Egyenes gondolkodású, kimért mérnök emberrel ülünk szemben. Hatalmas teherbírással végzi huszonéve azt a munkát, amiben kevés a dicséret, és annál több a hibavadászat.

A nőkről ne kérdezzenek, arról nem tudok beszélni – mondja huncut mosollyal szája szegletében a társalgásunk elején, és a továbbiakban is nagy tisztelettel említi a feleségét. A labdázást nem nőtte ki, a lelkesedéséből érződik, ez kapcsolja ma is, ötvenen túl az almási és udvarhelyi gyermeki énjéhez.

Kissé bánatosan mutatja az üres polcokat. A futballkupáit, amikre olyan büszke, már hazavitte az irodájából, nem fognak látszani a fotókon. „Én szereztem őket, elvittem, ne legyenek itt olyasvalakinek, akinek esetleg egyáltalán semmi köze a focihoz".

Kevesen tudják elérni, amit ő tudott: két polgármester nyolc-nyolc éves mandátumát „élte túl" a polgármesteri hivatalban kulcspozícióban. Hétfő óta már nem ő a városháza műszaki igazgatója, csak visszajár besegíteni, a júniusi helyhatósági választásokat követően Homoródalmás polgármesteri tisztségét kívánja betölteni. A régi és az új kihívásokról beszélgettünk.

Homoródalmásról, ahonnan származik, nekem elsősorban Szabó Gyula regényei, a Gondos atyafiság, illetve a Gólya szállt a csűrre kötetek világa jut eszembe, amelybe ön épp beleszületett az ötvenes évek végén. Hogy emlékszik vissza az akkori Almásra, illetve a gyerekkorára?

Akkoriban Szabó Gyula még részese volt Almásnak, hiszen gyakran járt haza, sőt szomszédok is voltunk, három-négy ház választott el a házuktól, mi is a Szabó utcában laktunk. Kolozsváron éltek, de vakációban jártak haza.

Különleges vonzereje volt ennek az utcának, mert minden családban volt legalább két gyerek, iskola után az utca megtelt a gyerekekhez, a mostani időkhöz képest nagyon sokan voltunk. Élménydús gyerekkorom volt, a focipálya is közel volt hozzánk, alig vártuk, hogy vége legyen az iskolának, hogy tudjunk menni az utcába vagy a pályára.

Gyerekként milyen volt?

Jó nevelést kaptam a szülemtől, jó tanáraim voltak az általános és a középiskolában is. Az osztályfőnököm még él Almáson, Szabó Dániel. Az elsők között voltam tanulásban, a gimnáziumban már nem, de a középen felül. Viselkedéssel, magaviselettel soha nem volt gond.

A futball végigkísérte, hiszen később döntenie kellett a foci és a tanulás között...

Almáson elvégeztem a nyolc osztályt, aztán felvettek az akkori Dr. Petru Groza Líceumba, vagyis a mostani gimnáziumba, 1976-ban érettségiztem. 1972-ben kezdtem a kilencedik osztályt, akkor sportoltam, az itteni ificsapatban Lőrincz Géza edző alatt futballoztam egy évet.

Abban az időben az volt a módi, hogy az öt osztályból összeválogatták a jobbacskákat, úgy hívták, hogy szupermatek osztály, ebbe bekerültem – az osztályfőnöknőm akkor azt mondta, hogy fiam, vagy a futball vagy a tanulás, a kettő együtt nem működik. Az ő szempontjából, persze, mert az enyémből működhetett volna.

Bentlakásban laktam, igen szigorú feltételek voltak, de a birkózók, kézilabdázók, labdarúgók kimehettek edzésre, de az én sportkarrierem tizedik osztályban véget ért. A foci megmaradt, az első perctől, amióta az eszemet tudom, a mai napig. Más labdajátékokat is szerettem, tornáztam is, de a foci végig megmaradt.

Hogyan alakult a pályája az iskolaévek után?

Érettségi után felvételiztem a brassói egyetem gépészmérnöki szakára – kilenc hónapig voltam katona Nagybányán, majd elvégeztem az egyetemet. Elsőévesként megismerkedtem a feleségemmel, ő kilencedikes volt az Unirea Líceumban és ennek az lett a vége, hogy ötödévesen, amikor ő elsőéves egyetemista lett, megnősültem.

