Az elmúlt három hétben megtettem szinte ötezer kilométert. Székelyudvarhelyről indultam, Magyarország és Szlovákia érintésével pedig a labdarúgó Európa-bajnokság egyik társrendezőjének hétköznapjaiba kukkanthattam be. Most ismét itthon.

Egészen pazar látvány volt. Tudom, rengetegen irigyeltek, egyeseknek minden álma, hogy eljussanak egy világversenyre. Nekik üzenem, hogy kövessék az álmaikat, ne kelljen egyszer szerteoszlatniuk még azelőtt, hogy láttak volna egy Eb-t vagy vébét.

Álmodni nyitott szemmel is lehet. Egyik reggel rémálomszerűen ugrottam ki az ágyból. Nem tudtam egy pillanatig, hogy hol vagyok, merre is kell tartanom. Nem csodálkoztam.

A második foci-Eb volt,

amelyiken szereplőként részt vehettem. Igen, szereplője voltam, még akkor is, ha nem játszottam egyetlen percet, egyik meccsen sem. Még csak nem is integettem, ahogy a barátaim többsége kérte. Újságíróként legalább akkora kihívás egy kontinenstorna, mint egy játékosnak.

Az élete is hasonló. Temérdek utazás, kis belekóstolás a házigazda ország életébe, majd meccsek. Az edzés kimerül abban, hogy anyagot gyűjtesz, és megosztod ezeket a külvilággal. Rájössz, hogy Iniesta zseniális a pályán, a mindennapi életben pedig ugyanolyan egyszerű ember, mint bármelyikünk. Sápadt, remegő kézzel igazítja a szájához a mikrofont, már csak azért is, mert az előtte beszélő magasabb volt nála.A spanyol klasszis ugyanis 170 centi magas.

Slaven Bilic, a horvátok mestere a könnyeivel küszködött, amikor az utolsó meccsét követő sajtótájékoztatón búcsút intett a válogatottnak. Ekkor eszméltünk rá, hogy az a képernyőre és újságok hasábjaira zárt világ, mely számunkra megfoghatatlannak tűnt, mennyire reális. Mennyire emberi.

Ahogy hömpölyögsz a tömeggel,

azt sem tudod, milyen nap van az Eb-n. Csak azt, hogy éppen melyik városban tartózkodsz, mikor kezdődik a meccs, és kik játszanak. A folytatásról is csak annyi jár a fejedben, hogy a lefújás után mikor indul a vonatod. Mert két nap múlva már más a helyszín, a szereplők.

A körítés viszont ugyanaz. Megkeresed a stadiont. Elkészíted a fotókat, ha marad időd, beugrasz a városba. Aztán várod, hogy megfújják a sípot. Gyönyörködsz az előadásban, de az is lehet, hogy hatalmasakat ásítasz. Mégis másmilyen az unalom a lelátón és más a képernyő előtt.

Vagy akár megihatsz egy sört. Mert az UEFA ezt is engedi. Nagyon sokan bele is esnek a csapdába. Nem is akármilyenbe. Nem elég, hogy a benti ár duplája a kinti kocsmaárnak. Vagyis 12 lejbe kerül az élmény, hogy az Eb találkozóját élőben nézheted, közben szürcsölöd a világ talán legjobb sörét. Mennyei párosítás. Annyira mennyei, mintha gumibabával feküdnél le Claudia Schiffer helyett. Ugyanis a sör alkoholmentes.

Hazatértem,

és mindenki azt kérdezi, miért ilyen korán. Miért nem vártam meg a végét? Adhatnék bármiféle választ. Amikor benne vagy, nem érzed, hogy mikor van az eleje, hol a vége. Legfeljebb ha a menetrendre rápillantasz. Minden akkor kezdődik, amikor beszállsz a körhintába. Akkor zárul, amikor megállítod, vagy kiszöksz belőle. Nem akkor, amikor a győztes magasba emeli a serleget.

Leültem a székre. Amíg ezeket a sorokat írom, a test még mindig az utazás mozgásait követi. Lehet, most is tart valahova: Poznańba, Wroclawba, Gdanskba vagy éppen Varsóba.

De az is lehet, hogy Kijevbe...