Ezt a szerzővel beszélgető Balázs Imre József, szintén székelyudvarhelyi származású irodalomtörténész jelentette ki a Boldogság juszt is a tiéd című kötetről a péntek délutáni bemutatón a könyvtárban, ahol igencsak nagy keletje volt a pótszékeknek, de azokból végül elég akadt.

És hogy miért szintén? Botházi Mária újságíró és egyetemi tanár ugyanis székelyudvarhelyi – jó, húsz éve nem él itt, hanem főleg Kolozsváron és a mellette levő Kisbácson, de attól még nagyon humoros helynek érzi Udvarhelyt, sőt, Erdély talán leghumorosabb városának. Érzi minden rezdülését, ahogy a könyvbemutatón valamennyire rezgő hangon ezt elmondta.

Mari hosszú évek óta ír publicisztikát, hiszen a vérében van gimis kora óta ez, még abból az időből, amikor az Ébredést szerkesztette a kilencvenes években – az utóbbi években az Erdélyi Naplóban és a Főtér.ro honlapon közölt glosszáit, tárcáit rostálta egybe tavaly év végére. A Boldogság juszt is a tiéd című kis kötetnek akkora sikere lett, hogy a megjelenésekor nem tudott szülővárosában bemutatót tartani, mert egész egyszerűen nem lett volna könyv rá – így, a második kiadással valósult ez most meg.

Az egy órába sűrített beszélgetés legalább annyira humoros volt, mint maga Udvarhely vagy a Botházimari-tárcák. Ismerősök és hétköznapi emberek, szakmabeliek és laikusok gyűltek össze, akik a két felolvasott íráson kívül (Szereti a házimunkát, Szereplünk az óvodában) is sokat nevettek.

Balázs Imre József kérdéseire Mari jópofa válaszokat és magyarázatokat adott, megtudhattuk például azt is, hogy a határidő nagyon nagy múzsa tud lenni, illetve azt, hogy a közhiedelemmel ellentétben Botházi Mari nem a saját életét írta meg kisebb-nagyobb publicisztikáiban – jó, abból is ihletődött néha, de főleg mások élményeiből állt össze egy-egy nagyon mélyreható, megríkató-nevettető írás.

És – a szakmából. Ugyanis egy újságíró hangosan hahotázik, ha elolvassa Az erdélyi magyar ünnepi beszéd, Az erdélyi magyar kulturális rendezvény forgatókönyve vagy a Közhely-kalendárium erdélyi magyar újságíróknak című ziccereket.

Hogy miért? Azért, mert Botházi Mari a hétköznapokról ír – mindenkiről és mindenkinek, s ha egy marslakó idejönne (ezt a „lehetőséget" szintén Balázs Imre József vetette fel) és elolvasná a kis kötetet, egészen biztos, hogy valóságos és hiteles képet kapna rólunk, erdélyi magyarokról. Minden jóságunkkal és esetlenségünkkel, tökéletlenségünkkel együtt.

Mert ahogy Botházi Mari véli, „ne kérje azt tőlem senki, hogy tökéletes legyek – abban a pillanatban, amikor hagynak tökéletlennek lenni, akkor kezdünk tökéletesek lenni".

Ez juszt is így van.