Hogy ne kerüljek messze Brassótól, az egyetem elvégzése után Csíkszeredát választottam és 1982 − 1986 között a fonodában dolgoztam, így könnyebb volt tartani a kapcsolatot a feleségemmel. Ő matematikát végzett szintén Brassóban, Kézdivásárhelyre nevezték ki, és én is feladtam mindent Csíkban, 86-ban átköltöztünk Kézdire, ahol a csavargyárban dolgoztam 1990-ig.

Jött a rendszerváltás, úgy gondoltuk, hogy vagy az ő, vagy az én szüleimhez közelebb kéne kerülni. Az én végzettségemmel nagyvárosokban el lehetett helyezkedni, Brassó vagy Székelyudvarhely közül lehetett választani – Hargita megyéből akkor rengeteg román anyanyelvű tanár és értelmiségi ment vissza a szülőföldjére, így nagyon sok betöltetlen hely volt.

Így kerültünk Udvarhelyre, ő a Bányaiba, én pedig a Tehnoutilajba, ahol tervezési osztályon dolgoztam, majd részlegvezető lettem – három évet voltam ott.

Utána belekezdtem egy magánvállalkozásba, üzleteket nyitottam Lövétén, Szentegyházán, Kápolnáson, kereskedelemmel foglalkoztam.

Ezzel párhuzamosan Csíkszeredában vizsgáztam a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél és 1995 májusában kerültem a polgármesteri hivatal épületébe. Nem voltam a hivatal alkalmazottja, mert Csíkszeredához tartoztunk, a kereskedelmi osztályon volt a fogyasztóvédelmi hivatal, a kapusszoba mögött volt az irodánk. Akkoriban Ferenczy Ferenc volt a polgármester, Bunta Levente pedig az alpolgármester.

Maradtam a fogyasztóvédelemnél, a megyei felügyelőséghez tartoztunk Tamás Sándor és Ilyés György kollégákkal – kereskedelmi egységeket, piacokat ellenőriztünk, panaszokat vizsgáltunk ki, főleg a városban, de Kissolymostól Maroshévízig ellenőriztünk.

Ezen peridódus alatt a gépészmérnök átképeződött hivatalnokká?

Akkoriban a nehézipar már nehézségekkel küszködött. A 76-ban végzett évfolyamunkról többen végeztük el ezt a szakot, de már a húsz éves találkozónkon kiderült, hogy senki sem dolgozik a szakmában, mindenki átképezte magát. Akkoriban jó, menő szak volt, nehezen lehetett bejutni, elvégezni sem volt egyszerű.

1999-ben megüresedett a városgazdálkodási osztály vezetői állása, versenyvizsgáztam és ősztől osztályvezető lettem, majd két-három évre rá igazgatóságokat hoztak létre, akkor lettem igazgató.

Hétfő óta már nem dolgozik, hanem csak visszajár besegíteni, de talán ön az egyike azoknak a hivatalnokoknak, akik három polgármester alatt is itt dolgoztak a hivatalban.

Vannak azért egy páran, Bodnár László jegyző a legrégebbi közülük. Valóban 2-3 ilyen ember van – igaz, hogy a Ferenczy polgármester idejében nem voltam alkalmazottja a hivatalnak, nem volt a felettesem, de a kapun belül voltam.

1999-ben konkrétan mi volt a feladata? Emlékszik-e az első megbízásaira, feladataira?

Májusban kezdtem és egy olyan periódust kaptam el, amikor nagyon sok gond volt az utakkal. Ugye, az útjavításhoz mindenki ért, sok a „szakember", mint a futballban, de tényleg rossz állapotban voltak, és ezeket rendbe kellett tenni.

Mi volt a nehézsége ennek a munkának?

Hirtelen nem szakadt minden a nyakamba, de ráépültek idővel. A városgazdálkodásban benne vannak a zöldövezetek, a közvilágítás, lakásgazdálkodás, majd szép lassan bővült a feladatkör. Nagyon nehezítette a rendszert a székelyudvarhelyi politikai élet, sajnos a legkeményebb az volt, hogy az én feladatkörömön kívül gyakorlatilag az alpolgármesteri teendőket is el kellett végezni.

