S ha felgyorsul, mint a Kasabian! - vágom vissza én is vigyorogva.

Ez persze nem teljesen igaz, de az a szám tényleg hasonlított egy picit. Ez egyáltalán nem baj, sőt.

A Beyond the Hills című, az új néven a bemutatkozó albumnak számító lemez egy hallgatható, korrekt anyag, ami a műfajban megállja a helyét.

Nem fog felkerülni a Billboard listájára, de benne van az, hogy a Palma Hills egyszer készít olyan albumot, ami nagyon fent lesz valahol. S most nem a youtube-ra gondoltam, ahol teljes egészében meghallgatható az új lemez.

A Face Today-től a Palma Hills-ig

Istenigazából, ha hasonlítanom kellene valamihez a volt Face Today zenekar jelenleg Palma Hills néven futó produkcióját, akkor három magyarországi együttes feltétlenül meg kell említenem.

Sőt, pozitív értelemben teszem ezt, mert férfiasan bevallom, hogy a mai magyar rockzenekarok közül én nagyon szeretem a Middlemist Red – Ivan and the Parazol által fémjelzett vonalat (plusz kicsit idetolnám talán még a Fran Palermót is).

Az is nagyon tetszik, hogy a nevet és (kissé) stílust váltott Palma Hills erre a vonatra igyekszik felülni. Márha ez így van.

Dombon innen, dombon túl

Tulajdonképpen alternatív, brit-popos muzsika ez a javából, nem a slágeres fajtából, hanem abból a magába forduló, mesélős, tépelődős félőből.

Az egykor deszkás amerikai punkon, Green Day-en, Sum 41-en felcseperedett srácok mára egy letisztultabb, dögösebb brit-vonal felé kacsintgatnak, legyen az mondjuk az Arctic Monkeys.

Jó, elég a hasonlítgatásból

A Palma Hillst illetően nem egy világmegváltós, pózőr hőszenekarral van dolgunk, s még csak azzal az esettel sem állunk szemben, hogy „Kurvajó ez a gitáros, hogyhogy még ezeknél játszik?"

Mert az egészben talán tényleg az a legfaszább, hogy így szólnak jól, négyen együtt.

Nem is az a céljuk vele, hogy Udvarhelyen omlasszák le a kocsmák falait, mert ahhoz feldolgozásokat, „rádió- és közönségbarát" dalokat kellene írjanak, főleg magyarul – ez a Palma Hillsnél konkrétan nem cél, de azért néha idehaza is adnak egy-egy koncertet.

Picit talán lámpalázasabbak ilyenkor, mert ott vannak-voltak a szülők is a hátsó asztaloknál, de ez nem baj, így van ez rendjén.

A38

Mondjuk az A38 hajón adott koncertjük az itthoninál azért mozgalmasabb volt, de az ott készült interjúban mind Előd, mind Arni mondanak okos dolgokat. Például azt, hogy Románia, illetve az itteni zenehallgatók inkább a DJ-kultúrára, az elektronikára, a slágertémákra vannak rákattanva.

Ami nagyon dicséretes, hogy a Palma Hills, mint együttes nem elégszik meg azzal a szinttel, hogy évente van 3-4 kocsmakoncert, négy-öt fesztiválfellépés,

csíkgyergyó plusz tusványoskicsisátor,

oszt jónapot. Vagy hogy szökőévben eljátssza a dalunkat egy egyébként hallgathatatlan rádió, ahol a tréningnadrágos dídzsének egy üveg whisky a játszási díja és még azt is be kell nyelni tőle, hogy lefikáz.

Itt érezhető az az elhatározás, hogy ebből akarunk csinálni valamit, hiszünk a zenében, boldogan nyomjuk együtt így, ahogy vagyunk – még ha ez picit giccsesen is hangzik.

Ez a színpadról lejön, átjön. Legalábbis ismerősöm azt is mondta, hogy „nagyon büszke vagyok rájuk", pedig nem arról híres, hogy csakúgy dobálózik a dicséretekkel.

Aki egy kicsit is figyel az aktuális zenei trendekre – és itt nem a dj-kultuszt és a tehetségkutatókat értem, azok külön világok – annak hamar leeshet, hogy a Palma Hills most azon van, hogy tényleg felüljön egy olyan vonatra, ami a fasza jövőbe visz. Zeneileg, legalábbis.

Palma Hills

 

Butu Arnold (ének, gitár) / László Péter (dob) / Siklódi Bátor (basszusgitár) / Lukácsi Előd (gitár)

 

Lemezek: Still Workin' On It (2012, demo LP), Elevator (2013, single), Private Section (2014, EP), We're On The Way, There's No Worry (2015, EP), Beyond the Hills (2017, LP)

Táncolni az ismerősöm sem állt fel

a majdnem másfélórás koncerten, ahogy más sem a G. Caféban – ez egyfajta szokás errefelé, hiszen a Bagossy Brothers Company-n kívül nem nagyon láttunk olyan csapatot az itteniek közül, aki saját szerzeményeivel felállított volna jó sok embert a G-ben.

Kicsit így szokta ezt meg mindenki, de ezt elősegítendő nem veszik ki az asztalokat sem, hiszen főleg a kortárs dzsessz, ami gyakran van a kultúrkocsmában.

Egy koncert azonban tud úgy is jó lenni, hogy ülünk, mert nemcsak az a rakendról, amikor

a biciklit is leverjük a falról.

A Palma Hills eddigi tevékenységének lenyomata a lemez, amit fizikai formátumban is lehet kapni a srácoknál – vannak annyira jó értelemben vett konzervatívak, hogy csináltatnak cédéket, sőt még a dalszövegeket is beleírják. 

A tizenegy számot tartalamazó anyag az Ivan and the Parazol billentyűse, Beke István hangmérnöki munkáját (is) dicséri, a borítót pedig Vitáris Iván (az említett együttes énekese) készítette.

Egyébként ők sem olyan rég rukkoltak elő egy újabb jó lemezzel. 

A Palma Hills idén a Fishing On Orfű fesztiválon is fellép – ez az a kedvenc kis fesztiválunk, ezen lép fel a magyarországi alternatív rockzene színe-java, az a közeg, akik közé valójában a Palma Hills is tartozna.

 

Az sem mellékes, hogy ma (március 10, péntek) este Csíkszeredában is meg lehet hallgatni őket

 

A hónap végén egy szófiai klubban, a szerbiai Nis városában, illetve Szegeden is fellépnek.