Szexelni nem csak fiatalon jó, mert idős korban is „akkorát lehet élvezni, mint a hájderménkű", de vigyázat „szárazon annyit se ér, mind a ganyérakás", mert „idővel a kútból elfogy a víz", aztán hiába „löki, mint vak a hajnalt" s nem érdemes hosszabb időre abbahagyni, mert volt akinek „úgy benőtt, hogy elölrűl kell kezdje".

Megélt mindennapjaikról mesélnek a csíkszentdomokosi idősek. Az idézetek a Szerelempatak című díjnyertes dokumentumfilmből valók, amelyek, megérzésem szerint hamarosan szállóigékként köszönnek vissza. Egyik jobb, mint a másik, és ami még ennél is jobb, hogy több is van belőlük.

Nagy volt a „hájp", de bejött

Alapvetően szép munka, mondjuk egy magyarországi nézőnek sokkal több újdonságot tartalmaz, mint egy székelyföldinek. Nálunk ez nagyjából természetes. Valljuk be, hogy aki rendszeresen tartózkodik falun, legyen az éppen Máréfalva vagy a filmbéli Csíkszentdomokos, az nap mint nap szembemegy ilyen szövegekkel.

Még le sem vetítette az HBO vagy Pesten az Uránia mozi, még fel sem került a legnépszerűbb videómegosztóra, már tele volt a magyar sajtó vele – nagy volt a „hájp" körülötte. Ami nem is baj, hiszen több filmfesztiválon is díjazták az elmúlt hetekben, s ez ilyen ínséges filmidőkben, amit ma Magyarország átél, nagy lökés lehet a szakmának és a közönségnek egyaránt.

El tudom képzelni, hogy a Szerelempataknál jobb, vagy sokkal jobb produkciók pihennek dvd-n vidéki tévéstúdiók összekávézott, gyűrött újságpapíros asztalán, egyetemi hallgatók laptopjában, vagy halomba rakva és le nem vetítve a magyar köztévé archívumában.

De valamiért ezeket mégsem lehet látni. Értem én, hogy szerzői jogdíjak meg minden, de azért néha ki lehetne lépni a szakma elefántcsonttornyából, s nem csak üldögélni a kiváló minőségű filmeken, mert egy film akkor válhat erőssé és jóvá, hogyha látható. Ismert filmekkel pénzért házalni is könnyebb.

Sós Ágnes nem sokat siránkozott, hogy így nincs pénz, meg úgy nincs pénz, vette a kamerát, eljött Csíkba és dolgozott. Ha egy-egy filmet „punkba" (nincs előre pénz, felveszik, majd meglátják, mi lesz, csak mindezt vállalni kell a stábnak) csinálnak meg, lehet, hogy még jobb lesz – mint történt ez az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar kisjátékfilmje, a Csicska esetében.

Visszatérve a szerző jogdíjakra meg az ezzel járó bonyodalmakra, a Szerelempatakot az elmúlt egy hétben legalább három felhasználó töltötte fel a Youtube-ra, de egy-két napon belül le is vették – megsúgom: letöltős oldalakon fent van a teljes film, jó minőségben. Lehet élvezni!

Tiltás és paraszti erkölcsiség

A Szerelempatak kiindulópontja dr. Balázs Lajos néprajzkutató 2009-ben megjelent, Amikor az ember nincs es ezen a világon című néprajzi tanulmánykötete – Sós Ágnes rendező a majd 700 oldalas könyv elolvasása után döntött úgy, hogy megpróbál dokumentumfilmet készíteni az öregkori szerelemről és szexualitásról.

Balázs Lajos segítségével ez kiválóan sikerült, az interjúalanyok egy-két pohár pálinka után megnyílnak, és nyíltan mesélnek fiatalkorukról, szerelemről, hűtlenségről.