Ha visszanézünk az elmúlt két évtizedre, Benedek Árpád Csabán kívül egyetlen alpolgármester sem volt, aki végig vitte a mandátumát. De az azelőttiek nagyon kevés kivételtől eltekintve rövid ideig, alig néhány hónapig voltak alpolgármesterek, Orbán Árpád, néhai Péter Pál, Ladányi László, Szász Jenő, Zilahi Imre, s alpolgármester nélkül egy ilyen város dolgait vinni nem volt egyszerű, s ez legtöbbször a városgazdálkodás és a műszaki igazgatóság vállain volt.

Egészségügy problémái is voltak miatta?

Kopogjam le, egészségügyi problémáim nem voltak, amióta itt dolgozom, betegszabadságon nem voltam. 2014 karácsonyán éreztem, hogy valami nincs rendben, bementem a sürgősségire, dr. Kinda Levente szívorvos megvizsgált, befektetett és kipihentem 2-3 nap alatt magam, nem volt semmi baj.

A stressz nyomot hagy az emberen, lehet, hogy két ránccal kevesebb volna, ha ezeken nem mentem volna keresztül. Focisérülésem volt, egyszer a bajnokságban leléptek, ínszalag-szakadásom volt és három hétig feküdnöm kellett, amíg rendbejött a lábam. Bírtam a stresszt és a nyomást.

Az elmúlt húsz év alatt melyik periódus volt a legnehezebb, mikor volt a legtöbb gond a városban?

Egy várost kormányozni nehéz, ha a város vezetése más színű, mint az önkormányzati testület – a legrosszabb emlékeim azokból a periódusból vannak, amikor hosszú órákig, hajnalokig tartott egy-egy tanácsülés. Nem azt mondom, hogy feleslegesen, de egymás idegeit és főleg a miénket, alkalmazottakét tépték sokszor jogtalanul. Paprikás hangulatban zajlottak az önkormányzati ülések. A munka nem volt különösebben nehéz, mert megszoktuk.

Hogyan zajlik egy napja, mi tartozik a feladatai közé?

A nap reggel fél nyolckor kezdődik, összehívom a kollégákat, megbeszéljük a napi teendőket. A csoportvezetőkkel, kollégákkal elosztjuk a feladatokat. Vannak a lakossági panaszok, azokat is kiosztjuk a sürgősségük szerint. Azonkívül ezeknek a megvalósítását követem, a többi osztályokkal való kapcsolattartás, elszámolások, kifizetések is az én feladataim.

Hány órát dolgozik egy nap?

Hivatalosan nyolcat. Túlzás, hogy megduplázódik, de van, amikor plusz munkát kell végezni. A 17 év alatt a hótalanítás is az én vezényletemmel történt.

Az is nehéz volt, hogy traktorról szórtuk a homokot, és egyszer az egyik emberem nejlonzoknit húzott a gumicsizmába hajnali négy órakor mínusz huszonöt fokban, az egyik lábujja megfagyott, én voltam azért is a hibás, hogy rosszul öltözött fel. A hótalanítás szintén nehéz feladat volt, mert 24 órából 24-et kellett csinálni. Ha délután hullt a hó, akkor kellett menni, ha éjszaka, akkor éjszaka.

A szabadságomat soha sem tudtam mind kivenni, mindig bennmaradt tíz-tizenöt napom.

Ezt a család hogy viselte? Szinte egész életében vezető pozícióban volt, ez megterhelő lehetett a család számára is.

A hivatal előtt is, a csavargyárban vagy a Tehnoutilajban is vezető tisztségem volt valamilyen szinten, de nem volt probléma, megértő feleségem van. Azelőtt voltunk egy-egy hetet nyaralni, tavaly kimaradt a szabadságolás, pihenés, de igyekeztünk pótolni a hétvégeken.

Mit csinálna másképp, mint eddig?

A házasságban biztosan nem változtatnék. Ami a munkát illeti, ezt a lépést, amit most tettem meg, megtehettem volna korábban is. Jó munkaközösség volt, jól éreztem magamat, nagyon rendez kollégáim voltak. Ez most egy kicsit megváltozott, most már nem az a hangulat van, ami régebb volt.

Ezt melyik időszakra érti?

