A labdarúgó világbajnokságoknak színes, érdekes története van még röviden is – manapság a dvd-k, illetve a vdeómegosztók segítségével visszanézhetők a legjobb meccsek, döntők, a legfordulatosabb, legizgalmasabb találkozók. Sorozatunk első részében az első három vb-t, a harmincas években lezajlott tornákat elevenítjük fel.

Uruguay, 1930 – Az első nekifutás

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1904-ben alakult meg – már ekkor felvetődött az ötlet, hogy egy olyan, világméretű tornát rendezzenek, amin a szervezetbe belépő országok csapatai vennének részt. A foci feltalálóinak számító angolok azonban vonakodtak támogatni az ötletet, s ekkor még általános érdektelenség is jellemezte a világ labdarúgását. Az olimpiák azonban megtörték a jeget, s 1930-ban elérkezett az idő, hogy rendezzenek egy világbajnokságot.

A rendezési jogot Uruguay kapta, mert vállalta, hogy a helyszínre utazó csapatok ellátását is fedezi. Az angolok nem utaztak el.

A 13 résztvevő közül azonban csak négy volt európai: Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia, a küldöttségek hajóval tették meg az utat Dél-Amerikába, ahol a rendező uruguayiak nyolc hónap alatt egy új stadiont (az Estádió Centenariót) építettek Montevideóban. A meccsek többsége itt zajlott, a csapatokat három hármas és egy négyes csoportba sorsolták, a csoportgyőztesek jutottak tovább az elődöntőkbe.

Az európaiak közül Jugoszlávia szerepelt jól (megverték a brazilokat is, 2-1-re), az egyenes kiesési szakaszba jutott még az Egyesült Államok, illetve Argentína és a házigazdák – utóbbiak a románokat verték meg 4-0-ra, akik azelőtt Perut győzték le 3-1-re. Az elődöntők nem hoztak nagy csatákat: a két dél-amerikai válogatott valósággal lesöpörték ellenfeleiket, az argentinok az amerikaiakat, az uruk pedig a jugókat verték egyaránt 6-1-re. Kisdöntőt nem tartottak, mindkét vesztes bronzérmes lett.

A döntőben a gauchók nagyon jól tartották magukat, az első félidőben vezettek is – megvolt a támogatásuk is, hiszen húszezer szurkolójuk jött a meccsre, de a házigazdák a második játékrészben nem kegyelmeztek nekik, így az olimpiai címeik mellé az első vb-győzelmet is elkönyvelhették, a kiírás szerint pedig a Jules Rimet-kupát (a FIFA-elnök nevéről elkeresztelt, a győztesnek járó ereklyét, amit a francia Abel Lafleur készített 18 karátos aranyból: 30 cm magas, 1,8 kg volt), négy évig őrizhették. A vb gólkirálya, Stabile az argentinoktól került ki (8 gól).

A döntő:

1930 július 30., Montevideo, Estadio Centenarió, 93 ezer néző, vezette: John Langenus (belga).

Uruguay - Argentína 4-2 (1-2)

Uruguay: Ballestrero - Nasazzi, Mascheroni - Andrade, Fernández, Gestido - Dorado, Scarone, Castro, Cea, Iriarte

Argentína: Botasso - Della Torre, Paternoster - J. Evaristo, Monti, P.A. Suárez - Peucelle, Varallo, Stábile, M. Ferreira, M. Evaristo.

Gólszerzők: Dorado (12.), Cea (57.), Iriarte (68.), Castro (89.), ill. Peucelle (20.), Stábile (39.)

Olaszország, 1934 – Foci a diktatúrában

A második foci-vb-t már Európában játszották: azért esett a választás Olaszországra, mert ebben az országban több nagyobb stadion volt már ebben az időben, az országot vezető Benito Mussolini pedig nagyon szerette volna kedvenc csapatát világbajnoknak látni.

Mind a magyar, mind pedig a román válogatott jelen volt: a legjobb nyolc közé csak európai csapatok kerültek, a brazilok és az argentinok nagyon hamar csomagoltak. A címvédő Uruguay azonban el sem jött, hivatkozva több európai csapat négy évvel ezelőtti távolmaradására.

A magyarok Egyiptomot győzték le 4–2-re (Teleki, Toldi 2, Vincze), a románok a későbbi ezüstérmes csehektől kaptak ki 2–1-re úgy, hogy még ők vezettek az első félidőben Dobai góljával. A többi eredmény: Olaszország–Egyesült Államok 7–1, Németország–Belgium 5–2, Ausztria–Franciaország 3–2, Spanyolország–Brazília 3–1, Svájc–Hollandia 3–2, Svédország–Argentína 3–2.

