Volt egy kollégám, aki ahányszor csajokat néztünk facebookon, úgy fejezte ki tetszését, hogy „ez is megér egy patront". Kollégám egy éve forma emigrált, a patronok kimaradtak az életemből. Nemrég meglátogatott egy öreg haverom, Sándor, aki már nagyon rég emigrált. Svájcba. Ott művész. Csakhogy megvénült, és a szíve hazahúzta.

Nyárádmagyaróson vásárolt magának házat, a régi csűrt átalakította műteremmé és kiállítótérré. Annyira jól sikerült, hogy az épület 2014-ben elnyerte a Hargita Megyei Kulturális Központ által meghirdetett Székelyföldi csűrök funkcióváltása nevű pályázat különdíját.

Sándor kitalálta, ki fog állítani Magyaróson.

Hogy miért, nem teljesen tiszta számomra, de lehet, hogy nem is kell annak lennie. Kiállításának megnyitója most szombaton, szeptember 24-én lesz, délután 5 órakor.

Küldött jpg formátumban, azaz képként egy szöveget, ami elég unalmasnak tűnik nekem, olyan közhely művésznyelven lett megírva. Idézek belőle egy picit, hogy megértsétek: „Alexandru Crișant ugyanúgy érdekli az emberi kapcsolatok megfejtése, mint társadalmunk problémái. Úgy keres érvényes válaszokat az őt foglalkoztató kérdésekre, hogy műveiben egyszerre érződik az (ön)irónia és a világ csodálata. Olyan nagy és magányos művészek csodálójaként, mint Van Gogh, Giacometti, Soutine, Francis Bacon, vagy De Kooning, az ember- és létábrázolást tekinti alkotásai másik fő tematikájának".

Ha valaki megértette ebből, hogy mit fog látni most szombaton, térdre borulok előtte. Jól van na, van a szövegben ennél konkrétabb rész is, de az is csak duma,

képekről szavakban beszélni eléggé felesleges.

Egy dolgot biztosan elárulhatok, a kiállításon nem édeskés székely tájképek lesznek, magyar turistáknak festve. Hanem valami más. Valami sokkal elszálltabb. Sándor. Hogy Sándor és az ő lelke hogy néz ki, azt csak Magyaróson lehet megtudni.

Nyárádmagyarós Udvarhelytől 60 kilométerre van, azon az úton, amit rövidítésként használunk Vásárhely fele. Szováta után, Sóváradon jobbra kell térni az iskolánál, és egy vadiúj aszfaltozott úton átmászni a Bekecsen, a domb túloldalán már Magyarós van.

Sándor a 289-es számnál állít ki, és szerintem minden látogatónak fog adni egy kis üveg pálinkát a sajátjából. Azért feltételezem ezt, mert én már kaptam a limitált szériából, csak azért írok ilyen vidáman erről a kiállításról. Meg azért, mert úgy érzem, ez a kiállítás és ez az ember megér egy patront.