Nem túl rég, de egy ideje mindenki mással foglalkozik, nem azzal, hogy egymáson segítsünk, hanem a hibást keresi mindenki a másikban. Ki a hibás, ki tévedett?

Ez nem jellemző a hivatalra, de bizonyos elemek hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a döntést meghozzam.

Igazából nekem nem voltak ilyen politika ambícióim, hogy én polgármester legyek. Nem feltétlenül én akartam, ez egy felkérés és megtiszteltetés számomra, hogy egy faluközösség és annak a polgármestere rám gondolt és felkért.

Én ezt meghánytam-vetettem, otthon is megbeszéltük, úgy tartottam korrektnek, hogy a jelenlegi főnökömmel is ezt megbeszéljem, a felségem után ő volt az első, akivel erről beszéltem. Tudattam, megbeszéltük és így hoztam meg ezt a döntést. Hogy jó vagy nem jó, az ki fog derülni idővel.

Vissza is fog költözni Almásra?

Édesanyám hálistennek él, a házunk megvan, de egyelőre nem költözöm haza, innen fogok bejárni. Onnan is sokan járnak be dolgozni, Almás egy félreeső település, de bármilyen irányból közelítjük meg, Szentegyháza és Oklánd felől is egy félórai aszfaltútra van Udvarhelytől. Ez kikapcsolódást is jelentene. Lesznek esetek, amikor ott kell maradni, mert tanácsülés, ellenőrzés, megbeszélés lesz, de semmi probléma, van, ahol maradjak.

Mit gondol, hogy majd két évtizednyi hivatalnoki pálya után mi marad ön után? Ha ötven év múlva az unokája végigsétál a városon, mit tud mondani, mi fűződik a nagyapa nevéhez? Mire a legbüszkébb?

Kritika jön, és kell is a kritika sokszor. De nem tudok úgy száz métert menni a városban, hogy a kezem nyoma ne látszana meg. Az Orbán Balázs utcai hídtól elkezdve, a sokat emlegetett körforgalmakon, a Haberstumpf-villa és az UCECOM épületánek megvásárlásán és felújításán, az zöldövezetek kialakításán, A csereháti több mint háromszáz ifjúsági és szociális lakás az útburkolatokig minden. A lista hosszú, nehezen érnénk a végére.

Volt idő, amikor húsz utcát aszfaltoztunk le egyszerre. Az, hogy lehetett volna jobban vagy rosszabban, több mindentől függ és függött: cégtől, igényességtől. Vannak sikeresek, lásd a Rózsa, Szentjános vagy Templom utcákat – azt mondom, hogy szépen el vannak készítve. Felemelt fővel távozom, nincsen semmi szégyellnivalóm. Fontos, hogy békességgel és nem háborúval válok el a mostani vezetőségtől.

Hogy érzi, terhet vesz le a nyakáról vagy terhet vesz fel?

Más kihívások vannak egy igazgatói munkában és mások egy polgármesterében. Egy 35 ezer lakosú településnél több probléma jelentkezik, mint egy kisebbnél – ez nem azt jelenti, hogy ott nem lesz semmi gond, mert ott is vannak megoldatlan problémák. De elmondtam ezt az ottani falugyűlésen is, hogy le a kalappal az eddigi vezetőség előtt, hiszen nagyon szép és maradandó dolgokat valósítottak meg.

Van tennivaló ott is, de sokkal kisebbek, nem kell például a taxisokkal foglalkozni. Rengeteg olyan dolog van itt, ami ott nem létezik: lakáskiosztás, adósok követése, a barompiac, zöldségpiac, sportpályák, újabban a Szejkefürdő is a nyakunkba szakadt, mert a tanács nem hagyta jóvá, hogy kiadjuk hosszú távú bérleti szerződésbe. Aki nincs benne, az nem lát bele, hogy mennyiféle tevékenység van. Munka ott is lesz.

Miért döntött úgy, hogy ezt választja?

Többek között azért, mert belefáradtam. Nehéz volt, a hosszú évek nyomot hagytak, egyre több a feladatkör. Ez a lépés mind anyagilag mind más minőségben visszalépést, de egyúttal egy nyugodtabb légkört is fog jelenteni. Azonban ott is nagy probléma az, ami Udvarhelyen, a közbiztonság.

