plakátokon hirdették a városban, akkoriban ez volt az egyetlen módja a „reklámnak", a mérkőzésre pedig műsorfüzet is készült. Ezekből maradt meg néhány példány, nekünk is sikerült mindkettőnek a nyomára akadni.

Az akkor tizenéves Szigyártó János is ott volt a mérkőzésen, a plakátot és a műsorfüzetet azóta is ereklyeként őrzi több más, hasonló sportdokumentum mellett az akkori csapat lelkes rajongója.

Mi lett velük?

Az akkori udvarhelyi futballisták többsége ma is Székelyudvarhelyen él és dolgozik, többségük ötvenes-hatvanas éveit tapossa. A labdarúgást e játékosok többsége 1990-ben vagy az azt követő években abbahagyta, zömüket azonban még évekig lehetett látni a városi kispályás bajnokságban vagy a székelyföldi öregfiúk-tornákon – néhányukat még ma is.

A kapus, Kiss József a kilencvenes évek elején sokáig az udvarhelyi Hargita hálóőre volt, jelenleg egy pékségben dolgozik. Niţu Marius erdész lett, Rózsa Árpád nyomdában dolgozik, Gergely Csaba vagyonőr egy üzletben, Kis Lajos ifjúsági csapatok edzője az SzFC-nél. Mihály Imre, Szávuj Attila, Jére Csaba nyugdíjasok, Bodoni Sándor a fémiparban dolgozik, Mán Ervin vállalkozó. Dezső László a kétezres évek első felében autóbalesetben elhunyt.

Közülük hárommal, Mihály Imrével, Mán Ervinnel és Kis Lajossal a helyszínen, a városi stadion gyepén találkozunk. Mihály Imre még egy régi labdát is kivesz a raktárból és megmutatja, hogy harminc éve hogyan lőtte be Dumitru Stîngaciunak a tizenegyest.

Mihály a csapatban védekező középpályás volt, ő lőtte a tizenegyeseket és a szabadrúgásokat is – mint mondja, mindig jobb lábbal lőtt, a Steaua kapusának is jobbal, jobb sarokra lőtt, Stîngaciu balra ment el a lövésnél.

A brassói származású, akkor 22 éves kapus később ötszörös válogatott lett, majdnem kétszáz meccsen védte a Steaua kapuját, jelenleg Oroszországban kapusedző.

„Idejöttünk, s megaláztak!"

Mán Ervin arra emlékszik vissza, hogy neki egy néző a meccs után mesélte, hogy a lelátó mögött az akkori Steaua-edző, Jenei Imre és segédedzője, Anghel Iordănescu vitatkoztak. „Én nem hallottam, csak mondta egy illető nekem, hogy Iordănescu a következőket mondta Jeneinek: Imi bácsi, szépen megmondtam, hogy ne jöjjünk ide, mert Szovátán megmondták, hogy ezeknek nagyon erős, szenzációs csapatuk van. Idejöttünk, s megaláztak!" – emlékszik vissza Mán, aki a Marosvásárhelyi Electromureș ifije volt, 1984-ben jött a Haladáshoz.

Kis Lajos mindössze 17 és fél éves volt akkor, a Haladás ificsapatából akkor került be a csapatba baloldali középpályásként. Meg is mutatja, hogy az első gól honnan ment be a Steaua kapujába, azt Bodoni ballal zúdította be.

Szép emlékként maradt meg nekik a harminc évvel ezelőtti győzelem, de visszaemlékezésük szerint nekik is egy meccs volt a sok közül – nyilván, hogy volt presztízse a meccsnek, de akkoriban hozzá volt szokva az együttes ahhoz, hogy neves, elsőosztályú focicsapatok jöttek felkészülési vagy kupameccset játszani.

Az udvarhelyi futball történetének egyik legfényesebb napja volt 1986. július 24-e, mert nem sok csapat büszkélkedhet azzal, hogy – még ha barátságos meccsen is – megverte az akkori, BEK-győztes Steauát.