Kultúra » Tánc

A kényszerszerelem és a sivár ünnepek

Délutáni villámtánccal, majd este az M-Stúdió Mint a fagyöngy című előadásával kezdődött a 6. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
EmberAzEmbertelensegben

Nézd, mit nézhetsz meg! (videó)

Egyenesen Marosvásárhelyről hozzák a centenáriumi év...
KialtoSzo

Vidékre költözik a Néptáncműhely

Az idei évad új előadásával szeretné...
apamtanca3

Kós Károlyra emlékeznek

Mégpedig táncolva. Kezdődik a néptáncműhely idei...

-AhEm4OWeLH8_T6i0io0i__I/AAAAAAAASiQ/r7zWZjuUe24/s640
Fotó: Csedő Attila
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN, LÁZÁR EMESE
2012. május 08., 16:03
0 hozzászólás. 

Nagy érdeklődés övezte mindkét első napi előadást, a fesztivál otthonául szolgáló Művelődési Ház előcsarnokát is átalakították - a büfé előtt asztalok, székek, a két előadás előtt itt is el lehet tölteni az időt egy kávé vagy üdítő mellett terferélve. Hét órakor Miklós Levente főszervező köszöntötte a nézőket, majd kinyílt az ajtó: megkezdődött a fesztivál. 

 

Kényszerszerelem a homokban

Az M-Stúdió egyszerűen nem tud rossz előadást csinálni – jó, elfogultak vagyunk, de tényleg. S ha még olvastuk Abe Kóbó A homok asszonya című regényét, akkor még jobban. A regény alapanyagából Gemza Péter rendezett egy olyan darabot, ami – remélhetőleg – szintén egy emlékezetes M-Stúdió-produkció marad.

-bWVtH_nLvZI_T6i0I_5m7nI/AAAAAAAASfM/7J8SJH5X10Q/s640

Kattints a képre a galériáért. Fotó: Csedő Attila

A regényben a megszállott rovargyűjtő egy olyan faluba kerül, ahol homok-kráterekben élnek ez emberek – egy ilyenbe csalják az illetőt, ahol egy özvegyasszony él egyedül. A mindig befele jövő homokot egy hatalmas bambusz-építmény szimbolizálja, a homoklapátolást pedig ennek mozgatásával (szintén bambuszbotokkal) oldják meg.

Nagy Attila és Nagy Eszter egymásrautaltsága, összezártsága, illetve a három falubeli ember (Polgár Emília, Szekrényes László, Bajkó László) viszonya mind szövegben, mind mozgásban magával ragadó, székberagasztó.

-v3N_zbQdhRY_T6i0O5W74jI/AAAAAAAASf8/Awonxtt8ZUU/s640

Nyomasztó a bezártság érzése, egyszerre kafka-i és camus-i elidegenedés, valamint összezártság egy olyan személlyel, akit a tőrbecsalók akarata miatt kénytelen megszeretni. És kín és kín és kín: az adagolt víz és étel, az utasítások, a kétségbeesett kitörési próbálkozások, a dühkitörések.

Végül a megváltás: a nőt kiemelik, a férfinak beengedik a menekülést jelentő kötelet. A férfi végül mégsem megy el. Pedig mehetne. El is menekült, le is győzte azt a magányérzetet, amivel idekerült – talán jobb is itt. S ezen a nézőnek is el kell gondolkodnia.

 

Himnusztalan, sivár ünnepeink

A zene, az örömtánc nem csak hozzátartozik, de kifejezi ünnepeink lényegét is. A nagy ünnepkörökhöz kapcsolódó énekeinket, táncainkat, szertartásokat ma már kirakatörökségként őrizzük. Felgyorsult az élet, a hétköznapok és ünnepek egybeolvadnak.

-c6It7ksshkA_T6i0Z7C0EjI/AAAAAAAAShI/EB2QGAGNPxc/s640

Kattints a képre a galériáért

Hányszor felismertük már azt, hogy az ünnep kimerül a külsőségekben - de újraés újra a semmi csapdájába kerülünk. Sivár lélekkel, robotok módjára tesszük a dolgunkat. Az utolsó percekben kapunk észbe, tülekedünk „ünnepelni”. A plázákban egymást taposva kapkodjuk le a polcról a szeretetünket kifejező (?) kötelező (?) ajándékokat.

Mindegy, csak túlessünk rajta! Közben fel sem tűnik: nincs egy percünk egymásra mosolyogni. Üres tekintetű zombikká válunk, az ünnep lényege elvész. Van-e lehetőség a változásra, változtatásra?

A Duna Táncműhely Himnusz című táncszínházi előadásának rendezője, Juhász Zsolt elénk tárja a torz valóságot, s bár a végén sejteti a megváltást, konkrét választ nem ad a nézőnek. A hattagú tánckar magyaros motívumokkal jelzésszerűen díszített ruháján és a színpadképen is megjelenő hófehérség egyértelműen a karácsonyi ünnepek hangulatát idézte.

-ql2XsrMz31U_T6i0hS6DnrI/AAAAAAAASiI/71WRcYsocc4/s640

A kötélen rángatott bábukként mozgó, a tartalom nélküli fehér dobozokon szoborszerűvé dermedő táncosok néhol groteszknek tűnő mozgásának ritmusát Erkel műveit népzenei motívumokkal kevert élő zene kísérte. Érdekes megoldás volt, hogy a hegedű (Bakai Márton), cselló (Pribay Valéria) nagybőgő (Szalay Tamás) hármas szerves része volt az előadásnak, nem csupán díszkíséret.

Az egyórás produkció jól felépített koreográfiának ugyan néhol nem tett jót, hogy a táncosok szétcsúsztak, mozgásuk nem mindig volt szinkronban, ám ennek ellenére az előadás íve harmonikus maradt.

A zárójelenetben az egymásra halmozott fehér dobozokból formált piramisra felkapaszkodó ünneplők kezükben a színes, héliumos lufikkal arcukra fagyott mosollyal meredtek szoborrá. A néző pedig azon gondolkodott: miért nem történt semmi? Talán mert nincs idő megváltani, igazivá tenni az ünnepet? Pedig, lehet, nem kéne más, csak egy, az üresen ég felé meredő héliumos színes lufikat megsemmisítő, tűszúrásnyi pillanat.

Kedden este 19 órától az Udvarhely Táncműhely mutatja be legfrissebb, Amit akartok… című produkcióját a nagyteremben, stúdiókörülmények között, 21 órától pedig a koncertteremben a kolozsvári GroundFloor Group Dívák című előadását láthatjuk.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."