Almáson elég sok roma nemzetiségű él, olyanok, akik nem igazán tudtak beilleszkedni a közösség életébe és elég sok probléma van. Igaz, most már kamerák is vannak az utcákra felszerelve, az önkormányzat két őrt is alkalmazott, akik éjszaka autóval járják a települést.

Potenciális lehetőség a turizmus fejlesztése, ott van az Almási barlang, megépültek a hidak, a pallók a szorosban – az a lényeg, hogy minél több turistát tudjunk odavinni. Most már az önkormányzatnak van szálláslehetősége is, azt akarjuk, hogyha autóbusszal odajönnek, maradjanak ott, és ott is költsék el a pénzüket.

Miért Almás a világ közepe az almásiaknak? Ha tehetik hazamennek, mi ennek a titka?

Azért, mert az a legszebb település itt a környéken, a barlang, az elhelyezés.

Jól érzi magát ott az ember, szép és nyugodt a környezet, jó a levegő. Nem volt viszálykodás, kilencven után is egyfelé húzták a szekeret. Egy élhető település és azt szeretném, ha még élhetőbbé lehetne tenni.

Van-e más jelölt önön kívül?

Nincs. Játszadoztak a gondolattal, Sándor Krisztináék információim szerint gyűjtötték az aláírásokat az EMNP-nek, de nem polgármesterjelöltet indítanak, hanem tanácsosi listát.

Ön letette a dokumentumokat?

Igen, beiktatták.

Melyik polgármesterrel tudott jobban dolgozni? Ön belülről, közelről látta a dolgokat, melyiknek az idejében fejlődött nagyobbat infrastrukturálisan a város?

Őszintén megmondom, egyikkel sem volt problémám, mindkettővel jól megértettük egymást. Mindkét vezető alatt fejlődött a város, ezt a lakók tudják. Aki benne van, annyira nem látja ezeket a dolgokat, nem szeretném megítélni.

Miért veregették meg a legtöbbször a vállát és mi volt, amiért a legtöbb támadás érte? Mi sikerült úgy, hogy a közösség is értékelte és mi volt az, ami nem sikerült?

A legtöbb kritikát a játszóterekért kaptam és ez tényleg jogos, mert javítgatjuk, de nagyon sok kisgyerek és anyuka használja. Néhány éve benne van a költségvetésben, de sokszor elmaradt ezért vagy azért. Tavaly rengeteg ajánlatunk, javaslatunk volt.

De nem úgy van, hogy a legolcsóbbat kell megvenni – habár a közbeszerzési törvény ezt mondja, hogy a legkisebb áron. Ezzel is úgy vagyunk, mint a zöldövezetekkel, hogy meg lehet venni a legolcsóbb virágot is, de annak olyan is a minősége. Ezért nem tartom helyénvalónak a törvényt, most dolgoznak is rajta, hogy ez a legalacsonyabb árat kivegyék belőle. A játszótereknél is lehet a legolcsóbbat venni, de egy-két év alatt tönkremegy és utána kezdhetjük elölről. Itt az ár miatt volt a probléma, nem értettek egyet bizonyos személyek.

Ami a sikeres dolgokat illeti, nem tudnék kiemelni hidat, utat vagy bármi mást.

Dicsérni is szoktak közben, de nem ez a jellemző, a kritikához inkább hozzá vagyok szokva. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a jót ne vegyük észre, csak a rosszat és azt emeljük ki. Konkrét példa, hogy amikor a vasutat lezárták, majd újraindították, a biztonságért feltettünk egy stoptáblát a kicsi állomáson.

Az egyik jól szituált ismerősöm kérdezte, hogy miért kell neki ott megállnia? Mondtam, pénzed van rá, vegyél egy helikoptert s úgy menj be a cégedhez. Ha téged ez zavar, s ezért szólsz nekem. Mert ha egy autót üt el a vonat, rögtön bennünket vesznek elő. Ehhez hasonló téma a bicikliút is, biztos, hogy lehet megoldást találni. Benne van a tervben, hogy a Bethlen Gábor utcában szűnjön meg a parkolás, legyen bicikliút a helyén. Biztos, hogy szép terv, csak a másik oldal azzal jön, hogy hol állok meg? Mert Udvarhelynek szűk utcái vannak, s nekünk a biztonság a fő szempont. Ha egy embert is elütnek, nekem óriási problémát jelent nemcsak lelkiekben. Az embernek felelősséggel kell kiválasztania a legjobb megoldást úgy, hogy mindenkinek jobb legyen.

