A lengyelek Csíkországában játszották csütörtök délután a labdarúgó C csoport második fordulójának rangadóját. A házigazdák úgy tartják, Poznań a pityóka fellegvára, a zöldség fővárosa.

Wroclawból érkeztem a meccsre Poznańba. 170 km-es útszakaszról volt szó. A személyvonatot választottam, hogy betekintést nyerjek a lengyel vonatok nem túl híres pontosságába, és hogy teszteljem a hazai és a lengyel közötti különbséget.

Az utóbbi győzött: a minőség egészen fapados volt, azaz inkább műanyagpados. Piros székeken a szerencsésebbje ült, a többiek álltak. Viszonylag tisztaság volt, nem érezhető az otthoni CFR-szag sem. Az emberek pedig igazán barátságosak.

Nem zötyög, nem siet

Nem hazudtolta meg önmagát a személyvonat. Mivel minden más szerelvényt el kellett engednie, vagy be kellett várnia, egyes állomásokon 10-15 percet is elidőzött. Az utazóközönség egészen úrinak mondható. Főképp diákok, szurkolók, akik ugyancsak a meccsre igyekeznek. Néhány idősebb házaspár. Civilizált viselkedés, a fő téma itt is természetesen az Európa-bajnokság.

A mozdonyvezetőnek nem volt sürgős, hogy megérkezzen Poznańba, az út végére összeszedett 40 perces késést gyűjtött be. Az emberek viselkedésa alapján ez nagyon is megszokott, semmiképp sem hasonlít svájci testvérére a tömegközlekedésnek ez a fajtája.

Lehűlt az idő a kontinenstorna lengyel részében. Az előző napi nyarat ősz váltotta, 13-14 fokot mutatott a hőmérő. A horvát fanatikusoknak sem ízlett annyira a sör, inkább koccintottak valami jó olasz borral.

Kedvenceik egy győzelemmel

a legjobb nyolcba lőhették volna magukat. Az ír whisky már lecsúszott a torkukon, az első játéknapon 3–1 arányban verték a szigetországiakat. Az olaszok korábban a spanyolokkal csaptak össze, megmutatták, hogy számolni kell velük is, 1–1-es döntetlen lett a csata vége.

A poznańi meccset jobban indította a talján gárda, rendre Balotelli keltette a feszültséget a horvátok kapujának előterében, igaz, nem jutottak el valódi helyzetig. A sakktáblások nemcsak a várost foglalták el a nap folyamán, hanem a lelátó nagyobb részét is, de az is meglehet, hogy az olasz drukkerek mosódtak bele a stadion kék székeibe. Nem kis meglepetésre nem volt telt ház, bőven volt üres hely.

Az első félidő nagyon a biztos játékról szólt, egyik gárda sem kockáztatott, így a közönségnek önmagát kellett szórakoztatnia. Itt is a piros-fehérek voltak elemükben, gyakran felhangzott a „Hrvatska!" rigmus. Egy gól nagyon jót tett volna a meccsnek.

A 36. percben Marchisio lábán volt, hogy előnybe hozza az olaszokat, a kapus Pletikosa mindkétszer remekül blokkolta. Három percre rá már ő is csak a gólvonal után ért bele a játékszerbe. Pirlo remekül csavart be egy szabadrúgást húszról, a büntetőterület csücskének közeléből.

Hogy jót tett-e a gól?

Azt elhozta a második játékrész, mivel a szünetig már kevés volt. A szusszanáskor érdekes statisztikát szolgáltatott az UEFA: az olaszok a másfél meccs alatt összesen tízszer küldték az ellenfél kapujának területére a játékszert, ezzel pedig ennek a ranglistának az élén állnak az EURO 2012 során.

A játék képe viszont nem változott. Modric előtt volt egy kisebb egyenlítési lehetőség, de nem tudtak a horvátok felpörögni. A drukkerek jelzésként két petárdát is a játéktérre dobáltak, hadd izzítsák fel a kedélyeket.

A horvátok gólfelelőse, Mandzukic a semmiből rúgott gólt. Nem szerette volna, hogy a kvartett utolsó meccsén kelljen élet-halál-harcot játszania együttesének. A 72. percben elfeledkeztek róla a védők, volt ideje lekezelni a labdát, estében, közelről védhetetlenül vágta be. A harmadik találata volt az Eb-n.

Maradt az 1–1 egy olyan párharcban, melytől sokkal többet vártunk. A döntetlen jó mindkét félnek, életben maradtak a továbbjutási esélyeik. Nekem meg megmaradt a személyvonatozás élménye. Még jó, hogy visszafele a lengyel kolléga szállított.