A receptet nem mondjuk meg, mert mindegyik Fezen teraszon eltöltött reggelen legkisebb gondunk is nagyobb volt annál, mintsem ezen tűnődjünk. Maradjon ez rejtély, akit pedig tényleg érdekel, vegye a vándorbotját, és jövőre próbálja ki. Nem fog csalódni, ígérhetem!

Mint ahogy mi sem, mert az első nap már-már szokásos volt: csak sátoráthelyezéssel sikerült a „honfoglalás” (mert az árnyékos hely a korán kelőké), a délutáni kánikulában spontán találka alakult ki a szélrózsa irányaiból érkezett udvarhelyiek számára.

Előkerültek a hátizsákok rejtett bugyraiból a pálinkák, s mivel udvarhelyiek sütötték a kürtős kalácsot, és kínálták mellé a házi csokit, a fesztivál veteránok pedig tálalták a sztorikat, igazi családias hangulatban vártuk az esti Open Stage koncertet, annál is inkább, mert a csíki parodisták sem tudtak ismeretlenségbe burkolózni, csak a pálinkát utasították vissza, merthogy egyikük „Klaudia Sofer”.

És így sikerült lekésni a Paddy and the Rats csűrdöngölőjét, vigasztalásképpen teltházas koncertet adtak a csíkiak, Csergő Zoli volt a sztár, szőrtupírozás és tükörtépetés s közben még oda is szúrtak nekünk, amikor Sopronival kínáltuk őket két arankázás között: „az udvarhelyiek nem tudják, hogy a csíki sör a legjobb, de nem baj na”.

Még időben érkeztünk a Cherry Bombra is, vájtfülűek fanyaloghatnak akármennyit, a csajok hatalmas bulit tudnak csinálni, Vivi beilleszkedett rögtön, csak épp az utolsó pillanatot szeretné elfelejteni mielőbb, gondolom, ugyanis a reflektorok által megvakítva és diadalittasan, gondolkodás nélkül a tömegbe vetette magát.

Csakhogy az már elég gyér volt ott, mert indulófélben voltak a csarnokba, így a betonon landolt… Watch my Dying után következett a szokásos nosztalgiázás a Hollywood Rose-zal, nincs olyan, hogy ne esne jól egy „Sweet Child O'Mine”!

Reggelente idén is végtelennek tűnt a séta a Fezen Kerthelyiségig, az életmentő sörért, tudniillik, csak az van nyitva. S mivel a kánikula idén is elviselhetetlen volt, kihasználtuk a vonatállomás és a Velencei-tó közelségét, röpke félóra múlva már Agárdon gázoltunk bele a vízbe, de olyan meleg volt a tó vize is, hogy a hűsítést csak sörrel tudtuk megoldani.

Nem is nagyon akaróztunk visszaindulni, de azért csak visszazötyögtünk, mint a Kartell a szerb határ felé, de a kánikula, langyos víz, hideg sör menü eredményeképpen el is aludtam a sátor oldalában, így lemaradtam a Moonspell és Tankcsapda koncertekről.

Nézzük a jó oldalát: aránylag frissen vetettem bele magam a Fezen bulijaiba, merthogy választani is lehetett a retrós kert vagy a „paplanos” csarnok között!

Olyan gyorsan kelt fel a nap és kezdett égetni, hogy bárhol kerestem árnyékot reggel, fél óra elteltével máris napon ébredtem – és nem a haverek költöztettek! Így jobb híján megint irány Agárd, annál is inkább, mert korábban kellett visszaérkezni, hisz már ötkor kezdett a Pokolgép. Az igazi pokol ezután várt ránk: a Nagyszínpad előtti tér a kánikulában.

De a Dragonforce minden kínért és izzadtságcseppért kárpótolt, nem kevésbé sokkolt a Fear Factory is! Miután az előkészületekből láttuk, hogy Ákos ugyanazzal a show-val készül, mint pár hete Hegyalján (s ismerve precizitását, tudtuk, hogy sem egy haja szála, sem pedig egy pengetés nem lesz másképp), inkább begubóztam szaunázni a csarnokba, egy kis hamisítatlan HétköznaPI CSAlódásra, amit többek között a hamisított Whole Lotta Rosie-val nyomtattam el.

Szombaton nagy napra ébredtünk, hisz érezhető volt a várakozás és az elvárás is: este Deep Purple! Nem is vonatoztunk, inkább fekélyesre ültük a seggünket a kerthelyiségben, halálos komolysággal megvitattuk az élet nagy dolgait, majd elindultunk, hogy a szervezők és a házigazda Fehérvár honatyái elvárásának eleget tegyünk, és napközben a városban költsük a pénzünket.

Reméljük, hogy a fejenkénti pizza + sör adója kellőképpen tuningolja a költségvetést és még éveken keresztül lesz fesztivál a Királyok városában.

Délután már Badár vasutas és Aranyosi repülőutas sztoriján röhögtünk, majd A kutya vacsorája koncerten többször is Liviusszal együtt imádkoztunk a vízilabda válogatottért, amely nem sokkal később évtizednyi böjt után világbajnok lett Katalóniában! Ekkor már talán soha nem látott tömeg hömpölygött a fesztivál területén, mindenfelé felhangzott a Ria-Ria-Hungária!, de lassan a Nagyszínpad kezdett a középpontban lenni, igaz, megközelíteni is alig lehetett.

Nem érzem magam arra hivatottnak, hogy minősítsem a Deep Purple koncertjét, a kézrengeteg pislogó telefonokat is rejtett, talán épp egyiknek köszönhetően Ti is részesei lehettek a FEZEN fesztivál eddigi leg koncertjének.

Akinek még maradt hangja és persze a csemege után ízlése az Eddához, énekelhetett Patakival, a nemzet Attisával, lépten-nyomon a világbajnok válogatottat éltették a kisebb-nagyobb társaságok, zárásképpen még egy kürtős kalács lecsúszott a Strikers előtt. Tavaly ugyanott ismertük meg a zenekart, de idén már nem úgy szólt, viszont az is lehet, hogy mi lihegtük túl a dolgot.

Reggel az épp elszállításra ítélt toi-toi wc-k illatában fürödve segédkeztünk egymásnak a sátorbontásban, majd a „Jövőre, ugyanitt!” szlogennel húztuk el a csíkot.

Summa summárum: mi sem tudjuk a titkot. Segítsetek jövőben!