A második körben már a magyarok (Szabó A. – Vágó, Sternberg – Palotás, Szűcs, Szalay – Markos, Avar, Sárosi, Toldi, Kemény) is kiestek, a „sógorok" 2-1-re nyertek Bolognában, a magyar gólt Sárosi szerezte.

A németek megverték a svédeket 2–1-re, a csehszlovákok pedig Svájcot (3–2), míg a házigazdák nagyon kemény csatá(ka)t vívtak a spanyolokkal: 1–1 volt az első meccs (hosszabbítás után), s mivel akkor még nem tartottak büntetőpárbajt a továbbjutásért, a meccset ismételték, s ezt már 1-0-ra hozták az olaszok.

Az elődöntőkben: Csehszlovákia–Németország 3–1 (1–0) és Olaszország–Ausztria 1–0 (1–0). Tartottak bronzmeccset, itt a németek 3-2-re verték az osztrákokat.

A döntőt Rómában tartották, ahol Mussoliniék igencsak megijedtek, de a hosszabbításban egy kedvtelésből focizó multimilliomos, Schiavio gólja eldöntötte a meccset. Schiavio gólkirály is lett, de hozzá hasonlóan a cseh Nejedly és a német Conen szintén négy gólt szereztek.

A döntő

1934. június 10., Róma, PNF stadion, 45 ezer néző, vezette: Ivan Eklind (svéd).

Olaszország–Csehszlovákia 2–1 (0–0, 1–1, 1–0)

Olaszország: Combi – Monzeglio, Allemandi – Ferraris, Monti, Bertolini – Guaita, Meazza, Schiavio, Ferrari, Orsi.

Csehszlovákia: Planicka – Ctyroky, Zenisek – Kostalek, Cambal, Krcil – Junek, Svoboda, Sobotka, Nejedly, Puc.

Gólszerzők: Orsi (81.), Schiavio (95.), illetve Puc (74.).

1938, Franciaország – Az első magyar ezüstérem

A franciaországi vb-be beleszólt a politika is, 15 együttes jelent meg, mert közben Németország bekebelezte Ausztriát, így a svédek játék nélkül jutottak tovább. Csoportkör itt sem volt, egyenes kiesési rendszerben folyt a torna.

Románia és Magyarország csapatai részt vettek, előbbi azonban kiesett az első körben: Kubával 3-3-at játszott, a megismételt mérkőzést 2-1-re elveszítette.

A magyar csapat nagyon jól szerepelt ezen a világbajnokságon: Sárosi doktorék először Holland-Indiát verték el 6–0-ra (Kohut, Toldi, Sárosi dr. 2, Zsengellér 2), majd a Svájc elleni 2-0-ás győzelem (Sárosi dr., Zsengellér) már az elődöntőbe jutást jelentette.

Az elődöntőben a svédek vezettek a magyarok ellen, de Zsengellér vezérletével 5–1-es magyar győzelem született (Jacobsson – öngól, Titkos, Zsengellér 2, Sárosi dr.), míg az olaszok 2–1-re verték a brazilokat.

A bronzérmet a dél-amerikaiak szerezték meg, a kisdöntőt 4–2-re hozták a svédek ellenében, a torna gólkirálya is közülük került ki Leonidas személyében (8 góllal), megelőzve Zsengellért, aki hetet lőtt.

A döntőben a magyar csapat addigi megszokott összeállítását meglepetésre kissé felforgatta dr. Dietz Károly szövetségi kapitány ezt később sokan felrótták neki. Az olaszok viszont nagyon jól játszottak a párizsi döntőben, eléggé sima győzelmet arattak a magyarok ellen. A magyar ezüstérem szépen csillogott, de ezt abban az időben nem értékelték nagyra.

A döntő:

1938 június 19., Párizs, Olympique de Colombes stadion, vezette: Capdeville (francia)

Olaszország - Magyarország 4-2 (3-1)

Olaszország: Olivieri - Foni, Rava - Serantoni, Andreolo, Locatelli - Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi.

Magyarország: Szabó - Polgár, Szalay - Bíró, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi dr., Zsengellér, Titkos

Gólszerzők: Colaussi (5., 35.), Piola (16., 82.), illetve Titkos (7.), Sárosi dr. (70.)