Zöldövezetek terén nem áll rosszul Székelyudvarhely városa, sőt díszfák terén sem, hiszen a régiek mellett az utóbbi években folyamatos volt az utánpótlás, gondoljunk csak a sétatéri új fákra, illetve a Föld-napi ültetésekre. De hol vannak a város legrégebbi fái?

A Frecska-fák a sétatéren

Ha már a sétatérről szót ejtettünk, mindenképpen álljunk meg a park évszázados fái alatt. Az itteni fákat a múlt század elejének városi főkertésze ültette. Az 1867-ben született, szlovák származású Frcska (Frecska) Sámuel főkertész szolgálati lakása a parkban volt, a mostani vendéglő helyén.

Tulajdonképpen ő hozta létre a sétateret a huszadik század első éveiben, ahová gesztenye, kőris, feketedió és juharfákat ültetett. Utódai ma is gondját viselik Kertészetének, ami a városi stadion és a strand között, a régi salakpálya mellett található, a vasúti sín és a Nagy-Küküllő partján a strandhoz vezető út fogja közre.

Ugyancsak az ő munkája volt a Városháza előtti tér kialakítása is. A sétateret illetően Vofkori György helytörténész kutatásai szerint az első fákat 1904-ben ültette a kertész, de ezek egy része nem fogant meg, így három év múlva újabb csemetékkel pótolta. „1907 tavaszán háromszáznál több lombfát ültettek be (s azok) egy-kettő kivételével mind életképesek" – írja helytörténeti alapművében Vofkori az akkori Udvarhelyi Híradóra hivatkozva.

Jelenleg egy akkor ültetett platánfa is áll még, onnan ismerszik meg, hogy a többiekhez képest jóval világosabb a kérge, egy másik a 2007. májusi vihar áldozata lett.

A parkot 2010-ben teljesen felújították, azóta több hullámban is ültettek facsemetéket, az évtizedek folyamán ugyanis több elöregedett, kiszáradt fát is el kellett távolítani a sétatérről. Az 1950-es évekig a sétatér nagyobb volt – a Művelődési Ház építésekor (1957-58) a park területének felső részéből is kellett kivágni fákat.

A Kossuth utca hársfái és a Papkert tölgyei

Egy fa korát nehezen lehet megállapítani, a laikus csak onnan tudja, hogy ismeri azokat az információkat, amik az ültetési körülményekről, illetve évszámokról szólnak. Ha egyenesen, keresztben elvágunk egy fatörzset, akkor a szakember meg tudja mondani a gyűrűk számából, hogy körülbelül hány éves lehet a fa.

A Kossuth Lajos utcában többféle, kis- és nagylevelű, illetve ezüsthársakat láthatunk. Ezeket a két világháború közötti időszakban, a húszas-harmincas években ültették. Legalábbis az akkori fotókon már látszanak. Abban az időben a Kossuth utca számított Székelyudvarhely sétáló utcájának, korzójának – ezért logikus volt, hogy olyan fák kerüljenek oda, amelyek tavasszal illatosak, nyáron pedig szépek, esztétikusak, árnyékot adók. Ugyanilyen régiek a Villanytelep utcában is a fák.

A Papkert egy másik olyan hely, ahol nagyon régi fák vannak – ezek is körülbelül egy évszázadosak, leginkább tölgyfák. A Csereháti új lakótelepről könnyen megközelíthetjük őket, de a legszebb látványt talán a Csalóka-tető felé vezető útról nézve, naplementében nyújtják.

Régi fák a régi út mellett

Egykor új útnak, azután Lenin-útnak, ma Tamási Áron utcának hívjuk a város nyugati feléből ki- és bevezető utat, amit több mint hetvenéves juhar- és akácfák szegélyeznek.

Szombatfalván ezeket 1940. és 44. között ültették, ekkor épült meg az új út a Szejkefürdő irányába. A városba bevezető út azelőtt a mai Ugron Gábor utca volt, a bevonuló magyar katonák is ezen érkeztek Székelyudvarhelyre 1940 szeptemberében.

Ezután, 1942-ben készült el az új út, ami az Ugron-kúria mellett levágott egy darabot a család birtokából. A kúria udvarán is van néhány nagyon régi, legalább évszázados fa, tőle alig száz méterre pedig az egyik legöregebb udvarhelyi fa áll.

Közvetlenül az állítólagos hősök sírjainak elhanyagolt kertje mellett áll a város legvastagabb és legrégebbi fája, ez egy legalább 200 éves tölgy, amit az országútról is lehet látni. Néhány évvel ezelőtt még kizöldült, most már kiszáradtnak tűnik – egy kis metszéssel szebbé lehetne varázsolni, illetve esetleg egy táblát is ki lehetne helyezni rá, hiszen ez a fa már akkor is állt, amikor a közvetlenül mellette élők még azt sem tudták, hogy mi a gépkocsi vagy a villanyvilágítás.

A fák szelleme

Ha továbbmegyünk az Ugron utcán a Szejke irányába, hamarosan megpillanthatjuk Kannásné fáját. Tulajdonképpen egy nagy, kb. három méteres, kiszáradt csonk, aminek korát legalább négyszáz évre becsülhetjük. Nem élő fáról van szó, de kétségtelenül Székelyudvarhely legismertebb fája, az ötvenes években volt hajtás utoljára rajta.

Vofkori György helytörténész leírása szerint azért nevezték Kannásné fájának, mert az udvarhelyi vásárba jövő lengyelfalvi, szenttamási és ülkei asszonyok tejeskannáikat letéve, a fa alatt, az árnyékban pihentek meg.

Közelről megnézve és elképzelve eredeti méreteit, valaha hatalmas lehetett – tövére ma száraz rőzse van ledobva, egy kerítésen belül áll. Ettől függetlenül megérdemelne egy kis táblát a róla szóló információkkal.

Száz év múlva hátha megjelenik valahol egy cikk, ami az idén elültetett udvarhelyi fákról szól majd.

(Írásunkhoz felhasználtuk Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című munkáját, illetve más helytörténeti forrásanyagokat, a régi fényképek is a Vofkor-könyvből származnak)