Szőke Emese és Bíró Enikő. A Székelyudvarhelyi Vasas Femina női labdarúgócsapatának két alapembere. A két csapatkapitány. Előbbi a felnőtteknél, utóbbi az ifi csapatnál. Enci 15 éves, Emese nem árulja el a korát, mert mindenhol leírták, hogy ő a legöregebb a csapatban.

Lassan oldódtak az interjú alatt, de néha egymás szavába vágnak. A végére már nevetgélve mesélték a sztorikat. Szerintük a legszebb, legnőiesebb csapat az övék.

Székelyföldön az a mondás, hogy az asszonynak a fakanál mellett van a helye, a kislány babázzon, ne pedig a labdát rúgja. Ti hogyan kerültetek kapcsolatba a focival?

B. E.: Kicsi koromban sem igazán babáztam, rendre az unokatesóimmal fociztam. Vagyis, csak futottam a labda után. Mindig bennem volt, hogy egyszer majd én is megtanulok, megmutatom nekik, hogy tudok jól játszani. Mikor meghallottam, hogy indul a lányok számára is az edzés, jelentkeztem. Egyre jobban ment, lassan a nagycsapatba is bekerültem.

Sz. E.: Tizenkét évet gyephokiztam, de abbamaradt az árvíz után. Egy évig az első alkalommal indított női focicsapatban is részt vettem. Aztán jött a Vasas, itt ragadtam. Közben az egyetemre is jártam. Az egyik legrégebbi tag vagyok, egyben csapatkapitány is.

Ez mivel jár?

Próbálok úgy viselkedni, hogy a többiek felnézzenek rám. Meccsen arra figyelek, hogy mindenki azt tegye, amit azelőtt megbeszéltünk. Nem csak az edzésen és a mérkőzéseken találkozom a lányokkal, hanem a mindennapi életben is.

Miben különbözik a női a férfi focitól?

B. E.: Két más világ. Ég és föld. A fiúk már alapból érzik a labdát.

Sz. E.: Eleve lassabb a játék nálunk, technikailag sem vagyunk annyira fejlettek. Romániában még gyerekcipőben jár az egész. Foglalkozom a legkisebb csajokkal a csapatnál, látom, hogy teljesen másképp rúgják a labdát, mint a fiúk. A lány fél, nem mer fejelni.

Hetente hányszor tréningeztek, ezek miről szólnak?

B. E: Három alkalommal, egy foglalkozás másfél óra. Van, amikor egy kicsivel több. Inkább játszunk, sprintek, szaladás, ilyesmi. Arra összpontosít az edző, hogy jobban bírjuk szuflával a pályán.

Sz. E.: Nem volt edzőtáborunk a pénzhiány miatt. Most meg arra kell összpontosítanunk, hogy az elmaradt dolgokat bepótoljuk. A labdajátékunk sem a legjobb. Fele edzés a fizikai dolgokkal megy el, fele a játékkal.

Kaptatok már cikizést, amiért fociztok?

Sz. E.: Az egyetemen a gimnasztika tanárom kifejezetten utálta, hogy focizom. Azzal jött, hogy az nem lánynak való sport. Inkább balettezzek, vagy kézilabdázzak. De ne focizzak.

B. E.: Felnőttektől, ezen belül nőktől kapok hideget-meleget. Számukra furcsa. Azt állítják, nőiesebbek kellene legyünk, ne pedig ilyen férfi sportágat űzzünk. Régebb kézilabdáztam, de eljöttem a foci miatt. A fiúktól pozitív visszajelzéseket kaptam.

Mindkettőtöknek van viszonyítási alapotok más sportággal szemben. Azok valóban inkább nőiesebb sportágak, mint a labdarúgás?

Sz. E.: Ez csak itthoni felfogás. Már több európai országban már régóta van női foci. Ott nem újdonság ez. Itthon ez idegen, de jó, hogy Udvarhelyen egyre nagyobb teret hódít.

