A Sírversek című kötet bemutatóján sok kedves ember zsúfolódott a G. Caféban. Pontos számadattal nem szolgálhatunk, meglehet, 99-en voltunk, azaz épp annyian, mint ahány sírvers olvasható a keménytáblás borítójú könyvben.

Annyian biztos összegyűltünk, mint egy szép és valamirevaló temetésen. Fejünk és a sírversfaragóvá dicsőült pszichológus feje felett lámpafény és nem örök világosság fényeskedett.

A kín- és kecskerímekben bővelkedő, akasztófahumorral megspékelt katasztrófaversek estjén tömegnyomor volt a kultúrkocsmában, de a kandallónak és a csonkig szívott cigarettáknak hála, enyhe füstmérgezésen kívül egyéb tragédia nem történt.

Apa, mit vegyek fel?

A szerző az alkalomhoz illendően kirittyentette magát: frissen borotváltan és egy vadonatúj, az éld a pillanatot, mert sohase halunk meg, és jövő úgysem létezik filozófiát hirdető Punk's Not dead feliratos pólóban üdvözölte a „drága halandókat".

Aztán bevallotta, hogy három napja úgy drukkol, mint soha, mert „borzalmas dolog könyvbemutatóra készülni". És azt is, hogy a családja támogatására mindig számíthat, köszöni is, hogy mellette voltak, segítettek.

Az igalomtól félig holt lelkét sem a transzcendentális meditáció rángatta vissza a földi valóságba, hanem kamasz lányának „a nyakunkon a könyvbemutató, apu, én mi a csudát vegyek fel?" létbe vágóan fontos kérdése.

Emlékek, amik nincsenek is

Majd röviden szólt a születésről és a halálról, ittlétünk két legfontosabb, traumatikus állomásáról, amit az tesz emlékezetessé, hogy sem egyikről, sem másikról nincsenek emlékeink.

Élünk és meghalunk, de szomorkodjunk-e vagy vigadjunk az elmúláson? - tette fel a költői kérdést. Majd megadta a költői választ, amitől meg is nyugodtunk. Békében.

„Én azt mondom, teljesen mindegy. Azt viszont meggyőződéssel állítom, hogy minden örömünk és bánatunk abból fakad, hogy egyszer majd meghalunk" – filozofált a nagy kérdés felett, majd a sírversek születéséről, a morbid műfajban szintén fekete humorral jeleskedő költő elődökről (Tomcsa Sándor, Zelk Zoltán, Romhányi József) beszélt és idézett.

Fűbe harap a csacska rím

Az egy híján száz frappáns, rövid versből Tóth Árpád színész-rendező tolmácsolt egy csokornyit a mulandó társaságnak, stílusosan Egy szó halálával indítva a kacagtató felolvasást.

A halál nem kegyelmez. Nem ússza meg sem a lyukas fog, sem a csergőóra, sem a gumicsizma. Elhamvad a meglincselt cigaretta, előbb hullába, végül fűbe harap a kukac, túlvilágra száll a hétpettyes katicabogár, s aranyhalnak álcázva múlik ki egy karneválon a vörös hasú piranja, és gyomorrontás miatt „keselyedik" sírba az elaggott dögkeselyű.

Csókot vált a halállal a bájos kokott, fekvőrendőr lesz a pokolba vezető úton a rendőrből, baloldali tüdőgyulladás végez a baloldali politikusból, jobblétre szenderül a jobboldali ellenzék, halálosan jót alakít a színész, a sírásónak más ás örök vermet, és felirat kerül végül az élők sorából önmagát kiíró firkász sírkövére is.

A közönség minden csacskarímet értékelt, s minden pajzánságba bújtatott filozofikus gondolatot illendően megkönnyezett. A rövid, de tartalmas est végén pedig türelmesen várt sorára, hogy megvásárolja és a szerzővel személyre szólóan dedikáltassa a verses könyvet, amit a gyulakutai művész-barát Birton László és Birton Örs illusztrált a tartalommal rímelő, "direkt borzalmas" grafikákkal.

„A halál teszi lehetővé, hogy az életet élvezzük" – biztatott minden földi halandót Dósa Zoltán, akinek haláli jó verssorai nem csak megnevettetnek, de azt is üzenik: a halál is jó dolog, ha van az élethez kellő adag humorérzékünk. És nem katasztrófa, ha az néha fekete.

Dósa Zoltán: Sírversek-katasztrófaköltészet

Expert Print Kft., 2013 augusztus

Grafika: Birton László, Birton Örs