Aki megbocsátott a bigott egyháznak
MEGOSZTÓ
Tweet
Újabb csemege a moziban
Erre jó, ha ráharapsz. A Budapest Noirt vetítik a...A gyerek szavazata is számít
Ingyenes rajzfilmes gyerekprogram a Városi Könyvtárban.Ennél jobb vasárnapi program nincs
Újra megnyílnak a mozi kapui, két vetítés is lesz....Írország szép, de vannak sötét titkai
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
Az ember azt hinné, hogy amíg nálunkfelé az ötvenes években tombolt a legvadabb kommunista diktatúra, Nyugat-Európában a háborús újjáépítés miatt minden jól ment, az élet prosperált, és a lelki szegények is boldogok voltak.
Nem ilyen egyszerű ez. Írországban például a több évszázada betokosodott, bigott apácákat annyira nem hatotta meg semmi, hogy anyjuktól erőszakkal elválasztott gyerekek ezreit adták el gazdag, főleg amerikai, örökbefogadó szülőknek.
Tények és valós dolgok ezek, a 2009-ben megjelent Martin Sixtmith-kötet (Philomena Lee elveszett gyermeke) nagyon feltépte a régi sebeket, sőt be is sózta azokat. Annyira, hogy az egyik legnevesebb és legeredetibb angol filmrendező, Stephen Frears tavaly megfilmesítette a témát. Akárcsak korábbi filmjei nagy része, ez is telitalálat.
Elfogult vagyok vele szemben és nagyon pozitívan, hiszen mind a Tamara Drewe-t, A királynőt, mind a Pop, csajok, satöbbit, mind pedig a kilencvenes években készített munkáit (A furgon, Méregzsák) zseniálisnak tartom – még talán Mike Leigh-t tudnám hozzá hasonlítani, bár az ő filmjei nekem túl személyesek.
Ugyanakkor a Philomenánál elképesztőbb, személyesebb, lélekbemászóbb filmet keveset láttam, ráadásul – nem győzöm hangsúlyozni – a film minden kockája, jelenete igaz. Stephen Frears nem lacafacázik, nem kendőz el dolgokat, és, akár a könyvben a volt BBC-újságíró Sixsmith, irtózatosan lerántja a leplet az ír katolikus egyházról.
És itt már nem az ötvenes évek fojtó légköréről van szó, hanem a kétezres évek Írországáról – az idős asszony ugyanis fél évszázadig magában tartotta, hogy neki volt egy gyereke, akit tinédzser korában elvettek tőle, és nevelőszülőkhöz adták.
Pontosabban eladták. Nem is kevés pénzért – ez persze véletlenül, később, a kocsmában, Guiness sör kortyolgatása közben derül ki. Nem tudna úgy sírba szállni, hogy ne keresné meg, ne tudná meg, hogy csak egyetlen fényképen létező drága Anthony-ja gondolt-e valaha rá, Írországra, haragszik-e rá. Ezen a nyomon indul el az újságíró és az anya, hogy felkutassák az adoptált gyereket.
Megdöbbentő, hogy miken mennek végig, és egész végig az lüktetet benne, hogy ez a sztori igaz. A véletlenek (amik nincsenek?) összjátéka, a felfedezés, a csalódás és a végső megnyugvás olyan gyönyörű ívet hoznak ki, hogy le kell írnom: az élet, a valóság néha felülmúlja a fikciót, a kitalált és megkomponált történetet.
A film tulajdonképpen a végtelenül egyszerű, de hatalmas lelkierőről és empátiáról tanúskodó Philomena, valamint az újságíró különös kapcsolatát mutatja be.
Philoménát Judi Dench alakítja, remélem, kinéz neki néhány díj – Oscart nem kapott, habár négy kategóriában volt jelölve, de hát azt azért tudjuk, hogy ott az ilyen jellegű filmek nem tarolnak, és ez nem is baj.
Sixsmith-t a forgatókönyvet is jegyző, illetve producerként is közreműködő Steve Coogan játssza.
A film és a tények ismeretében kiváncsi lennék, hogy ki tudna még ilyen dolgok után megbocsátani, és hitében megmaradni. Ha van ilyen – és Philomena Lee a maga egyszerűségében, naivitásában az –, akkor minden bizonnyal nála kell keresni az örök boldogság kulcsát.
Vagy valami hasonlót, mint amit a film magyar fordítói (talán a job érthetőség kedvéért) a film címe mellé illesztettek: határtalan szeretet.
Philomena – határtalan szeretet
(angol filmdráma, 98 perc, 2013)
Rendezte: Stephen Frears
Szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Charlie Murphy, Simone Lahbib, Charles Edwards, Sophie Kennedy Clark
Forgatókönyvíró: Steve Coogan, Jeff Pope
Zeneszerző: Alexandre Desplat
Operatőr: Robbie Ryan
Vágó: Valerio Bonelli
Producer: Steve Coogan, Tracey Seaward, Gabriella Tana