Sötétedik már. Kiss és Nagy szivattyúzzák a forrást, nemtudomhányadjára. A második csereaksim is lemerül a nagy hidegben, ez az utolsó kép mára. Örülök, hogy egy ilyen pozitív eseményről tudósíthattam, de nem vagyok benne biztos, hogy a gond teljesen meg van oldva. Mert a fertőzés okát nem küszöbölték ki, ahhoz mentalitásváltásra van szükség. Folyamatosan kellene ügyelni a forrás fizikai és szellemi tisztaságára, nem csak a hatóságoknak, hanem nekünk is. Oda kéne figyelni, hogy a flakonról leszakadt címkéket és fogantyúkat ne hagyjuk szanaszét, a cigicsikkeket ne dobjuk a földre, ha már van szemetes, hogy a szekérrel vízért járók lovának az ürüléke ne maradjon a forrástól egy méterre, amint azt többször is volt alkalmam megfigyelni, de azon is lehetne gondolkodni, hogyan lehetne megszüntetni az út túloldalán lévő parkolóban a közvécézést. Mert ezek az E. coli jellegű, ürülékből származó bacik valahonnan jönnek, nem a vízben teremnek. Aztán lehet szépen köszönni egymásnak érkezéskor és távozáskor, megvárni szépen a sorunkat, nem gyurakodni be más elé, megengedni, hogy az egy-két palackkal érkezők azonnal megtöltsék üvegeiket. Amíg várunk sorunkra, összeszedhetjük a szemetet, még akkor is, ha nem a miénk, mert nekünk is érdekünk, hogy tiszta legyen a víz, amit iszunk. És végül mondhatunk egy „Köszönöm!”-öt a vízért, ha Istenben hiszünk, akkor neki, ha a természetben hiszünk, akkor a forrásnak, vagy a helynek, vagy Földanyának, vagy Kissnek és Nagynak. Legyünk hálásak ezért a vízért, mert csak akkor fogunk rájönni, hogy mekkora kincs volt, mikor már nem lesz. Legyünk hálásak és vigyázzunk rá!