A székesfehérvári id. Szemlér Ferenc 1902-ben költözött Székelyudvarhelyre, ahol a Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Összesen 15 évet élt itt, egészen az első világháború idejéig. A család ekkor visszamenekült Székesfehérvárra, majd Brassóba költözött. Id. Szemlér Ferenc tanár-újságíró 1905. júliusában nősült meg, feleségül vette Lendvay Mariska tanítónőt, Lendvay János vármegyei főjegyző lányát.

Fiúk, Ferenc 1906. április 3-án született, az elemi iskolát Székelyudvarhelyen kezdte el. Házuk a Kossuth Lajos utca alsó részén van, ma is áll. A Szemlér család később átköltözött egy Nagy-Küküllő-parti házba (ez kb. ott állhatott, ahol ma a tízemeletes tömbházak vannak).

Érdekességképpen megemlítjük, hogy az 1913. augusztus 8-i árvízből alig menekültek meg Szemlérék, a korabeli Udvarhelyi Híradó erről így tudósított: „A Ferenczy-féle vendéglő hídját az ár percek alatt kettőbe törte, majd sorban zúzta tönkre a következő hidakat is. Közben a helyzet az Árpád utca alsó részében vált kritikussá: míg egyfelől a Varga-patak futott végig az utcán, hátulról megérkezett a Küküllő is.

Lendvay városi mérnök a veszedelem láttán a katonák segítségével tutajt szegezett össze, Szemlér Ferenc főgimnáziumi tanár és családja az ablakon keresztül másztak fel a tutajra, és menekültek meg." Az idősebb Szemlér 1938-ban Brassóban hunyt el, de végakarata szerint az udvarhelyi katolikus temetőben, a gimnázium mögött temették el.

Az elemi iskolát szintén a gimnáziumban kezdte el az ifjú Ferenc, de már Brassóban éretteségizett, egyetemre Bukarestbe kezdett járni. Jogot végzett, ügyvéd lett, s ekkor már megjelentek első írásai a különböző lapokban. Első verseskötete 1930-ban jelent meg Kolozsváron Éjszakai kiáltás címmel.

Nemcsak verseket közölt, hanem újsáígróként is dolgozott. 1930-ban Brassóba költözött, s ekkor már nagyon tevékenyen részt vesz az erdélyi magyar irodalmi életben, a marosvécsi Helikon-találkozókra is járt. 1935-ben született a lánya, aki Lendvay Éva néven lett később ismert költő és műfordító.

Az Erdélyi Helikon írói, a felső sorban balról a negyedik Szemlér Ferenc. Nyirő József az alsó sorban az utolsó, tőle kettővel balra Tamási Áron ül.

Szemlér a második világháború alatt Brassóban élt, a Dél-Erdélyben maradt szórvány-magyarság egyik szószólója lett. A háború után az új rendszer szolgálatába állt, ekkori írásai ezt a célt szolgálják – 1948-tól felváltva él Brassóban és Bukarestben. 1956-ban végleg a fővárosba költözött, ahol az írószövetség titkáraként, illetve az Utunk és a Művelődés szerkesztőbizottsági tagjaként dolgozott. Költészetében, írásainak hangvételében ebben az időben, az ötvenes évek hatására következik be egy fordulat.

A hatvanas években már nem az új rendszerről, hanem ifjúságáról, természeti témákról ír, memoárokat, visszaemlékezéseket közöl. Ugyanakkor fordít, hiszen több román költő (pl. Vasile Alecsandri, Tudor Arghezi, Marin Sorescu, stb.) műveit ülteti át magyar nyelvre. Rendkívül termékeny író és fordító volt. Regényeket, verseket, cikkeket, tanulmányokat írt, ám az irodalomtörténészek szerint munkássága nem feltétlenül volt mindig minőségi, s az sem elfelejtendő, hogy a negyvenes-ötvenes években teljes gőzzel az új rendszer mellett kötelezte el magát. 1971-ben jelent meg Udvarhelyi Ödüsszeia című regénye, amiben gyerekkorára emlékszik vissza.

1978. január 9.-én Bukarestben hunyt el 72 éves korában. Hamvait végakarata szerint édesapja mellé helyezték örök nyugovóra az udvarhelyi katolikus temetőben.