A tanulásmódszertan, ami a nyugati országok elemi iskoláinak kerettantervében, sőt, a szomszédos magyarországi iskolákban is tananyag, nálunk ismeretlen fogalom egyelőre. A tanulni tanítani a gyermeket nehéz, sok türelmet, odafigyelést, következetességet és mindenek felett szeretetet igénylő feladat oroszlánrésze a szülőkre hárul.

Átgondoltabb oktatási rendszerekkel rendelkező országok tanítási kerettantervében szerepel egy ilyen tantárgy, hogy tanulásmódszertan, amely már elemi osztályos kisdiákokat arra tanítja, hogy hogyan tanuljanak. Merthogy ezt is meg kell tanulni ugyanúgy, mint a számrendszert vagy az ábécét.

Megtanulják például, hogyan osszák be a tanulási idejüket, megismerik kérdőívek segítségével, hogy milyen tanulási stílus áll közelebb hozzájuk, milyen tanulási stratégiákat hajlamosak alkalmazni, mivel bővíthetik az „arzenált", hogyan töltsék hatékonyan a tanulási szüneteket, hogyan osszák be a tanulási sorrendet stb.

Nálunk, annak ellenére, hogy szinte óránként változik a tanügyi törvény, ilyen és ehhez hasonló hasznos ötletek elkerülik a miniszterek koponyáit, pedig csak koppintani kellene a dolgot, például a magyarországi kerettantervből.

Fontos a mérce, de mértékkel követelj

Fontosnak tartom az idő előtt végzett alapozást, éspedig szoktassuk már kiskorától a gyereket ahhoz, hogy vannak kötelezettségei. Pl. rendrakás játék után, az íróasztalán, szekrényében, kisebb feladatok a házimunkában, mint a portörlés, sifitelés itt-ott.

A cél nem a pontosság, hanem a feladattudat kialakítása. Hogy érezze, elvárnak tőle dolgokat, megdicsérik erőfeszítését és nem csak a kiváló teljesítményét. Ezáltal erősödhet kompetenciaérzése, hozzászokhat ahhoz, hogy neki is feladatai vannak, nemcsak mint egy kiskirály uralkodik, és mindent elvégez helyette más.

Előfordulhat, hogy nem úgy sikerül elvégezni a feladatot, teendőt, ahogy ő szeretné, ezért szintén fontos, hogy a vele szemben támasztott igényszint picivel legyen magasabb, mint, amit könnyedén véghez tudna vinni. Ebben az esetben is a mérték eltalálása kulcskérdés.

Kudarc esetén mindig értékeljük erőfeszítéseit, próbálkozásait, mert az sokkal fontosabb, mint a végeredmény. A sikert jutalmazhatjuk: eleinte többször, aztán ritkábban.

Akar, vagy nem akar?

A tanulásra szoktatásban, nevelésben a motiváción múlik a dolog: akar tanulni, vagy nem akar. Állítólag a kisebb gyerekek esetében inkább külső motiváció működik, ahogy nő, úgy optimális esetben, egyre inkább a belső motiváltság lesz a mozgatórugója. Kisebb korban fontos, hogy milyen jegyet kap, ahhoz mit szól a szülő, milyen státuszt vív ki magának az osztályban, esetleg az is, hogy a jó jegyekkel arányosan gyarapodik a zsebpénze.

Az iskolai teljesítmény meghatározza önértékelését. Ideális az lenne, hogy a kíváncsisága hajtsa, de tapasztalatom szerint ezt „nyírja ki" leghamarabb a romániai iskolai rendszer.

Satuba szorítva

Gyakori eset, hogy azzal veri el a port a szülőkön a gyerek, hogy nem tanul, pedig jó képességei vannak. Ilyenkor dac áll a háttérben, a szülő-gyerek kapcsolat zavara.

A túl sok feladat, túl magas elvárások, túl nagy nyomás automatikus hárítást vált ki a gyerekből, és egy sor szorongásos zavar forrása. Ilyenek a hasfájás, hányás iskolában vagy iskolába menés előtt, gyakori sírás, túlérzékenység, alvászavar, étvágycsökkenés, agresszivitás, irracionális félelmek felerősödése stb.

