Habár a ködös Albion a futball őshazája, az angolok évtizedekig vonakodtak részt venni a világ labdarúgó életében hazájukon kívül. A hatvanas években viszont már szerettek volna vb-tornát rendezni – ezt 1966-ban meg is tehették. Ez a foci-vb több dologról is híres maradt: a televíziók már élőben közvetítették a meccseket, hosszú kihagyás után a házigazda csapat nyert – nekünk, magyaroknak pedig a brazilok legyőzéséről. Érdekes, van olyan feltevés is, hogy az angoloknak nem feltétlenül tett jót ez a világbajnokság.

Az előző vb-khez hasonlóan bonyolították le a tornát: a 16 csapat négy négyesbe került, a csoportonkénti két továbbjutó pedig kieséses rendszerben folytatta. Románia nem jutott ki, a Baróti Lajos vezette magyar csapat pedig jól szerepelt: habár Alberték kikaptak a portugáloktól, a címvédő brazilokat és Bulgáriát egyaránt 3-1-re elintézve jutottak tovább.

A brazilok elleni meccs Magyarország vb-történetének egyik legemlékezetesebb találkozója: a liverpool-i Goddison Parkban Bene gyönyörű szóló után lőtt gólt, ezt még Tostao kiegyenlítette, de Farkas szenzációs kapáslövésére és Mészöly Kálmán tizenegyesére már nem volt válaszuk a Pelé nélkül felálló braziloknak, akik a portugáloktól elszenvedett vereségükkel ki is estek a folytatásból.

Volt itt még meglepetés: Észak-Korea az olaszokat és Chilét is megtréfálta, a negyeddöntőben pedig kis híján az Eusebio nevével fémjelzett portugálokat is (3-0-ra vezettek az ázsiaiak, végül 5-3-ra vesztettek). A magyarok a szovjetektől „véreztek el" 2-1-re, a nyugatnémetek Uruguay-t ütötték ki 4-0-lal, az angol-argentin csatában a házigazdák nyertek 1-0-ra, utóbbin iszonyatos durvaságok folytak a pályán.

Két hatalmas csata volt az elődöntőkben: a német-szovjet összecsapást a fiatal Beckenbauer bombagólja döntötte el (2-1), az angolok a portugálokat állították meg szintén 2-1-gyel. A gólkirály Eusebio lett 9 találattal, a bronzmeccsen a szovjeteket győzték le 2-1-re.

A Wembley-ben megrendezett döntő egy vitatott gól miatt emlékezetes: a csata hosszabbításba torkollott (a németek az utolsó percben egyenlítettek a rendes játékidőben), ahol Hurst lövése a gólvonal elé pattant a kapufáról – ám a szovjetunióbeli (azerbajdzsáni) partjelző ezt gólnak látta.

Percekig vitatkoztak a játékosok és játékvezetők, végül a gól maradt. Hurst azonban még lőtt egyet a végén s ezzel minden eldőlt.

A döntő:

1966, július 30., London, Wembley-stadion, 98 ezer néző, vezette: Gottfried Dienst (svájci)

Anglia - NSZK 4-2 (1-1, 2-2, 3-2)

Anglia: Banks - Cohen, Stiles, J. Charlton, Wilson - Moore, Ball - Hurst, B. Charlton, Hunt, Peters.

NSZK: Tilkowski - Höttges, Beckenbauer, Schulz, Schnellinger - Weber, Haller - Seeler, Held, Overath, Emmerich.

Gólszerzők: Hurst (18., 101., 120.), Peters (78.), illetve Haller (12.), Weber (90.)