Harmadszor lépett az udvarhelyi G. Café irodalmi színpadára Márton László, a neves, József Attila-díjas magyarországi szerző. Hiába volt figyelemfelkeltő az író-olvasótalálkozó plakátja (M.L., a gyilkos) kevesen, de lelkesen hallgattuk és vertük össze mancsunkat az október 28-án, pénteken estére időzített eseményen.

Hozzátesszük, mentségül az elmaradt tömegjelenlétre, hogy a találkozó időpontjának megválasztása nem volt a legszerencsésebb. A héten zajló dráMA Kortárs Színházi Fesztivál és az első Őszi Zenei Kavalkád több mint bőséges felhozatalában az udvarhelyieknek már nem csúszott az irodalmi vacsora.

Pedig kár volt kihagyni, mert még a legfinnyásabbaknak is ínyére való volt a menü. Az est vendégét, aki mintha a múltból lépett volna közénk, a házigazda, Murányi Sándor Olivér író mutatta be a közönségnek.

Díjaztuk, hogy ezúttal nem esett szó erdőlésről, szamurájokról és medvékről. Kiderült, nem véletlenül, Márton László szívesebben bolyong a szavak sűrűjében, mint a fenyvesben. Bizonyítéka ennek legújabb, a Kalligram Kiadónál megjelent kötete, a M.L., a gyilkos, amelynek bemutatására gyűltünk össze, és amelyből két részletet kaptunk kóstolóba.

Az irodalmi esteken legtöbbször fogyaszthatatlan tolmácsolás ezúttal nem okozott csalódást. A kocsmai háttérzaj ellenére is érthető-élvezhető volt, hiába, Márton László nem csak írónak, de előadónak is remek. Bővebben kifejtve: nem tartozik azon kortárs szerzők sorába, akik műveiket és olvasói kedvünket saját szerzeményük eldadogásával gyilkolják.

Ki a gyilkos és mit ért „szegény Sárikám"?

A létezés alapkérdéseit boncolgató, jellemábrázolásban kiváló, és nem utolsó sorban mártonlászlós, szofisztikált humorral megspékelt, két kisregényből és egy elbeszélésből álló kötetről az esten nem sok szó esett, de a felolvasott részletekből megtudtuk, hogy az író nem azonos a címbéli gyilkossal, és kedvünk kerekedett arra is, hogy otthon, kényelmesen elhelyezkedve kedvenc fotelünkben újra élvezzük Pali, a fogorvos és párja, „szegény Sárikám" történetét.

A felolvasások közötti kérdezz-felelek fejezetnél sem ásítoztunk diszkréten, mert a vendég frappánsan és elegánsan, de minden modorosság nélkül felelgetett Murányinak. Az íróról, akiről legutóbbi udvarhelyi bemutatóján már kiderült, hogy annyira írás-függő, hogyha nem írhatna, akkor azon törné a fejét, hogy miként ragadhatna tollat mégis, most kiderült, hogy mit olvas, miért jó barátja a kardcsörgéstől irtózó, 800 éve halott költő, Gottfried von Strassbourg, és ha tehetné, miről faggatná a néhait.

„Úgy írok, mintha olvasnék, és úgy olvasok, mintha írnék"

- fogalmazott Márton, aki klasszikusokat, de kortársait is olvassa, annak ellenére, hogy véleménye szerint utóbbiak között „vannak jelentős analfabéta írók is". Ez nem szegi kedvét, átrágja magát a rossz irományokon is, mert izgatja, hogy azok mitől csapnivalók.

Azért ír, hogy éljen, azért él, hogy írjon. Ezt nem Márton László mondta, hanem mi summáztuk az elmondottak alapján.

Az irodalmi díjakról is faggatózott Murányi. Az író szerint ezek az elismerések megtisztelőek, de csupán járulékos dolgok, a leszakított babérok számolgatásánál sokkal fontosabbak a megírandó könyvek.

Az íróember pedáns is, szereti a rendezett viszonyokat. Fizetett munkahelye nincs, szabadfoglalkozásúként határozza meg önmagát. Az írás a kenyere, kimondottan zavarja, ha valamilyen okból nem írhat. Bevallása szerint akár napi fél óra is elég ahhoz, hogy „előremozdítsa".

Goethe, a méltóságos, Kleist, a haver

Márton László a felnémetet beszéli, nem középiskolás fokon. Nem öncélú ez a nyelvtudás sem, eszköz arra, hogy holt német költőket fedezzen fel és leporolt verseiket magyar nyelven keltse életre.

Irodalmi időutazásai során kötött barátságot Goethevel, Heinrich von Kleisttel, mostanában pedig Gottfried von Strassbourggal tegeződik. A művek fordítása közben a szerzők egyéniségét is fejtegeti. Meglátása, hogy amíg Goethe „méltóságos úr", aki hűvösen távolságtartó, addig Kleist és a 800 éve halott von Strassbourg olyan figurák, akiket bátran lehet tegezni.

„Azt kérdezném, mesélje el, mi történt vele, és amennyiben megjárta a túlvilágot, akkor azt is mondja el, az hogy néz ki" - válaszolta Murányinak, aki rákérdezett, miről faggatná holt kedvencét, ha az megjelenne a kultúrkocsmában.

Cold rock helyett toll

A közönség nem bombázta kérdéseivel az írót. Mi is csak azt tudakoltuk meg, tévedünk-e, ha arra gondolunk, hogy „szegény Sárikám" figurája  Bródy „butácska Sárikájára" emlékeztet? Nem tévedtünk.

Utólagos bánatunk, hogy nem firtattuk tovább az író zenei ízlését, de valószínűsítjük, hogy nem rajong a cold-rockért, mert az eseményt zeneileg felpörgető Monyó Projekt koncertjét nem hallgatta meg, visszavonult szálláshelyére, írni.

Egy tartalmas óra és a dedikált kötet maradt a találkozás emléke, valamint annak reménye, hogy nem utoljára láttuk, hallottuk Márton Lászlót Székelyudvarhelyen.