A városi könyvtárban általában a lenti audio-vizuális teremben tartják a kiállításokat és a könyvbemutatókat – ez hétfőn délután így is volt, meg nem is. Mivel az alagsori teremben vasúttörténeti kiállítást rendeztek be, a Székelyudvarhely művelődéstörténete kötet bemutatójára az olvasóteremben kerítettek sort (mindkettő a most zajló Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat része) és nem is jött ki rosszul. Félhomályban, csupán néhány olvasólámpa fényénél, a könyvespolcok között gyűlt össze mintegy harminc érdeklődő, valamint a könyvről beszélgető két székelyudvarhelyi értelmiségi, Szakács István Péter és Hermann Gusztáv Mihály.

A könyv szerzője – a közhiedelemmel ellentétben, és ezt hangsúlyozta is – nem utóbbi, hanem édesapja, az 1988-ban elhunyt Hermann Gusztáv gimnáziumi tanár. A Gimi mostani egyik magyar szakosa, Szakács tanár úr tanítványa volt a hetvenes években idősebb Hermannak – a könyvbemutatón többek között egykori tanáráról is mesélt Szakács, aki megpróbálta interaktívvá tenni a rendezvényt többek között azzal, hogy neveket, intézményeket sorolt (ezekhez kellett volna találós kérdésként kitalálni, és hozzájuk szólni), de nem sokan mentek bele.

Ha valaki elolvassa ezt a könyvet, megkívánja az udvarhelyiséget – jelentette ki Szakács a bemutató elején. Hermann Gusztáv Mihály tinédzserkori emlékeit idézte fel, elmesélte, hogy édesapja főművét több barátja, például Dávid Gyula irodalomtörténész biztatására készítette el. A Kriterion könyvkiadó azonban le kellett vegye az előjegyzett művek listájáról és csak 1993-ban, szerzője halála után öt évvel jelenhetett meg.

A kiadáshoz szükséges pénz egy részét néhai Hosszú Attila üzletember biztosította. Szakácsnak már sikeresebb volt az a kísérlete a könyvbemutatón, amikor azt kérdezte a jelenlevőktől, hogy mi jut eszükbe Udvarhelyről – ekkor már záporoztak a kifejezések: végállomás, kultúra, iskolaváros, tolerancia. Utóbbiba belekapaszkodva és a könyv egyik korszakáról mesélve Hermann Gusztáv Mihály kihangsúlyozta, ne úgy képzeljük el a két világháború közötti vagy régebbi Udvarhelyt, mint egy redőnyöket lehúzó bástyát, ami nem nyitott más kultúrákra. Elhangzott az is, hogy a polgári kisváros vagy a kispolgári város kifejezéseket nem feltétlenül kell pejoratívan értelmezni.

A Székelyudvarhely művelődéstörténetének javított és bővített kiadása 2015-ben jelent meg a csíkszeredai Pro Print könyvkiadónál – a szöveget Hermann Gusztáv Mihály gondozta és látta el kiegészítő jegyzetekkel, ő írta az utószót is, amiben hangsúlyozza, hogy a kötet anyaga a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján oktatási segédanyagnak készült. A kötet végén levő helytörténeti lexikont P. Buzogány Árpád egészítette ki.

A bemutatón többen is hozzászóltak a beszélgetéshez, például dr. Balla Árpád nyugalmazott gyermekorvos azt mesélte el, hogy barátságban volt a könyv szerzőjével és többek között ő segített neki abban, hogy nem udvarhelyiként mégis megszeresse ezt a kisvárost. Mint mondta, ehhez húsz év kellett.

„Csíkban negyven kellett volna!" – replikázott viccesen Szakács, megnevettetve a hallgatóságot, akik közül a helyszínen többen is megvásárolták az igényes kivitelezésű kötetet.