Olvassunk még bele: „Szükség van arra, hogy legyen – túl a népszavazáson kinyilvánított népakaraton – a székely autonómiaküzdelemnek egy szilárd alapja, egészen az autonómia megvalósításáig. Nyilvánvaló, hogy ez az alap nem lehet más, mint a keresztény hit és a belőle fakadó szabadságeszmény. Ennek megfelelően egyedül az emberi méltóság megbecsülése szavatolhatja az emberek közötti teljes és tényleges jogegyenlőséget, annak a tudatos hirdetése, hogy hívő keresztény ember maga fölé csak a teremtő Istent helyezheti.” És Izsák Balázst. Miért van az az érzésem, hogy ez az ember benyalt egyik pártnak, majd benyalt a másik pártnak is, majd mikor két szék között a földre ült, most próbál benyalni az egyháznak is? Vagy csak Isten folyamatos emlegetésével próbálja hitelesíteni a semmitmondó üzeneteit, melyekkel meglovagolja a nép szabadságvágyát?