„A nemiség csaknem minden megnyilvánulásához erkölcsiség, erkölcsi ítélet, értékrend és magatartás társul. Paraszti erkölcsiség! Aminek specifikumát abban látom, hogy a tiltások alakítják ki az egyén tudatában. Ez az erkölcs (de a kultúra is), többet szól arról, amit nem szabad tenni, mint arról, amit igen és hogyan. Úgy is látom és értelmezem kutatásaim egészében, hogy a paraszti erkölcs egyféle fantom, ám mégis kemény és valós diktatúra" – írja Balázs Lajos könyve elején.

Ahogy a világ változik, változnak az öregek is – lehet, hogy hihetetlen, de manapság nem ritka a hetven felett járó székelyföldi Facebook-felhasználó, a véleményét úton-útfélen hangoztató egyszerű ember.

Valahogy jobban nyílnak az emberek, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, s ez alól nem kivétel a szex sem – végülis veszítenivalója nincsen. Remélhetőleg egyre többen tesznek arra jó magasról, hogy mit mond „a falu szája".

Nem gátlástalanul, de nyíltan

Egészen biztos, hogy nagy téma most Szentdomokoson és környéken a Szerelempatak, „esszesúgnak" az emberek, hogy „né, miket monnak ezek a Veronka nénijék s Feri bácsijék", de a lényeg mégis az, hogy Veronka néniék ezeket a dolgokat szemmel láthatólag igencsak nagy örömmel mondják.

Kacagva, kivillantva olykor hiányos vagy pótolt fogsorukat, arcukon kisimul a ráncos bőr – azért, mert a tiltás ellenére a kacagás és a gyönyör mindenkinek jár. A szex, amiből „olyan szokás lett, mint az evés".

Ez az arcokra írt boldogság a legszebb talán az egész Szerelempatakban: az, hogy hetven éven felül nem gátlástalanul, de nyíltan beszélnek fiatalkorukról, illetve arról, hogy most hogy éreznek.

A dokuballada visszavág

Ami a film szerkezetét – dramaturgiai felépítését, ívét, sztoriját – illeti, rengeteg az elvarratlan szál, a nem világos történet és a vágókép, de hát biztos ez rendezői koncepció.

Néha annyi kép és zene van egy-egy szöveges blokk között, hogy nehéz követni az összefüggéseket.

Az egyik legmeghatóbb jelenet kétségtelenül az, amikor az egykori „hegyescsöcsű" lány túl a hetvenen elmondja, hogy a tánctanár haza akarta kísérni, ő megengedte, s aztán ötvenévnyi kísérgetés lett belőle. Ugyanez az öregasszony mondja el azt is, hogy egy csővel agyonütött egy embert az asztal mellett, de a sztori nagyon homályos.

A másik véglet, a humor, az öregekre nem jellemző játékosság, amikor az asszonyok a mezőn leterített plédeken beszélgetnek, eszegetnek-iszogatnak, majd „hőngörőznek" béfelé az ódalon.

Az HBO úgy látta jónak, ha feliratozza a filmet – ez megint zavaró lehet egy székelyföldi nézőnek, de egy magyarországi nézőnek jól jöhet.

Ezen a nyáron valószínűleg fellendül a domokosi turizmus, és lesznek olyan magyarországi turisták, akik egyik vagy másik nénivel szeretnének beszélgetni, ordenáré módon jópofizni, filmezni a kapuban az okostelefonnal, majd mutogatni a Youtube-on, mint ahogy tették Matiz nagypapával.

Remélem, hogy nem következik be az erdélyi bennszülött-képünk újraéledése, amit már annyira, de annyira ununk és utálunk.

A Szerelempatakot szerezd meg, nézd meg, éld bele magad. Tessék élvezni!

Szerelempatak

magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2013

Rendező: Sós Ágnes

Forgatókönyvíró: Sós Ágnes, Thomas Ernst

Zeneszerző: Másik János

Operatőr: Lovasi Zoltán, Sós Ágnes, Petróczy András

Producer: Sós Ágnes, Ugrin Julianna

Vágó: Thomas Ernst