Székelyudvarhely legelső olyan létesítménye, ahol sportolni, illetve a szabadidőt testmozgással eltölteni lehetett, a Kollégium-kert volt – nem véletlen, hogy a város főbb sportlétesítményei ugyanott, illetve annak közelében vannak ma is. Ezt Magyarósi Szőke József egykori kollégiumi rektornak köszönhetjük, aki 1866-ban, nem sokkal halála előtt a Református Kollégiumnak adományozta a területet ún. "ifjúsági tanuló- és játszóhelynek".

Itt épült meg később a tornacsarnok (ma ez az asztalitenisz-terem), az akkori igényeknek megfelelő labdarúgópályát 1923. augusztus 6-án avatták fel. Emellett kisebb sportpályák már léteztek a városban, például az 1910-es években a mai zöldségpiac helyén is volt egy olyan terület, ami alkalmas volt labdarúgásra – erről egy fénykép is fennmaradt 1915-ből vagy 16-ból.

1932-ben épült meg a fakerítéses, falelátós, jegenyefákkal körülvett, új labdarúgópálya a Kollégium-kerttől nem messze, pontosan a mai sportcsarnok helyén. Innen már komoly futballista- és kézilabdázó-generációk nőttek ki, a létesítmény egészen a hatvanas évek végéig szolgálta Udvarhely sportéletét.

Az ötvenes évek elején a város létrehozta az ún. IPEIL-pályát, amit „felső pályának" (vagy IFET, illetve Fások-pályának) is neveztek. Ez a mai bútorgyár mellett volt, a zöldségpiac közelében. Stadionnak készült, de nem fejezték be, a hatvanas években deszkalerakatot hoztak létre a helyén – a pálya felnyúlt szinte a mai Kaufland területéig.

Ma egy utcanév, a Sport utca őrzi az emlékét (a bútorgyár és az autóbuszállomás között). Itt már komoly atlétikai pálya és céllövölde is volt, illetve ez volt az első olyan sportlétesítménye a városnak, aminek öltözője és fürdője volt, mert addig a meccsek után mosdótálban vagy a Küküllőben mosakodtak a sportolók.

1969-ben épült a mostani stadion, annak örömére, hogy az akkori labdarúgócsapat bejutott a harmadosztályba – ezen a pályán futballoznak azóta is az udvarhelyi felnőtt csapatok, régi lelátója helyére jelenleg épül egy új sportterem. Volt egy kisebb méretű futballpálya Bethlenfalván a Termés utcában is, illetve a sportiskola két edzőpályáját a hetvenes években hozták létre szintén a stadion közelében. Az egyik az a salakpálya, amiről többször is írtunk, a másik pedig füves pálya volt a strandon és a terelőűton túl – ezen a mai Berde Mózes utca házai fekszenek, a kilencvenes évek közepén számolták fel.

Ami a kézilabdapályákat illeti, a nagypályás kézilabda idején az említett Kollégium-kerti pályát és a fakerítésest használták. Az ún. fekete salakos pálya 1960-ban épült meg a Nagy-Küküllő bal partján, ez körülbelül a mostani Tomcsa Sándor utca tömbházainak és játszótérének helyén volt.

Korábban ez a ferencesek gyümölcsöskertjeként szolgált, itt már kispályás kézilabdát játszottak, létrehozásában nagy érdeme volt néhai Tamás Ignác kézilabda-edzőnek.

Az Akarat pálya 1964-től a kilencvenes évekig létezett a mostani stadion mögött – két salakos kézilabdapálya, illetve teniszpálya is volt az Akarat-sportkomplexumban. Még a sportcsarnok megépülése után (ezt 1980 őszén adták át, addig majd egy évtizedig a váza, az ún. „halgerinc" állt a régi, fakerítéses sportpályán) is sokáig használták nemcsak edzésre, hanem ifjúsági mérkőzésekre is.

S

zékelyudvarhely szabadtéri sportpályái tehát elsősorban a Kollégium-kert köré csoportosulnak – amikor szaladó, teniszező, futbalozó vagy kézilabdázó gyerekeket, fiatalokat látunk, akkor gondoljunk arra, hogy Magyarósi Szőke József 19. század közepén elhintett gondolata szárba szökkent, tulajdonképpen a város sportéletének egyik elindítóját tisztelhetjük az egykori kollégiumi tanárban.