Kiderült, hogy nem csak szlogen a FEZEN: különleges, mint Te jelszó, ugyanis tényleg az. Már a nulladik nap delén alig találni sátorhelyet, viszont udvarhelyi arcokat annál inkább. Feltérképezzük a terepet, sikeresen becsempésszük a pálinkát, kitartó sorban állás után beszerezzük az első söröket is, majd csalódottan tapasztaljuk, hogy az ígéretek ellenére nem lesznek kivetítők, de még tévé sem: mi lesz veled, Olimpia?

Vadászunk a környéken, de csak tisztes távolságban találunk olyan kocsmát, ahol követhetjük, így mindennaposak lettek az ingázások koncertek és meccsnézések között, fel is emésztette energiánkat, de kettőbe nem szakadhattunk...

Nulladik napi program: délután Leander, később az udvarhelyiek által nagyon kedvelt Metallophilia és a művész úr: Al di Meola! Nem érzem magam annyira kivételesnek, hogy véleményt formáljak a gitár virtuóz produkciójáról, egész egyszerűen fantasztikus.

Majd szívem csücskének oly kedves dalolászás kezdődött, előbb Rudán Joeval, majd a Budapest Bár és Ferenczi Gyuriék húzták a talpalávalót, közben a Fezen Klub csarnoka megvadult (RATM Tribute és Piknik Park), örökre megszerettük a Strikerst, zárásképpen pedig nosztalgiáztunk a Hollywood Rose-zal.

Tovább is van, mondjam még? Merthogy ez csak a nulladik nap volt, újból hangsúlyozom. Meglepetésre a fesztiválon belül a kocsmák csak délben nyitottak, az egyedüli sörlelő hely a Fezen-klubban van, árnyékban. Telefonokon babrálunk és jólesően csettintünk, mert vízilabdában helyre tesszük a román csapatot.

Nem sokkal később fülelünk, hogy miafene, programfüzet elő, s kérem szépen kapaszkodni: itt már déli két órakor kezdődik a koncertdömping. Hát akkor csapjunk is bele a lecsóba! Kis Punnany, majd ricsézés Feróval, barátkozunk az Ego Projecttel, kifutunk a világból a Lorddal, öltöztetünk a 30Y-nal, ekkor már a Machine Head is megnyugodhatott, ugyanis a délelőtti hangolásnál még aggódva nézhettek körül, hogy „kinek fogunk mi itt zenélni?", hisz csak elvétve járkált arrafelé néhány bátor, aki dacolt a nem fehér embernek való hőséggel.

De szürkületre már odacsődült a fekete sereg és a legendás Testament és Machine Head párosítás után nem is távozhattak keserű szájízzel. De volt olyan is, aki már korábban távozott, hogy még véletlenül se hagyjon ki egyetlen percet sem a Sabaton fellépéséből.

Ők sem csalódtak, a derék skandinávok valósággal berobbantak a színpadra, miután kellőképpen felcsigázták a népet, energiájukat magyar pálinkával éltették, és életre szóló élménnyel gazdagítottak, ha ezután véget ért volna a fesztivál, akkor is elégedett lettem volna. És ha igaz, amit a madarak csiripeltek, jövőben is jönnek!

Péntek délelőtt az osztogatott friss Nemzeti Sportot böngészve (és még mindig a Sabaton hatása alatt) nehezen emésszük, hogy kézilabdában már megint elvertek a horvátok, majd megegyezünk abban, hogy valamelyik döntőben visszavágunk nekik. Megint korai a kezdés, nehezen bújunk ki az árnyékból, de a Pokolgépnek és a marketingnek szánt, sörös dobozba zárt gyümölcsös, alkoholmentes, de hideg nedűnek nem tudtunk ellenállni.

A lányoknak pedig Nem kell más, csak a Road és máris a fiúk nyakába ültek. Következett egy alter-blokk Magashegyivel, Kiscsillaggal, HS7-nel és Vad Fruttikkal, az Edda mintha a teljes Fejér megyét becsődítette volna, Pataky már Atusnak becézi magát, Kowa egyre jobban tetszik, Pásztor Anna pedig...

Szombaton már eléggé kifacsarva kértük ki első sörünket, majd asztalunkhoz kérezkedett egy valahonnan ismerősnek tűnő alak kajálni, amikor elment, akkor esett le, hogy Keleti András grillcsirkézett mellettünk, szinte le is késte saját koncertjét. Ekkor már biztossá vált, hogy az annyira várt Tito & Tarantula koncert elmarad, bánatunkban meg is ittunk egy marék osztogatott protokoll sört...

Az éjszakai eső egy kis locsolással ért fel, de a Depresszió úgy megpogóztatta a nagyérdeműt, a Korpiklaani pedig olyan csűrdöngölőt járatott velük, hogy porfelhőben tértek vissza a Rock katonái, miközben Kásásék oktatták a briteket.

Mi már korábban leragadtunk a Fezen Klubban, hisz szemrevaló hölgyemények keménykedtek, a Cherry Bomb kisasszonyai felvették a kesztyűt a beszólogatókkal, volt is olyan, aki megbánta. Mindenesetre ügyesen bemelegítették a közönséget a Firkinnek, az idei fesztiválok közül talán épp itt szólt legjobban a Hetedhét székely és Barni most is gyűjtögetett pár sörre valót.

Egy szó, mint száz: a FEZEN ezentúl kihagyhatatlan lesz!