Emese, mivel csaljátok le a lányokat az első edzésre?

A szülőknek azt mondom, hogy nagy a jövő a női fociban van. Sokkal nagyobb a lehetőség, hogy odakerüljenek a válogatotthoz, a világjáráshoz. Enciék is sokat utaznak, mert ő benne van a korosztályos nemzeti együttesben. Nagy lehetőségek vannak, sokkal több, mint például a kézilabdában. Ott rengeteg játékos van, itt még kevés, így egyszerűbb.

Enci, jelentett neked problémát, hogy magyarként vagy a román válogatottban?

A sportnyelvvel elég hamar megbarátkoztam. Folyamatosan azt hallom. Ha nem értem, akkor megnézem, mit csinálnak a csapattársaim, az alapján pedig elboldogulok. Inkább az elején volt nehéz a beilleszkedés, most már semmi probléma sem adódik. Más ott játszani, sokkal gyorsabb a játék is.

A mindennapi életben a stoplist a magas sarkú cipő váltja?

B. E.: Nálam változó, van, amikor az egyik nap magas sarkúban megyek az iskolába, van amikor sportcipőben. Attól függ, milyen kedvem van.

Sz. E.: Hát, rajtam magas sarkú cipőt csak banketten láttak. A sportosra szavazok. Bulikba kicsit másképp öltözöm. Smink évente 4-5-ször van rajtam. Én így érzem jól magam.

A pályán mennyire figyeltek, hogy nők legyetek, hiszen elég sok férfiszurkoló néz a lelátóról?

B. E.: Meccs előtt tükörbe nézünk, hogy a haj azért álljon jól. A találkozó hevében már ezzel nem foglalkozunk.

Pasizásnál plusz pont, hogy ti fociztok? Hogyan fogadják a fiúk, amikor megtudják, hogy labdarúgók vagytok?

Sz. E.: Nekem sosem volt ez probléma. Plusz pont. Mondjuk, nem azon pasiknál, akik a cicababákra buknak.

B. E.: Szerintem előny, mint hátrány.

A meccs alatt mennyire kap el a hév?

Sz. E.: Elég finom vagyok, sajnos. De ez már kicsi korom óta így van. A játékvezetőnek néha odaszólok.

B. E.: Ha valaki kiakaszt, betart, amikor a bíró nem figyel, próbálom visszaadni. Ilyenek vannak.

Az edzőtök eléggé temperamentumos. Rátok milyen hatással van, hogy ha hibáztok, akkor megkapjátok a magatokét?

Sz. E.: A morált leviszi. Egyszer elsírtam magam egy meccsen. Iaşi-ban játszottunk, nem éreztem annyira hibásnak magam, de úgy leordította a fejem, hogy nem tudtam tartani magam. Kértem, cseréljen le, de azt ő meg sem hallotta.

B. E.: Nálam is volt hasonló eset. Próbáljuk minél gyorsabban túltenni magunkat ezeken.

A fiúk a férfiasságukat védik egy szabadrúgásnál, nálatok ez hogy van?

B. E.: Nekünk a mellünkre kell figyelnünk. Az talán fájdalmas tud lenni, ha egy lövés eltalálja.

Kiknek ajánljátok, hogy kipróbálják a női focit?

Sz. E.: Mindenképp fiataloknak. Tíz év alattiaknak, mert ők gyorsan fejlődnek, hamar megtanulják a szükséges dolgokat. Később ez már sokkal nehezebb, vagy lehetetlen is.

Milyen lesz a jövő? A női fociban látjátok a folytatást?

B. E.: Hobbi szinten csinálom, de próbálom rendszerességgel tenni. Ha lenne egy komoly lehetőség, akkor legyek arra kész, hogy meglépjen a következő szintet. Időm még van, összejöhet bármi.

Sz. E.: Ha a focinál maradok, akkor az edzői munka érdekel. Ha játszani kell, akkor kisegítem a csapatot. Beiratkoztam az edzőképzésre, női fociban tevékenykednék.