A lakóktól vagy az újságíróktól kapott több kritikát az évek folyamán?

A lakóktól nem annyira. Az előző polgármester idejében a Digital 3 tévén egyfolytában mentek ezek a dolgok. Aztán változtak, az újság is alakult, attól függ, hogy melyik oldalról közelítjük meg a problémát. Volt mindenhonnan, de az embernek bírnia kell, mert ha dolgozik, akkor téved. Aki nem dolgozik, az nem tévedhet. Az építő jellegű kritika mindig jól jön, az esik rosszul az embernek, ha olyant kap, amire nem szolgált rá, itt főleg a név nélküli sms-ekre gondolok.

A dupla körforgalommal voltak gondok például, én nem vezetek, de a sofőrök szerint most is nehézkes a használata.

Biztos, hogy voltak tervezési problémák, de végül megoldódott, a villanyoszlopot egy teherautó kiütötte, a tervezővel rengeteget harcoltunk, hogy módosítsa a tervet, mert hiányos és rossz volt. Most járható, de ha az épülő parkhoz közelebb épült volna meg, még biztonságosabb lenne. Odafigyelés kell, előzékenyeknek kell lennünk, de nem emlékszem, hogy lett volna baleset.

Valós-e az a feltételezés, hogy egy-egy választási kampányban mindig felgyorsulnak a dolgok, akkor történik a legtöbb fejlesztés?

Ez mindenütt így működik, az egész Romániában, az emberek hajlamosak csak a legutóbbi periódusra emlékezni, az utolsó megvalósítások frissek a memóriában és biztosan hoznak a konyhára szavazatokat.

Milyen problémákat és kihívásokat hagy hátra az utódjának?

Nem hagyok hátra problémákat, az elkezdett és befejezetlen dolgainkat meg kell oldani: szeméttelep, szennyvíztisztító, más projektek – békességben váltunk el a polgármester úrral.

Olyan a törvény, hogy fel kell mondanom, nem elég a felfüggesztés, ha elveszítem a választást, nem tudok visszajönni. Azzal az egyezséggel váltunk el, hogy bejárok még, mert nem kell kampányolnom Almáson, mivel nincs kihívóm. Néhány alkalommal hazajártam, elmondtam az elképzeléseimet, különösebb kampányt nem szeretnék csinálni.

Lesz-e utódja?

Ideiglenesen a kollégámat, Ülkei Zoltánt nevezték ki. A törvény szigorúan veszi, ehhez mesteris közigazgatási egyetem kell és régiség. Én 2008-ban elvégeztem egy három éves közigazgatásit a Szebeni Lucian Blaga egyetemen, utána pedig egy két éves képzést a Bukaresti ASE-n. Ülkei kollégám is ugyanennek a feltételnek eleget tesz, aztán eldől, hogy vállalja-e, ha nem, akkor versenyvizsgára írják ki az állást.

Hogyan működhetne és hogyan működhetett volna jobban a város? Min lehetet volna változtatni, mitől függött, hogy jobban tudjon dolgozni?

Az embernek bizonyos hatáskörei vannak, a mindenkori főnöke megszabja a mozgásterületét, azt, hogy mi megengedett. Én a munkámat végezhetem, de bizonyos hatásköröket nem léphetek át – gondolok egy aláírásra.

Ha átléphette volna, mit csinált volna másképp?

Ha én lettem volna Udvarhely polgármestere?

Elképzelései mindenkinek lehetnek, a sarki kocsmában is sok „polgármester" van, de ön közelről látta, hogy hogy működik mindez.

Ebbe nem akarok belemenni, mert választások előtt vagyunk és nem akarom, hogy felhasználják, amit mondanék. Ha azt mondanám, hogy ezt így vagy úgy kellett volna csinálni, akkor azt felhasználhatnák valaki vagy valakik ellen. Biztos, hogy mindenki másképp csinálná, ha polgármester lett volna, önök is, én is másképp csináltam volna, de részletekbe nem szeretnék belemenni.