Ez jelzi, hogy ilyenkor a gyerek úgy érezi magát, mintha be lenne szorítva egy satuba: egyik felől a helyzet előtt ijedten, tehetetlenül álló szülők nyomása, másfelől az iskola az elvárásaival. Szinte megbénítja a kudarctól való félelem. Érthető, hogy nem szívesen ül le tanulni és még arra sem képes, amit feszültség nélkül simán teljesítene.

Ilyenkor nagyon fontos, hogy a szülő levegye róla teljesítménykényszert, pontosabban először önmagát szabadítsa meg ettől.

Kaparja ki a saját gesztenyéjét

A másik véglet, amikor a gyerek már kiskorától annyira meg van kímélve a feladatvégzéstől, munkától, felelősségtől, frusztráló helyzetek elviselésétől, hogy nehezen felfogható számára, hogy meg kell „dolgozni" valamiért.

Úgy érzi, hogy neki alanyi jogon kijár a dicséret, legjobb, legtöbb. Ez ilyen gyereknek nagyon nehéz lesz beleszokni a felelősségteljes feladatvégzés világába. Én úgy látom, hogy csak a következményekkel való sorozatos szembesülés veheti rá, hogy kimozduljon a „valaki majd kikaparja nekem a gesztenyét" pozícióból.

Ne pofozva tanítsd

Nagyon gyakran iskola első éveiben a szülővel tanul a gyerek, ami nagy kihívás a kapcsolatuknak. Igyekezzünk a gyereket bátorítani, megerősíteni, ha hibázik, legyünk türelmesek, ne szidjuk, minősítsük, mert ezek az „ítéletek" egy életre befolyásolhatják az önértékelését, az adott feladathoz való viszonyát.

Ne alkalmazzunk testi sértést, ne fenyegessük veréssel. Harmadik osztálytól már többé-kevésbé tanuljon önállóan, természetesen, ha kérdése van, kérjen segítséget.

Adjunk ötleteket, hogyan ossza be idejét, hogy legyen játszásra, pihenésre, tanulásra és hobbijára.

Üljön le a család és írjanak egy „szerződést", amiben rögzítik, hogy kinek mi a feladata, kitől mit várnak el, mi a jutalma, illetve milyen következményei lesznek, ha valaki nem teljesíti ezeket (büntetések). Ez nemcsak a gyerekekre vonatkozik.

Ha mindenki elfogadta, aláírta a családi szerződést, akkor azt tegyük ki egy jól látható helyre és igyekezzen mindenki következetesen betartani, különben az egész nem ér semmit, a szabályzat csak egy porfogó díszlet lesz.

Ezzel a módszerrel megtanulja a gyerek, hogy ha nem tesz meg valamit, annak következményei vannak, tehát a szülő nem menti ki őt a kellemetlen helyzetből, ha elmulasztotta a házi feladatát megcsinálni, akkor megkapja az iskolában a büntetést. Ha a gyerek otthon felejti a füzetét, anyuka ne rohanjon hanyatt-homlok az iskolába a füzettel, hagyja, hogy a gyermek megkapja a feledékenyégéért járó fekete pontját.

Példa légy és szeress

De bármilyen módszert is alkalmazunk, úgy érzem, hogy a legtöbb a szülő-gyerek kapcsolat minőségén áll vagy bukik: hiteles vagyok én, követendő példa vagyok én, aki nemcsak bort iszik és vizet prédikál a gyerekének?

Ha megkérem, akkor tudok hatni rá? Ha látja, hogy dühös vagyok a mulasztásáért vagy csalódott, változtatásra bírja ez őt, motiválja, hogy kedvemre tegyen?

Természetesen szigorúan tilos mindennemű érzelmi zsarolás, szeretetmegvonással való direkt vagy rejtett fenyegetőzés a szülő részéről, de a gyerek részéről is. Értem, érzem az én gyermekemet? Sejtem, mi állhat a vonakodása mögött? Biztonságot nyújtó hátországa tudok lenni sulis nehézségek esetén?

Ha iránta való szeretetemet az sem ingatja meg, ha az iskola legutolsó tanulója, akkor az a gyerek a legnagyobb jutalmat kapta az életben, a feltétel nélküli szerethetőség érzését, amihez képest a legjobb média messze eltörpül.