Egyből a lovak sörényébe csaptunk. A Gondűző étterem pincegalériájában a beszélgetést indító Kovács András Ferenc, vagyis KAF, a képzavar jelentéséről kérdezte Parti Nagy Lajost.

Parti szerint frenetikus hatású képzavar eszement lírikus fejéből pattanhat ki, bár ilyet szülni igazából író nem, csak az élet képes.

Bizonyításképpen egy hetvenes évekbeli történetet mesélt el, aminek főszereplője a világot túl feketére festő magyar írókat bíráló és a rózsaszínt követelő elvtárs volt. A miért sötét miért nem világos virágos kérdésre frappáns képzavaros válasz érkezett: a negatív emlőről nem lehet pozitív csecsemőt etetni.

A múltbeli kalandozás Parti szeretett (Jelenkor, Pécs, 1979–1986) és „rettenetesen utált" (Magyar Napló,1991–1993) szerkesztői múltjának felidézésével kezdődött, majd az első prózai kötetének, a Sárbogárdi Jolán álnéven írt A test angyalának a történetével folytatódott.

Sárbogárdi Jolán indulása

Milyen lehet két nap alatt megírni egy 42 oldalas történetet? – az első prózakötetének megírására két ihletforrás is került. Az egyik a pénz. Ismerőse abból akart meggazdagodni, hogy a kilencvenes években népszerű Júlia-regények mintájára adjon ki szerelmes regényeket.

A másik a kihívás. Milyen az, ha egy történet folytatható, reggel befűzi az író a lapot, és ír, ebéd után pedig ott folytathatja, ahol abbahagyta. A test angyalának naiv lányregényekre emlékeztető hangvétele szándékos választás volt.

Irodalmat nyelv nélkül nem lehet csinálni, valahol a tónust le kell ütni – tanuljuk az írás alapjait Parti Nagytól –, ezért már az első mondata ironikus, groteszk: Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.

Kegyelmi és félkegyelmi állapotok

Az ihlet, múzsa és munka egymáshoz való viszonyát tárgyalták részletesen, amiről úgy képzelik a szerzők, hogy az olvasót rettenetesen érdekli: hogyan születik az irodalmi mű? Lehet, hogy igazuk van.

A rossz, hír, hogy a múzsa nem dolgozik helyettünk.

„Nem igaz, hogy nem lehet verset írni bármikor. Persze vannak kegyelmi és félkegyelmi állapotok a költő életében, az ihletet, mint a delejt, elő lehet állítani bizonyos módszerekkel, és be lehet indítani az embert, mint egy versíró gépet. Dolgozni kell, mert ha az ember fél évig nem ír verset, elnehezedik a keze, görcsös lesz. Minden nap le kell írni egy sort" – jegyeztük le az íróvá, költővé válás másik nagy titkát.

Majd néhány mondat következett az iszonyúan tiszta mondatú, óriási költő - kedvencről, Kosztolányiról. Kosztolányit a kamasz imádja, a felnőtt giccsesnek látja, az idős ember pedig ismét beleszerelmesedik – hangzott el. Parti Nagy viszont kamaszként nem lelkesedett érte, Adyt sem kedvelte, és bár ma már nagy költőnek tartja, most sem tud az adyzmussal, a váteszi szereppel azonosulni. KAF szerint nehéz és nem is kell kibújni e szerepből, inkább az idézőjeleket kell kitenni. Kosztolányi nagyságára, nyelvi tisztaságára, magyar nyelvismeretére csak később jött rá. Mint ahogy arra is, maga sem műveli olyan szinten anyanyelvét, mint amennyit a magyar nyelv gazdagsága lehetővé tenne.

A líra mint pasziánsz, a pasziánsz mint líra

KAF kérésére Parti Nagy felolvasott néhány verset a Szódalovaglás (1990) kötetéből, és a húsz évvel ezelőtti alkotási stratégiájáról is felfedte kártyáit. Még hogy a költő nem játszik.

A nyolcvanas évek zűrzavarában, amikor épp úgy döntött, szabadúszóként tengeti tovább az életét, mert a szerkesztésről kiderült egész embert követel.

Hogy ne bolonduljon meg a szabadságtól, sokat írt cetlikre. Kisbőröndnyi négy, nyolc soros cetligyűjteménye volt, amit megolvasztott a véletlen, és két éven át, pasziánszos rakosgatással dolgozta fel kerek történetté.

Hogy a padlóra terített papírlapokat el ne fújja a szél, becsukott ablak mögött folyt a rakosgatás, addig, míg össze nem állt a Szódalovaglás verseskötet.

„Posztavantgárd gesztus" értékelte a türelemjátékot K.A.F.

Alkalmi, felkérésre született szonett és szabadon írt vers is elhangzott – a hallgatóság hangos nevetéssel értékelte a zseniális partis nyelvi bravúrokat.

Kortalanná kikeverni a nyelvet

Hogyan lehet, lehet-e egyáltalán együtt működtetni a versekben tetten érhető archaizmusokat, neologizmusokat, szlenget?

„A nyelv meglehetősen furcsa eszköz, a szövegek írnak engem, és ahogy öregszem, megrémülök, hogy mennyire kevéssé ismerem a nyelvet. Ami érdekel, az a nyelv váratlansága, kiszámíthatatlansága. Egyezkedünk: ketten csináljuk, amit csinálunk. Kétezer éve életről, halálról, szerelemről beszél az irodalom, a hogyant mindenki másként meséli el, és ezen a hogyanon múlik minden. Ez nyelvi kérdés. Engem elkezdett izgatni, hogyan lehet a 17–18. századi nyelv anyagát a maival keverni, mit bír ki, és hogyan lehet egy kortalan nyelvet kikeverni."

Az író is olyan jól szórakozik-e mint a közönség?

A verscsinálás bohóckodás, aki nem látja benne a játékot, az nem látó – oktat ki Parti. Nagy baj lenne, ha műcsinálás – árulkodó szó – közben olyan jól szórakoznék, mint az olvasó. Humoros szöveget már írtam, de a kérdés az, mennyire lehet a nevetés-sírás határán működni. Nagy baj, ha a színész szétröhögi a saját szövegét – vázolja őszintén a szerző, és bevallja, hogy mire kikerül a kezéből a szöveg, már annyira unalmassá válik számára, mint kovácsnak a kalapács.